Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-02-05 / 3. szám

val. (A „tulipánerdő” ezer hagymáját a tulipánok hazájának, Hollandiának a nagykövete ajándékozta 1986-ban a múzeumnak.) Pedig ez a mai park csak töredéke a réginek. A múzeumi kalauz szerint az angolkert területe 42 hektár volt 1887 és 1945 között, ma pedig csupán 7,2 hektár „a hozzá- és meg nem értés következtében”. Mintha ez a zöldellő oázis szúrná a városvezetés szemét: 1973-ban a franciakért tiszafáit irtották ki, 1986-ban pedig országra szóló botrányt keltett, hogy a természetvédelmi hivatal tiltakozásával mit sem törődve, a parkon át hasítottak helyet az országúinak, kivágatva vagy nyolcvan értékes, sőt pótolhatatlan faóriást. A kastélykert azonban még így is felejthetetlen élmény, meglátszik rajta, hogy gondos kezelője van: a múzeum tízmillió forintot költött a rendbetételére, és állandó védelméről is gondoskodik. Próbáljon csak valaki egy csikket elhajítani vagy egy szál virágot, levelet leszakítani — azonnal ott terem egy szigorú férfiú, akitől aztán van mit hallgatnia!

Mondom, gyönyörű a park, dr. Czoma László igazgató azonban mégis az úgynevezett Főúri Életmód Kiállításra a legbüszkébb.

Az épület belső és külső tatarozásával együtt, egy időben ugyanis hozzákezdtek a megmaradt eredeti berendezési tárgyak és a hozzájuk vásárolt korabeli kiegészítések — bútorok, dísztárgyak —rekonstruálásához is. így hát, amikor 1976-ban a Helikon Kastélymúzeum megnyitotta kapuját a közönség előtt, a termek, szobák, folyosók, szalonok, lépcsőházak valóban visszaadták a hangulatát, légkörét annak, hogy milyen körülmények között éltek az utolsó néhány évszázadban a magyar főrendek.

A kiállítás rendezői egyébként gondoskodtak arról is, hogy a látogatók ne sematikus képet kapjanak erről az életmódról, hanem észrevegyék azt is, hogy a Festeticsek közül jó néhányan nem keveset tettek a felvilágosodás és a reformkor idején, de később is a haladásért, az ország függetlenségéért, a környék lakosságáért. Nem hiszem — csak egyetlen példával élve —, hogy akadt volna akár csak néhány olyan főúr 1797-ben Európában, mint Festetics György, aki mezőgazdasági főiskolát alapít és tart fenn saját zsebéből, s ezen felül saját magánkönyvtárát is megnyitja a főiskola, a Georgikon professzorai és hallgatói előtt! Arról nem is szólva, hogy ez utóbbiakat, a hallgatókat, nem rangjuk, vallásuk, nemzetiségük vagy tehetősségük, hanem csakis tehetségük szerint válogattatta ki.

De nemcsak 17 pazarul berendezett helyiség és hozzá tizennyolcadiknak, hazánk egyetlen eredeti formában fennmaradt főúri könyvtára vonzza a látogatókat. A kastélymúzeumban helyezték el Windisch Grätz Ferenc József herceg hagyatékát is: 272 darab trófeát három világrészből, Európából, Afrikából és Ázsiából. Igaz, a 272 darabnak talán csak egyharmadát bámulhatja meg a közönség, a többi, gondosan raktározva, várakozik, hogy a városvezetés teljesítse, ha jócskán megkésve is, ígéretét. Az ígéret ugyanis úgy hangzott, hogy mire a Windisch Grátz-hagyaték Keszthelyre érkezik, addigra kiköltöztetik az épületből a zeneiskolát, hogy a felszabadult helyiségekbe a teljes anyagot elhelyezhessék.

És ezzel el is árultam, ki az első albérlő, és azt is, hogy a múzeum és vele a zeneiskola igencsak várja már az albérleti viszony megszűnését. Hasonló a helyzet a második „albérlővel”, amely nem más, mint a városi könyvtár.

Dr. Czoma László állítja:

— Ez az együttélés mindkét félnek rossz. A könyvtárnak is

8