Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-09-23 / 18. szám

1

A

z ide nyár - a hagyományos szabadtéri játékok mellett - egy szenzációszámba menő kiállítással is látogatókat vonzott Szegedre. A nagyszabású cserkésztörténeti kiállításról van szó, amely azért váltott ki különösen nagy érdeklődést, mert egy olyan mozgalom tárgyilagos bemutatására vállalkozott, amelyet az elmúlt évtizedekben - egészen a legutóbbi évekig - csupán egyoldalúan, sematikusan „reakciós”ként ábrázoltak.

Egy hiteles tanú

A szegedi kiállítást megnyitó Benda Kálmán történész, a Lónyai utcai Református Gimnázium „15. számú Bethlen Gábor cserkészcsapatának” tagja, hiteles tanúként beszélt arról, mennyire hamis és igazságtalan a cserkészet eddigi megítélése:- A cserkészet, mint nemzetközi mozgalom, Magyarországon igen korán elterjedt. Sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy az ifjúságnak cselekvési szabadságot adott. Abban a cserkészrajban, amelyikben én kezdtem - idézte fel emlékeit Benda Kálmán -, a rajparancsnok egyetemi hallgató volt, az őrsvezetők felsőbb gimnazisták és voltunk mi, második- és harmadikosok. Egymás között éltünk, nem akartak kívülről beleszólni abba, hogy mivel és hogyan foglalkozzunk. És mi nagyon komolyan vettük a magunk kis ifjúkori cserkészéletét. Foglalkoztunk ügyességi feladatokkal csakúgy, mint bizonyos világnézeti kérdésekkel. Óriási dolog volt az, hogy rendszeresen, minden hétvégén jártuk a közelebbi vagy távolabbi vidékeket, hogy évente több hétre elmehettünk táborozni. Ennek jellemformáló hatása volt: megtanultunk önállóan élni és megismertük a valóságot. A cserkészet sokoldalú, egészséges, harmonikus, felelős személyiségeket kívánt nevelni.

Ha mi úgy ítéltük valakiről, hogy nem méltó a cserkésznyakkendő viselésére, akkor önmagunk határozatával zártuk ki a szervezetből. Az megtiszteltetés volt, hogy valaki cserkész lehetett és végig köztünk maradhatott. A háború utáni politika nem tartotta kívánatosnak, hogy az emberek a falvakat járva gyűjtsenek élményeket arról, miként gondolkoznak, élnek a társadalom különböző rétegei, és mi a véleményük a viszonyok alakulásáról. Az új ifjúsági szervezetekbe - a cserkészettel ellentétben - a belépés bizonyos időkben nem is volt önkéntes és túlságosan felülről irányították. És ami kötelező, az mindig bizonyos ellenszenvet ébreszt. A saját gyerekeim révén azt tapasztaltam, hogy unatkoztak az ifjúsági szervezetekben, semmit sem jelentett számukra. Mivel újabban ismét előtérbe került a valóság és az ország megismerésének igénye, remélhetjük, hogy az ifjúsági mozgalmak is újra megtalálják önmagukat.

Új nevelési eszmény

Robert Baden-Powell angol tábornok a dél-afrikai búr háború idején elhagyott, csellengő gyerekeket gyűjtött össze, és különböző feladatokkal látta el őket. Azt tapasztalta, hogy a megfigyelésben, nyomjelzésben rendkívül leleményesek, s a legelvadultabb fiúkat is le tudja kötni, ha megfelelő feladatokat ad

számukra. Nemzeti hősként tért vissza Angliába, ahol látta, hogy mennyi probléma van az egészségtelen városi környezetben zártan élő ifjúsággal. Tapasztalatait és az addigi jobb nevelési kezdeményezéseket zseniálisan ötvözve, kidolgozta a cserkészet alapelveit. 1908-ban kiadott híres könyve, a „Scouting for boys” nem elméleti pedagógia, hanem érdekes-romantikus történetek sorozata, amelyekből pontosan körvonalazódnak azok az elvek, amelyek alapján a 12-18 éves fiúk szabadidejét hasznosan és életszerűen ki lehet tölteni. Baden-Powell nagy érdeme, hogy korát megelőzve jött rá: a 6-7 fős csoportok, az őrsök a legideálisabb kisközösségek. A próbákon, s a szigorú önkéntességen alapuló cserkészet egész rendszere egy új nevelési cél elérésére szerveződött. A középpontban az öntevékeny fiú áll, aki képes eredményesen, önállóan cselekedni, problémákat megoldani, egyéni véleményt formálni, felelősen dönteni, aki önmagát próbára téve fejleszti testi, lelki és szellemi értékeit, ügyességét, aki kiegyensúlyozott, akinek a szeme nyitott a természetre éppen úgy, mint az emberekre.

Angliában futótűzként terjedt az új eszme és rövidesen 200 ezerre nőtt a cserkészek száma. A népszerűséghez az önkéntesség, s a teljes egyenlőség mellett az is hozzájárulhatott, hogy még a tíz cserkésztörvény is kijelentő módban íródott - a parancsszót, kényszerítést nem ismerték. A fiúk közvetlen vezetője egy idősebb társuk volt, a jelszó: „Ifjakat ifjak által.” Amikor a fiú elérte a tizenkettedik életévét, cserkészmunkára jelentkezhetett. Jelöltideje alatt fölkészült az újoncpróbára, részt vett a munkában, de jelvényt, egyenruhát még nem viselhetett. A próba kiállása és a fogadalomtétel után indult meg számára a valódi cserkészélet, amelynek legfőbb sajátossága a minőséget szem előtt tartó nevelés és képzés, a fiúk részéről pedig az önnevelés és önképzés volt. Akiknek vezetői adottságaik voltak, őrsvagy rajvezetők, megfelelő életkor és képzettség elérése után pedig cserkésztisztek lehettek. A többiek, a roverek 16-18 éves korukban, egy-egy speciális szakágban (vízi élet, repülés, lovascserkészet, turisztika, regőscserkészet) képezhették tovább magukat. Mivel a cserkész életforma meghatározott életkoron túl is életelv maradt, az öregcserkészek is folytathattak csapatmunkát, és érdeklődési körüknek megfelelően munkaközösségeket, klubokat alakíthattak (népnevelők, természetjáró stb.). A férficserkészmunka legfontosabb formája Magyarországon a Fiatal Magyarság Szövetség volt, amely több szállal is a népi mozgalomhoz kapcsolódott.

A magyar cserkészet útja

Baden-Powell sajátos nemzeti eszmények szerint átformálható rugalmas elvei - mint már utaltunk rá - Magyarországon nagyon gyorsan elterjedtek. Az egyenruha nemzetközi volt, s a törvények is. Ám a gondolkodás, a magatartás bizonyos formái nemzetiek voltak kezdettől fogva, és egyre inkább nemzeti irányba fordultak. A magyar cserkészmozgalom egyik jelszava ez volt: „Emberebb embert, magyarabb magyart”.

Az alapító könyve angliai megjelenése után két évvel magyarul is megjelent. A mozgalom kezdeményezői között protestánsokat, katolikusokat és zsidókat egyaránt talá-