Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
E lmúlt ünnepeink úgy feküdnek az időben, mint egy behajtott könyv lapjai. Nem mindegyik lap pirosbetűs, mert van ünnep, mely hétköznap marad, és vannak ünnepi hétköznapok is. Az ünnepet nem a naptár hozza el, az ünnep bennünk születik, amikor akarja. A Lélek ott fú, ahol akar. Különös, hogy több esős, szürke karácsonyra emlékszem, mint fehérre. Esős, gyermekkori karácsonyon tartottam hazafelé, Szeged sötét sugárútjain, melyekre csak a sarki kocsmák gázlámpái vetettek világot. Volt egy karácsony, amikor a pesti vendéglők nagy ablakai is esős estbe világítottak, s az üres teremben elkeseredetten és kötelezően játszott a népi zenekar egész éjszaka. Nemde Flaubert patikusa, Homais úr jut eszünkbe, aki azzal mutatta ki baloldaliságát, hogy nagypénteken kolbászt evett. Nem, nem az ünnep jön el, hanem mi megyünk el az ünnephez - és nem biztos, hogy találkozunk vele. A Karácsonyt a gyermekek ünnepének mondják, hisz valóban egy Gyermek ünnepe, de igazában nem mi ajándékozzuk meg a gyermekeket, hanem ők ajándékoznak meg bennünket a Karácsonnyal. Gyermektelen karácsonyokhoz csak azok a néptelen, szélfútta utcák illenek, melyeken az éjféli miséről távozók tartanak haza. Még azt sem mondhatjuk, hogy a Karácsony mindenütt családi ünnep, melyet otthon ülnek meg. Párizsban csak karácsonykor nem szokás otthon maradni, a kávéházak tükörablakaira december közepén fehér festékkel felírják a karácsonyi vacsora, a révlillon menüjét és árait. Még Szilveszterkor sem láttam akkora tömeget a párizsi körutakon, mint karácsonykor, és férfiak, nők estélyiruhásan tértek be a Jó Hír templomába, melyet akkor a rádió templomának is tekintettek. New Yorkban csak a közvetlenül Karácsony előtti utcák képére emlékszem. A felhőkarcolók fehér és rózsaszín fényekben fürödtek, s a várost szinte a levegőbe emelték a színes léggömbök, a levegőben úszó, léghajókká felfújt Télapók. Alig maradhatott eladható tárgy az üzletek raktáraiban, mert mindent kitettek a kirakatokba. Brüsszelben még utcaibb karácsonyra emlékszem: a Nagy Utca SŐTÉR ISTVÁN f • • házsorai közt csaknem összefüggő mennyezetet formáltak a kifeszített aranydíszek, szalagok, rojtok, színes körték füzérei, és így az utca mintegy óriás szobává alakult, és az emberi nyüzsgésben talán hely sem jutott a Karácsonynak. Fenyőfák, kifosztott erdők: Karácsony előtt a Mátrában, az erdei út két oldalán kilométer hosszan hevertek az összekötözött fenyők, mint egy tömegmészárlás áldozatai. Mégis, ezek az áldozatok szépítették meg és töltötték be illatukkal néhány napra a pesti Duna-partot, két híd között, ahol a háború előtti években mintha egy erdőben jártunk volna. A fenyőerdő a rakpartra költözött és onnan a szobákbaV_ Gyermekkorom karácsonyfáinak illatát karácsonyonként újra megtalálom, de már az egyetlen és oly drága ajándék nélkül: a „Grant kapitány gyermekei” volt egyik legszebb karácsonyom ajándéka. Fiatal házasokként karácsonyfát díszítettünk, és papírból kivágott, rojtozott szárnyakkal, fehér lepedőből és angyalhajból még angyal is került a függönyre. Szegeden, decemberi csípős reggeleken, a Tisza felett a keleti égbolt piros volt: „az angyalkák sütik a karácsonyi süteményt” - szokta volt mondani anyám, és mi a sütőben sülő linzer illatát képzeletben a reggeli ég színéhez társítottuk. A karácsonyfa szaloncukrait is anyám készítette, régi, felvidéki recept szerint, ahogyan Kassán, Eperjesen és Szomolnokon készítették, és ez a cukor különb volt az üzletinél, mert omlós maradt. Mintha most is bezárt ajtók előtt hallgatóznék, mint gyermekkoromban, s hallom a hangokat, az emlék hangjait, azoknak a hangját, akiket szerettem, csupa női hangot, vagyis angyalhangokat, nagyanyám és anyám hangját, és várom a csengettyűszót, mely valamikor mindig felhangzott, és akkor azt hittem, hogy mindig fel fog hangzani. Betlehem leírásai és képes ábrázolásai mindig ugyanazt a személyi együttest mutatják, és el kell gondolkodni azon, hogy kik vannak jelen ebben az együttesben, és kik hiányoznak, Márián és Józsefen kívül, csak állatok vannak jelen, jámbor barmok és milyen jó, milyen szép, hogy ezek jelen vannak. Persze, tudjuk, Mária nem az otthonában szült, de ÜNNEPEK miért kellett ennek épp így, magányban, helyiségen kívül történnie? De eljönnek a pásztorok, és a magány feloldódik. Karácsonynak épp az a különössége, hogy szükség van benne a család elkülönülésére, de a felebarátokkal való feloldódásra is. Akik ritkán találkoznak év közben, azokat egybegyűjtheti a karácsonyfa. Élet kezdődik a Megszületéssel, a Karácsony egy élet kezdete. Micsoda életé! Az Evangéliumokat az köti össze az Ószövetséggel, hogy emennek jóslatai beteljesülnek benne. A karácsonykor kezdődő életnek be kell töltenie ezeket a jóslatokat, mintha a próféták szabták volna meg előre a Megszületett életének és halálának körülményeit. Ismétlődések sora előzi meg az utolsót, az igazit, a beteljesülőt, a mítosz ismétlődik, mintegy kipróbálja önmaKASS JANOS rajza gát, akárcsak egy műalkotás, melyet többször kell újrakezdeni. Thomas Mann tudta ezt, de ő is az Evangéliumok hősétől tanulta, aki a jóslatok beteljesülésére minduntalan figyelmeztet, s aláveti magát e jóslatok rendelésének. Több ez, mint valamely végzet elfogadása: ez az igazi engedelmesség, önmaga és egy világot átfogó akarat iránt. Nem ok nélkül látta meg Simone Weil a görög gondolkodásban a keresztényi gondolkodás előképét. A görög tragédiák végzetében és az evangéliumi végzetben van valami közös, amaz inkább egyéni, emez viszont egyetemes. A görög tragédiákban a testiség is elbukik, a kereszt azonban nem bukás, hanem felemelkedés, és a testnek ahhoz csak a kínjai által van köze. De Karácsony a testté válás ünnepe, az 52
