Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-09-06 / 16-17. szám
Magyar értelmiségi találkozók az óhazában Az első nemzetközi magyar könyvtárostalálkozón, 1980-ban „Előbb volt lengyel-magyar, osztrák-magyar, amerikai-magyar történésztalálkozó, mint magyar-magyar tanácskozás” - mondotta Hanák Péter történész professzor 1986 nyárutóján az Országos Széchényi Könyvtár falai között, a Magyar történészek tudományos találkozóján. Sok víznek kellett addig lefolynia a Dunán, a Temzén, a Rajnán, vagy akár a Potomac folyón is. Vitathatatlan tény, hogy csak az elmúlt két évtizedben kezdett hazai közéletünk, nemzeti közvéleményünk erőteljesen foglalkozni a Magyarország határain kívül élő magyarsággal, és még rövidebb múltra tekint vissza az a hagyomány, amelynek keretében külföldön élő magyar szakemberek, tudósok és művészek szervezett öszszejöveteleken találkoznak hazai kollégáikkal. Jól ismerjük már a jelképes kifejezést: az etnikai csoportok „híd-szerepét”, a nemzeti kisebbségek reneszánszát élő huszadik századvégen. A lehetőség, melyet e hidak felkínálnak, nemcsak politikai, gazdasági, vagy kulturális téren áll fenn, hanem tudományos értelemben is. De jelent-e valódi köteléket a világ minden tájáról Magyarországra érkező szakembereknek, tudósoknak az azonos népi-nemzeti közösségből való származás? E kérdést illetően néha eltérő nézetekkel találkozhatunk. Akik eljönnek a Magyarok Világszövetsége és a hazai intézmények közös rendezvényeire, bizonnyal igenlő választ adnak. Ezt igazolja az a számtalan, sokszor megható nyilatkozat, amely a rendezvények alatt hangzik el, vagy a levelek sokasága. Rabó Gyula, amerikai magyar vegyészprofesszor az 1986-ban rendezett, „Magyarok a világ természettudományos és műszaki életében” címet viselő tudományos konferencián úgy nyilatkozott, hogy mindig a legnagyobb örömmel jön haza, mert azok az események, amelyek fiatalon az ember egyéniségét megformálták, itthon teljes élességgel törnek a felszínre. „Sok elismerésben volt részem külföldön is életem során, de legjobban a most lezajlott tiszteletbeli doktorrá avatásnak örültem” - mondta a Budapesti Műszaki Egyetem oklevelének átvételekor. Bay Zoltán professzor pedig így fogalmazott: „A magyarság fennmaradásához úgy tudunk hozzájárulni, ha a magyar hazával fenntartjuk a kapcsolatot. Nemcsak a tudomány köt bennünket a magyarsághoz, hanem az érzelem is. Soha nem szűntem meg hangsúlyozni azt, hogy magyar vagyok.” Majdnem minden rendezvényen akad olyan résztvevő, aki nem titkolja el: a hazai összejövetelre hívó szó volt az, amelyre válaszul több évtized után először ismét Magyarország földjére lépett. Albert Ferenc, a Chicagóban élő neves magyar hegedűművész számára negyvenkét esztendő után érkezett el ez az idő. Az alkalmat a „Magyarok a világ zenei életében” címmel meghirdetett muzsikustalálkozó adta, 1987 nyarán. Van, aki egy-egy ilyen rendezvényen beszéli először magyarul szakmája nyelvét. A sokszor angolul megírott és beküldött előadások élőszóban törve bár, de magyarul hangzanak el. Érthető nyelvi nehézség ez azoknál a szakembereknél, akik szakmájukat idegen nyelven sajátították el. Nem tagadható, hogy van a tanácskozásokat ellenző vélemény is, melynek illusztrálására szolgáljon a következő levélrészlet: „I feel uneasy about the very nature of the conference: because scientists of Hungarian origin are dispersed around the world, it is a good idea to bring them together once in a while; but it also smacks of nationalistic chauvinism which, as a Frenchman, I am already not totally immune to!”* De térjünk kicsit vissza azokra a feltételekre, melyek kialakulásával hagyománnyá válhatott a magyar-magyar értelmiségi találkozók szervezése a Magyarok Világszövetsége és a hazai szakmai-tudományos intézmények összefogásában. Külső és belső, nagy és kisebb jelentőségű feltételek ezek, * „Gondot okoz nekem a konferencia alapvető célja és sajátossága: Mivel magyar tudósok a világ minden táján élnek, jó ötlet egyszer-egyszer összehívni őket, de ez nem mentes némi nemzeti sovinizmustól sem, amely iránt mint francia, magam is fogékony vagyok.” melyek közül kiragadva érdemes megemlíteni a Helsinki Záródokumentum 1975-ben történt aláírását, a magyar koronaékszerek hazakerültél, a magyar kulturális intézetek szaporodását, a külföldön megfogalmazódó „Magyarország-kép” változását - egészen egy fontos és helytől független tényezőig, amely nem más, mint az idő múlása. Vannak gátló tényezők is persze, amelyek egy-egy, főleg művészeti tárgyú rendezvényen érvényesülnek. így a „Tisztelet a Szülőföldnek” képzőművészeti kiállítást, melynek keretében 283 külföldön élő magyar művész mutatta be összesen 565 alkotását a Műcsarnokban, nem fogadta egyöntetű éljenzéssel a hazai képzőművészek köre. A műszaki és természettudományokban, az orvostudományban könnyebben szövődnek a megértés szálai. A második világháború utáni húsz évben az első magyarmagyar szakmai kapcsolatok a műszaki tudományokban szövődtek. Gábor Dénes fizikus és Szegő Gábor matematikus az első külföldön élő magyar tudósok között volt, akiket a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választott! A hatvanas évek végétől kezdett növekedni a magyar közgazdászok, gazdasági szakemberek ázsiója. Talán ezért is volt az első szervezett találkozó az üzletembereké: 1978-ban a Magyar Kereskedelmi Kamara a Magyarok Világszövetségével együttműködve 18 amerikai magyar üzlet-1980-ban, a Széchenyi Emléknapok résztvevői megkoszorúzták Széchenyi István márványtábláját a család nagycenki kriptájában. Képünkön Lord Káldor Miklós, a nemzetközi hírű angol közgazdász tiszteleg a „legnagyobb magyar" emléke előtt 22
