Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-09-06 / 16-17. szám

Önmagunkról beszélni se nem könnyű, se nem hálás feladat. A Magyarok Világszövetsége fél évszázados jubileumán mégis szólni kell a Magyar Hírekről, arról az erős kapocsról, amelyet jelenleg a világ 29 országában ötvenezer magyar otthonban (és mintegy hatezer hazai címen) várnak kéthetente.

A lap nem jubiláns, nem egyidős a szövetséggel, fiatalabb nála - ha nem is lényegesen. A jelenlegi szám a 41. évfolyam feiratot viseli borítóján, ami bizony több, mint a jelenlegi szerkesztők-munkatársak átlagéletkora. A múltba nézés így valóban történelmi visszatekintés, és óhatatlanul könyvtári kutatómunkát is igényelt. Sajnos felemás eredménnyel. Az Országos Széchényi Könyvtárban ugyanis nem tudták előkeríteni az 1950 előtti példányokat, és más honi könyvtárakból is negatív válaszok érkeztek.

Az első látható „nyomok” 1951-be vezetnek vissza: ebben az időben hetente jelent meg - írólap nagyságú formátumban, változó terjedelemben, kőnyomatos eljárással - a Hírek a Magyar Népi Demokráciából című kiadvány. Ez azt volt hivatott bizonyítani, hogy Magyarország állandóan gyarapszik, az emberek boldogok, és az a nyugati magyar, aki nem tér haza, bizony jókora butaságot követ el.

Nem volna érdemes bővebben foglalkozni e számokkal, ám néhány „gyöngyszem”, ma már mosolyogtató (de azért valahol nagyon szomorú) írás említést érdemel. Például híradás 1953 legelején: „A fertődi mezőgazdasági kísérleti telep vezetője a Természettudományi Társulat rendezésében előadást tartott Győrött a citrom, édesburgonya és tea meghonosításának eredményeiről. Hangsúlyozta, hogy a növények természetes honosodása rendkívül lassan történik, de az emberi beavatkozás meggyorsíthatja. Példának a citromtermesztési kísérleteket hozta fel, és elmondta, hogy hazánkban 1952-ben már 18 ezer oltvánnyal folytattak kísérleteket. Kísérletek folynak mintegy 5000 teacserjével is. A teacserje meghonosítása sokkal könynyebb, mint a citromféléké, mert jobban bírja a hideget.”

Sokba kerülhetett ez nekünk...

1953 márciusában a „Hírek a Magyar Népi Demokráciából” Sztálint gyászolja. A Sztálin Vasmű egyik dolgozóját idézi: „Sztálin elvtárs édesapánk volt nekünk. Másfél éve, mióta az ő dicső nevét viseljük, emeltebb fővel járnak nálunk az emberek, magasabbra nőnek a házak és lendületesebben megy a munka.” Egy hónap múlva arról értekezik hosszan a lap, hogy „a nép egysége szilárd és töretlen”. Riport olvasható a Hortobágyról, amely „régen a délibáb országa volt, 70 ezer holdon nyomor, elmaradottság”, de „ahol ma új élet születik”.

Nyilván igaz volt - ez is. De a Gulyás fivérek nemrég bemutatott felkavaró filmjéből (Törvénysértés nélkül a címe) a mai magyarországi nemzedék azzal árnyalhatja a képet, hogy a Hortobágyon más is történt: meghurcolt, ártatlan emberek szenvedtek ott. Valahogy ez a - mai szemmel nézve is nyomasztó - egyoldalúság jellemzi a lapot még több

évig. 1953 nyarán változás: az orgánum nyomtatott kivitelben jelenik meg, a mai Kincses Kalendáriumhoz hasonlító nagyságban. A tartalom azonban változatlan. Tallózás az egykori képek és képaláírások között: „Boldog nép” / mezőn kiskatonák és fehér ruhás lányok „zakatolnak” /; „a hajdani hercegi kastélyokban munkás és paraszt fiatalok számára rendezett be kollégiumokat a népi demokrácia”; „boldogok a traktorvezetőnők”. Egy másik képen zsúfolt élelmiszerbolti pult, sonkák, szalámik, méteres kolbászokból hegyek, roskadásig minden áruval. Az aláírás: „A nagyközségi élelmiszerüzletek éjjel-nappal nyitva vannak. 1 kg kenyérliszt 0,86, 1 kg marhahús 7,80, 1 kg cukor 6,-, 1 db tojás 0,60, 1 liter bor 7,- Ft. Semmiféle élelmiszerjegy nincs.” Vajh, hol kapták lencsevégre ezt a csodaboltot? A cikkek stílusa igazodott a képekéhez: „Pecanakné, a boldog csepeli munkásasszony”, „boldog a komlói bányász, szanatóriumban pihen”, „Szabó Juliska örül, mert 870 Ft-jából megengedheti magának a cukrászdát, és még nagyobb fényűzést is”. Harsogó főcím: „Magyarország a korlátlan lehetőségek országa lett.”

Riport olvasható a Babicsek-családról, amely 1946-ban hagyta el az országot és „sokat szenvedett ezért a könnyelmű és meggondolatlan lépéséért”, de most, Venezuelából visszatérve, világossá vált mindegyikük számára, hogy „új Magyarországra, valóban haza” érkeztek, ahol „biztos a jövő”. Egyébként Babicseket is ott találjuk az 1955. októ-