Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
A Most, amikor a magyar irodalom, mint kft kézzel szeletekre szétszakított papiros, mint két kézzel szétszakított könyv, lemezeire, lombjaira bulim, mégis azt mondom: ragyogjanak és láncoljanak az irodalom csillagmezői! Mert talán nem is irodalmunk szakadozott szét hulliimosan és foszlányredősen, nem irodalmunk ’yűrődött össze redőcsomóvá és ránchólyag-pí pírégitestté, de életünk az irodalomban. Va »y életünk az életünkben? A költő legyen őszinte. A költészet: kötelez az őszinteségre! Ki“tség bevonások, kérdőjelek, megtagadások, b zalomelvonás, és új bizalomosztás, kicsinyítés és fölnagyítás, átrendezésvágy, szövetségs forgalom, megmaradás-vágy és megmaradásh ány, sivár ingerszavak, indulat-örvények, lázak, pátoszok, rögeszmék, tehetség-szupernóvák és eszmecsontvázak bő és izzékony szövedéke most életünk a folyamatos hétköznapi történelemben. A változtatni akarás örvény-hötegeiben élünk. És nincs ezen semmi csodálni való. Mert a csodálnivaló mindig: a tsoda! És a csoda mindig az az írás, az a vers, az a próza, az az ihletláz-szellemtanulmány, ami as zal szép, hogy úgy igaz, mint a magfizika rejtelemtörvényei, s olyan pontosan működik formája és módozata a teremtés törvényeiben, mint a természet. A teremtett mű csodája az, lia örvényes szívünket gyötrelmünk és történelmi szánalmunk fölé emeli, mint a szerelem, ha legalább egy kortynyit ihatunk általa t Mindenség Kelybéből, s ez a habzó fényital legalább egypercnyi halhatatlanságot ad nei ünk a halandóságban. Hiszen ettől vagyunk emberek, különben csak élőlények lennénk.Mindenképp halandók. De hát nem mindegy, hogy mit hisz, hogyan él, mit akar, hogyan cselekszik a halandó, ha már embernek született. Volt erő, szorgalom, áldozat és tehetség a tegnapi magyar irodalomban a csodára? Igen! Volt! Lángelmék izzó égitest sokasága ragyog tűnődésünk emberéjszakáján, s létünk úgy fürödhet e boldog fény-tenyészet ragyogástömbjeiben, mint habzó tengerdülöngés egymásra-gyűrődő robogásfodraiban a gyermek naposabb földrészek víz-szélein. Mert az anyag-örök élet lökdösi átlátszó víz-tenyereivel sorsunkat, a boldogságra-vágyót. Es van irgalom, izgalom, vágy és szüntelen szorongás a csodára, a csoda-teremtésre a mai magyar irodalomban? Csak igennel válaszolhatok. Persze, a csoda, ha nem is egyszeri, mint Jézus testi megjelenése élőként halála után az Asszonynak és az Apostoloknak, mégis ritka, mint az ébredés után pontosan, leírhatóan megmaradó színes álom. Az ébredéssel-nem-semmibe-enyésző. Mai magyar irodalmunk olyan virágfa, amelynek törzse, gyökérlombja az a nyelv, amelyen írunk, a magyar, de ez a fa, mint a tündér-történés a Földgolyó bármely pontján kivirágzik varázslatával, ha el nem fűrészeli közöny, fosszíliává nem foszlik a történelem-tűzlávában, nem rágja pondró, féreg, nem fojtja száraz halálvázzá növény-élősködő indabozont, zöld folyondár, nem üt bele rothadás-parázsszöget a barna szivacs-betegség. Mert a magyar irodalom a mindenütt-jelenvaló szellemi történet, jelenkor-igézet, ahol a magyar nyelv a szellem megvalósító anyaga, a szellem anyagtörténelme. Remekmű mindenütt születhetik és sehol. A remekmű-születésnek nincsenek államhatárai és rendszer-rácsai. így egység a magyar irodalom a nyelvi egyedülvalóságban. Mert rossz írás is születhetik bárhol a világon. Itt is, ott is, amott is. De azt tudni kell, hogy a magyar irodalom egyik tartalma: a nyelve! Mint minden irodalomé! És ez nem rákhátrálás a megszűnőbe. Ez az élet. Ez a törvény. Az irodalom nem hamisíthat: se természeti, se történeti, se lelki, szellemi valóságot. Az irodalom megtisztít, nem kitisztít. A költészet meghatároz, nem kifoszt. Nem analízis, hanem teremtés. Nekem S. Freud módszere, mint a méhkaparás. Lényegünk egyik élő állapotától akarja kitisztítani szívünket. Szívküret ez. A szerves élő helyén meddő üresség a tudatküret után. A költészet teljes lényeghordozás, teljes lényeg-elviselés. Gyászainkat, vétkeinket, magányunkat, szorongásunkat, szégyenünket, emlékeinket nem kaparhatjuk ki szívünkből, mint asszonyból az embriót köretben. Együtt kell élnünk múltunkkal, élő, burjánzó és halott tartalmainkkal. Ez érvényes minden emberre és minden irodalomra. Es ha ez így igaz, hiszen igaz: irodalmunk minden szakadozottsága csak papír-forgószél. Minden vágy, ellentét, egymásnak-ütközés, egymást-vonzás, egymást-taszítás csak a takaróréteg alatti életfolyamat, módszer a megmaradáshoz. És a belső gyűrődés és árapály, hódolat-dagály fölött maradandóan izzanak, égnek, foszfor-könnyeket pislogva fényiének irodalmunk csillagmezői. *7UrL4& f
