Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
i emberré válásé. Betlehemet máris beárnyékolja a Golgota, és a jászolra eső árnyékot az angyalok fénye sem űzheti el. Isten nem maradhat mentes annak a világnak szörnyűségeitől, melyet teremtett, s melyből vissza is húzódott. A Karácsonyban ily módon benne van a Húsvét, a két ünnep csaknem átfedi egymást, s a Karácsony lényegéhez nem férhetünk közel, ha megfeledkezünk benne a Húsvétról, és viszont. A születés: halál is - a halál pedig születés. Az emberi táplálékok szimbólumnyelvére fordítva át a két ünnepet: a Karácsony ételjelképe a kovász növesztette kalács, Húsvétnak viszont az új életet magában foglaló tojás a jelképe. Az ünnep értelmetlenné és feleslegessé válik, ha nem érzünk át valamit azokból az okokból, amelyek létrehozták. Nemcsak az egyház ünnepeire érvényes ez, hanem a történelmi, a forradalmi ünnepekre is. Aki nem fog föl még oly keveset valamely ünnep értelméből, az valójában kívül marad az ünnepen. Ezért mondhatjuk el, hogy nem mindenki számára jön el az ünnep, s az otthoni karácsonyfa színes lámpácskái jelenthetnek annyit is, mint egy köztéri vagy áruházi karácsonyfa, mely tulajdonképp senkié. A szegények karácsonyfáinak igenis vannak gazdái, és a betegek és az árvák, a katonák és a rabok karácsonyfáinak is. Ahhoz, hogy bármely ünnep lényegéhez közel férkőzhessünk, csendre van szükségünk. Még a leglármásabb ünnep is abban a csendben mutatja meg magát, mely a lárma után beáll. Az ünnep mindig megállás, valaminek megszakadása, afféle pihenő, mely arra szolgál, hogy helyes mederbe terelje az életünket. Ha nem fogadjuk el ezt a rendeltetését, ha nem engedünk neki, akkor számunkra az ünnep értéktelenné és értelmetlenné válik. Minden új karácsonyban visszajönnek a régi karácsonyok, mert az ünnep ugyanúgy ismétlődés, mint a mítosz. Valami visszatérhet a hiányával is. Ennek a hiánynak átérzésével a karácsonyi asztal mellett mindig felelevenedik azoknak emléke, akik valamikor körülötte ültek. Az emlék csendje az ünnep csendjét mélyíti el. Állok éjfélkor a vízivárosi utcán, és egyszerre szólalnak meg a környék karácsonyi harangjai. Nincs szebb az éjszakai harangszónál, mely nem is hang, hanem ünnepélyes jelenlét, körmeneti felvonulás, hallható pompa. Mintha a folyó tükre verné viszsza, közelről szól a Bazilika harangja, magasan felettünk úszik a Mátyás-templomé, és meghitten a kedves vízivárosi plébániatemplomé. Ezek a hangok nem oszlatják el, hanem inkább felerősítik az ünnep lényegét, a lelki csendet. CSOÓRI SÁNDOR Titkokat súg a hó Nem tudom, hova indul el velem ez a januári hóesés? Megunt körutak kényszerképzete vagyok: kirakatok tükörszemében újra és újra fölbukkanó bűntudat. Én e városba élni jöttem: ideget s álmot fölajánlani, zöld emlékeit huszonegy tavaszomnak, most pedig muszájból győznöm kéne: megtérdepeltetni rangos senkiket a hóban saját kapujuk előtt. Néha óriásnak képzelem magam, aki betonfelhőket lököget arrébb, néha egy porszem rokonának. Cserélgetem is alakomat, mint a menekülésre kényszerített Isten. Lökdös a szél a királyt választó Duna felöl: beljebb, beljebb! A Vígszínház fodros homlokán vénasszony egykedvűség. Megnézem jól magamnak s elfordulok. Titkokat súg a hó fülembe, megyek tovább. SZALAY LAJOS rajza DÓMJÁN JÓZSEF (USA) fametszete ORBÁN OTTÓ A tavalyi hó Hol van Miszter Orbán, a tavalyi vendégprofesszor? Hol furcsa kiejtése, szokatlan szempontjai? A domb, a domb, a domb mélyében alszik, mint Lee Masters kis városának más lakói is. Elnézem ezt a csizmás, anorákos férfit, kucsmája alól őszen kigöndörödő haját; egy öregedő tagot, aki a St. Paul-i buszra vár - ha nem én lennék ö, észre se venném... Hihetetlen, hogy az én történetem vele történt, s még hihetetlenebb, hogy az övé velem... Egy harmadik lény írja a versemet, a rögeszmésen pontos szemtanú -a szeme láttára szilárdul bazaltszürke tananyaggá a tegnapelőtt még képlékeny, narancssárga láva, míg tamponnak a világ nyílt sebére süketnémán dől a hó. HAJNAL ILDIKÓ (NSZK) rajza UTASSY JÓZSEF Ősz fa Adjatok ennek a fának nevet: szállni tanít egy fészek éneket, s ő tartja fölém reccsenet-kék dómkupolád is, szúette mennyezet! Adjatok ennek az ősz fának nevet, ha kinek mersze van, keresztelje meg! Nékem szavaktól üres odú a szám: ma kaptam tőle tízezer levelet. Már tudom, én a gyermeke voltam, csillaggal érő s hulló gyümölcs, kit szemmel tart a szőlőhegyoldal, s kiért fölnyúl a nagyárnyú csősz. 53
