Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
(Szovjetunió) LEZSÁK SÁNDOR VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ Séta a Grand Trianonban Útban Törökország felé A parkban köd szitál, vetkőző gesztenyelomb. Szezonvégi magányból kitiltott madárcsapat. Ajtót nyitok, márvány hűvöse csap, és a két Teremőr szemafor-szembogara. Elindulok. Mintha Európa albumában, a Világéjszakában, préselt virágok, lélegző mondatok. Már megint egy mondhatatlan vers vagyok. Áramol tériszony. Megállni nem lehet, mert kővé dermedek, leltári évszám kerül koponyámra kívül-belül. Figyelik mozdulatom, Önök ezt nem érthetik. A fénylő asztalon arcom kristályhamutál. Tarkómat nézik, gyanús csomagot. Szétbontják, de csak a szívem dobog. Lüktet a dallam. A háttér mozdulatlan. Balladák erdőzúgása. Szakadó hangfutamok. Ó hajnó, ó hajnó, szép pirosz hajnakó, szép pirosz hajnakó. világosz virradtkó! Az ének elriad. Újra e Cukorszalon. Egv metafora még romlik a szemhéjamon. „Népek veszik körül" Freskók, faragások! És e pompában fölragyog kopott nagykabátom. El innen, el! Kihűlt a díszlet. S mindaz, ami az időből fölösleges. 1717. szeptember 15-21. Mindkét hazából kiárvulva, csak hitünkben töretlenül, lelkünk holdfehér vásznaira isten árnyéka nehezül. Alattunk reménnyel ringó gályán pogány föld felé futunk, hol a Patróna glóriáját ölti magára jó urunk. Otthon zsibbadást hord az ájer, a vetést véreső veri, elejtegetik virágukat az akasztófák ágai. Hatalmas hittel hisszük mégis, hamarost lesz majd visszaút, és a tengertől visszakapunk lobogót, várfalat, falut. Vágyódik ezért a szemgolyó a gyertyafényhomály után, verejtékezve áll a kéz a körbevándorló kupán, s mikor minden vérlobbanást testmeleg indulat hevít, daccal reccsend szét a szó a fogak porcelánjait: Hasítsd meg, uram, az egeket, kell most nagyon az áfium! - Végtagjainkba vas szegeket veret az evangélium. S mert Pilátus kezeit mossa, álmain csak átsuhanunk, de az árbóckeresztről újra feléd fordul ábrázatunk. Eljő ím, újbor ünnepe is, s úr asztalánál nem várnak ránk. Szánk szögletén csöndes patakban szakadni kezd a miatyánk... Ármányos félhomály szállja meg a matrózok szemgödreit. Sodorják felénk a fellegek Drinápolv karcsú tornyait. ASBOTH OSZKÁR (Ausztria) alkotásai FEHÉR FERENC (Jugoszlávia) Újvidéki magyar szó testvéreimnek a toliban már megint egy kisbetűs már megint egy lefordíthatatlan vers vagy cikk vagy jegyzet arról hogy nem adjuk nem adjuk a toliunk pedig pont negyven éve kísért környékez a Különféle felvásárolnák bármilyen mennyiségben beteg anyánk feje alól is meg a fecskefarkút is azt az elsőt amikor még csak tollaztunk aztán tollászkodtunk (de el sose szálltunk) mások tollasodtak nekünk maradtak Ady Napszédítő tollai és a Gál Laci hirdette másképpen lesz holnap (ő mondta az emberrel végül kitolnak ha mások nem hát a betűszedők mert felejtjük lassan erélyes két \ -jét a tolinak) aki diktál az nem ír csak harsog a zajban aki ír az nem úr még most sem csak Bálint György embere zokog tovább de az sem csak a Visegrádi úton s ezt sem tanítja a sajtótörténelem 54
