Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-09-23 / 18. szám

Én még emlékszem a régi Andrássy útra. Igaz, amikor először jártam arra, akkor már nem Andrássy út volt, hanem Sztálin nevét viselte. Emlékszem a sugárút hatalmas platánfáinak végtelennek tűnő sorára, amelyek az út két oldaláról összehajolva, gótikus ívű alagutat képeztek; a zöld lombok alatt a legforróbb nyári napon is hűs levegő vett körül, este pedig promenádján, az úttestet osztó sétányokon, rengetegen sétáltak fel s alá.

Szép volt, s nemcsak az emlékezet, a nosztalgia varázsolja most gyönyörűvé. Tényleg az volt.

Sajnos, csak volt.

*

Több, mint tíz éve naponta végigutazom a Népköztársaság útján a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Bajza utcáig, mégis csak a minap szúrt szemet igazán: a fasor haldoklik. Az évek során a platánok - egyik a másik után - holt anyaggá, kiszáradt tönkökké váltak, s ez a folyamat olyan észrevétlenül zajlott le, mint ahogy ősszel a fák észrevétlenül hullajtják a leveleiket... s egyszer csak kopárak.

Ismétlem, csak most vettem észre, s most is csak azért, mert meghívót hozott a posta. Arra a társadalmi vitára invitáltak, amelyet a VI. kerületi állami és társadalmi szervek rendeztek a kerület lakóinak - vitassák meg a fasor sorsát, jövőjét.

20