Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
F ölpattan az egyik zenész, kisurran a színfalak mögé - a tíztagú kamarazenekar pásztordalokat játszik majd kisvártatva - most már ráérősebben - cukrot szopogatva tér viszsza, s megkínálja ütős kollégáját is. Mosoly játszadozik a többiek arcán, de egy hang nem sok, annyi sem csúszik félre. Megszokhatták e váratlan húzásokat, hiszen Péter, de a dobos, tympanista János Pál sem ismeri a kottát, így aztán jobbára improvizálnak. Most éppen cukorral... S mindez egy hangszeréből akadémiát végzett, karmesterképzőbe járó bőgős, egy diplomás fuvolás, zenetanár, karvezetőnek készülő akadémista s egy főiskolás oboista színe előtt. Aki azonban ott volt a XXIII. János Pál pápáról elnevezett budapesti katolikus szeretetotthon alkalmi nézőterén, nem találta meglepőnek a dolgot, s a muzsika befogadásában sem érezte zavartatva magát. Mi több, megállapíthatta, hogy a rögtönzés jó érzékre vall, illő a pásztoridillhez. Aki elkövette: hároméves. Aki a cukrot kapta: hat. Sándor, a bőgős: huszonhárom, Hedvig, a fuvolás: huszonegy, Tamás, az oboista: húsz, Anna, az elsőhegedűs tizennyolc, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára jár, Mária, a másodhegedűs tizenhat, a zeneművészeti szakközépiskola diákja, a brácsás Bernadett: tizenöt éves, most kezdte Vácott a szakiskolát, Gertrud a csellista: tizenkettő, általános iskolás, az ugyancsak hegedűs Kinga tíz, ötödik osztályos. * A vezetéknév nem pongyolaságból maradt el. Csak mert elegendő, ha egyszer leírom. A kamarazenekar tagjai mindannyian a Benyus család, az ötvenkét éves Sándor és a negyvenöt éves Anna fiai, leányai. Játszanak Handelt, Schubertét, éneklik-kísérik „A varázsfuvola” tercettjét, egy francia karácsonyi dalt Szokolay Sándor feldolgozásában. S miután a szeretetotthon öregjei nagy tapssal, pár csepp könnyel, sok-sok babusgatással megköszönik az ajándékkoncertet, a nagyobbak szó nélkül munkához látnak: viszszarendezik az ebédlő székeit az asztalok köré; természetesen, nem holmi gesztusként. Hiszen odahaza is: egyikük mosogat, másikuk a konyhát mossa fel, harmadiké az előszoba, van felelőse a fürdőszobának, s persze ki-ki rendben tartja a saját szobáját vagy inkább szegletét. Mert a pesti átlagot tekintve bármilyen nagy is a belvárosi lakás, a tizenkét ember ugyancsak intenzíven lakja minden négyzetméterét. Szerencsére a helyiségek magasak, az egy nappalit kivéve az összes szobába galériát építettek, csak így jut mindenkinek egy önálló zug tanuláshoz, gyakorláshoz. A konyhában két asztalt ülnek körül. Az ablakból a templomra látni, melynek diákmiséin ott van mind a tiz Benyus gyerek. Mostanság csak a hétvégeken vannak otthon mindannyian; Bernadett Vácott, Tamás Győrött tanul. Ilyenkor, mise után ki-ki szobájába húzódik, leckét ír, gyakorol. Anna asszony s a két legnagyobb lány ebédet főz. A nappaliban könyvespolc, televizió, lemezjátszó, egy komódon házioltár, a kanapé fölött bekeretezett díszes levél: II. János Pál pápa jókívánságai Benyus János Pálnak, aki Péter öccsével tisztelettudó csöndben tologatja a kisautókat, miközben édesapjukkal beszélgetünk. »Ho°f* *tet’ K»ste eic o«c gcnyuS r wOK, TIZENKETTEN 30
