Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-11-18 / 22. szám

BUDA FERENC

Március

Hideg van, csönd van.

Március tizenöt van. Jácintok, tulipánok lobognak, akár a gyertyalángok. Bizakodván levelet bont a bodza.

Ma

ne gondolj semmi gonoszra,

szennyre, halálra,

vérre,

tárj ablakot,

húzd a függönyöd félre,

hisz

március tizenöt van.

Ötven és hatvan között ballagva bár - vagy te is szabad madár, bátran repülj hát - befelé nincsen határ.

S figyelj,

fülelj: a gleccserek olvadék vize mint csurog, jégtömbök repedeznek, hasad a holt burok, morajlik, árad minden folyó.

Ez itt a kezdet.

Jácintok, tulipánok - lám, füstje sincs e lángnak. Jeges, nyomasztó ájulat vaspántja lepattan.

Március tizenöt van, reménye tündököl szóban, ütemben rímben, dalra gyújt minden szívben, ellene fognak össze császárok, cárok, tiprató hadaik nyomán víz helyett sárral, vérrel telik az árok.

Bokáig benne járok.

Hiába mégse volt, mégsincs hiába!

Háromszínű kokárda.

Százezer fekete dárda.

Foszforeszkál a fagyban Petőfi koponyája.

GÁL SÁNDOR

(Csehszlovákia)

Őszi hangulat

felizzik a táj hallgatón és magányosan hártyakék köd őrzi a csillagok emlékeit virágok éke feketedik s zörrenő szamártövisre hajlik az ég

csak a hiány látható s bévül ami még megőrzi önmagát rejtekezve és várakozón a majdani kikelet hitével vagy anélkül immár

CSORBA GYŐZŐ

Sok költő

PLUGOR SÁNDOR (Ronáaia) rajza

KISS BENEDEK

Járok a nyárban

Járom a nyarat, járok

hazai tájakon.

Itt indult bennem világot látni kéz a kézben az öröm s a fájdalom.

Repültem fölötte

repülőn

délnek,

mint a madár, ha

ősz jön.

S íme, hajamat veri a dér, már őszben időzöm.

Az első szerelem itt sajgatott meg,

56 itt sajgatott. Asszonyról,

Istenről,

Hazáról alföldül érzek, alföldül gondolkodok.

Nagyváros fogadott fiává, de Álföld, édes szülém te vagy!

Járok a nyárban hazai tájon, s megsimogatom dülőút-ráncaidat.

Sok költő - rég-rég vátesz... próféta... jós mostanában pocsolyagödrökben hajóz mostanában nem jósol meg semmit nem révül el mostanában magaféltő s inkább magára ügyel

Sok költő mostanában száraz tárgyilagos pénztárcája ha netán dagadt is érzelmi zsebje lapos forgatja fondorlattal a hatásos szavakat s a vers a végén müanyag-csemegés kirakat

Sok költő mostanában nem költő - ügyes kisiparos eszközei boltban kaphatók de a költő válogatós amit szépen-rendben árul a kereskedő dühös eredetiség indulatával összezavarja ő

Sok költő mostanában főként arra hajlamos hogy illetlenné tegye a hajdan ildomost sok költő mostanában grimaszokat vágni szeret s szereti grimaszosnak láttatni is az életet

Sok költő mostanában szégyelli ha röpte magos és úgy igyekszik szülni hogy előtte nem is állapotos sok költő (költő?) mostanában párnáján éjjel noha sír nappal hidegen (ön)-gúnyolódik ha előtte a papír

Sok költő mostanában fenemód öntudatos

pedig a portékája ezer emberből jó ha egy számára kapós

emiatt most is szokás az ósdi szokás:

a költők közt irgalmatlanul tombol a marakodás

Nincs vátesz vérével nem írja „Hazám" senki a porba most pedig a történelem folyosója manapság is elég huzatos ha megtartani akarunk és megtartatni - táji vissza kellene

lépni valamit

vátesz lenni érzelmes pózos patetikus legalább egy kicsit

KIRÁLY LÁSZLÓ

(Románia)

A vörös falevél

Az októberi mezők fölött

csend és emlékező szőlő-hangulat.

Birsalma-álom, kökény-ébredés, bazsalikom, ánizs, csipkebogyó.

Legszívesebben ballagó nyájakra tévedne a tekintet, ficánkoló borjakra, lóra.

Jönnek az elmaradhatatlan

szekerek - rajtuk széna, szalma és répa és retek s mogyoró.

Dongók dongják szőlőnk, sejehaj, darazsak darálják; kádat kongatnak a kádat kongatok.

Volt egy költőnő, ki ilyenkor írta legszebb verseit.

Tanulságok évszaka, vörös falevélé, musté, harangszóé, kézfogásé, barátságoké.

Mozgást képzelek, sürgést, az esőtlen tájba, csírát, meg nem alkuvó zöld vetést.

Az int ege tők szerelmét ismerem, és íme: állnak előttem, mögöttem, mellettem, és minden jót! - kitartok emellett -, minden jót.

RABA GYÖRGY

Másféle

madarak

Ezek már másféle madarak nem lobog föl az éjszakában trillájuk szökevény felhők felé aszú órát nem gyújtanak húsunkban tovacikázni hol vagytok dandározó kedvvei röptetők állhatatlan ég alatt

Mások vagyunk mi is akik folyvást holtat virrasztónak gubbasztunk erdőszélen se síkon se nappali sötétben fölöttünk elsuhognak másféle madarak közel fészkek zsibongónak s kik csak futkosunk itt alant befelé hallgatódzunk szólít-e még valami hang

50