Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-09-06 / 16-17. szám

1. Szent István kardja. Az ezredfordulón készült

Skandináviában

2. Görögtűz használata Bizánc védelmében

3. II. Ottó német-római császár és felesége. Teophanu bizánci hercegnő, bizánci elefántcsont faragványon

4. Arnulf frank király és római császár győzelme

a normannok fölött

kát, 963-at tekinti a lengyel történetírás az ország születési évének, 973-ban alapították a prágai püspökséget, amely a cseh államszervezés fontos dátuma, 988-ban vették fel az oroszok a kereszténységet és az 1000. év karácsonyán - vagy 1001 első napjaiban - koronázták királlyá Géza fejedelem fiát, Istvánt. A dánok, a norvégek, a svédek is ez idő tájt keresztelkedtek meg, politikai szervezeteik ekkor öltöttek állandó formát, ők maguk pedig a mondák ködéből kiléptek a történelem színpadára. Ott is, ahol az állami szervezet már nagyobb múltra tekinthetett vissza, mint Angliában vagy a franciák földjén, új fejlődésnek lehetünk tanúi. Európa lakossága a viszonyok rendeződésével gyorsan szaporodott. Növekedett a jólét, elterjedtek a földművelés fejlettebb formái. Az 1000. esztendő, amellyel kapcsolatban sokan a világ végét várták, új, felfelé ívelő korszak nyitánya lett.

Ebben jelentős szerep jutott a keresztény egyháznak, amelynek nyugati, Róma központú irányzatát a Cluny kolostorából kisugárzó mozgalom alaposan megreformálta. A nyugati kereszténység nem volt alávetve az állam folyamatosan érvényesülő hatalmának, mint a bizánci területen működő egyház. Kereste ugyan az államhatalom védelmét és a vele való együttműködésre törekedett, de politikai téren nem egyszer maga lépett fel kezdeményezően. A „barbárok” megtérítésében saját szerepének növekedÉBifc látta, az új dinasztiák pedig örömmel fogadták az egyház segítségét, amely uralmukat

igazolta annak „Isten kegyelméből” való eredeztetésével.

Könyvtárnyi irodalom szól II. Szilveszter pápa koronaküldésének jelentőségéről. Volt, aki szerint az a körülmény, hogy István király a pápától, nem pedig a császártól kért és kapott koronát, egyértelműen az ország függetlenségét bizonyítja, mások azt állították, hogy a császár, III. Ottó lett volna a kezdeményező és akadt szerző, aki a koronaküldés tényét is kétségbe vonta. A krónikák szűkszavú híradásai többféleképpen értelmezhetők és változtak az idők folyamán.

III. Ottó császár a római imperátor szerepét akarta betölteni. Az egész kereszténység vezetőjének hitte magát és arra törekedett, hogy ez a közösség további keresztény hitre térő népekkel és országokkal gyarapodjon. II. Szilveszter pápa pedig - korának talán legműveltebb embere - neveltjének, a fiatal császárnak köszönhette a pápai trónt. Vele egyetértésben járt el, amikor támogatta és jóváhagyta új püspökségek, érsekségek szervezését. Ő már a cluny reform szellemét képviselte, azt az egyházat, amely a hatalom szolgálóleányából annak szövetségesévé vált, de távol állottak tőle VII. Gergely pápa uralmi törekvései.

A hirtelen nagyra nőtt Európába Itália népei éppúgy beletartoztak, mint a normann hajósok, vagy a frissen megtérített magyar törzsek, ezért csak laza kötelékekkel lehetett ,átfogni, amelyekben a császári felsőbbség igénye jól megfért atfHürályoknak saját területükön gyakorolWconátlan hatalmával.

Hogy Európa további fejlődése a császári hatalom erősödése irányában halad-e, vagy az egyes királyok függetlenségét fogja kidomborítani, az ezredfordulón nyitott kérdés volt, ám az események rövidesen megválaszolták.

István király sógora, II. Henrik császár még elődjének szellemében uralkodott, de halála után, II. Konrád trónra lépésével más felfogás került előtérbe. Az ő birodalma már nem volt a keresztény népek összességét felölelő államszövetség és ő sem az egész kereszténység feje. Saját, közvetlen uralmát igyekezett más népek, más fejedelmek rovására növelni. Az új királyságok nagy része ugyan kívül esett azon a körön, ameddig katonáinak kardja elért, de a közelebb fekvő országok alávetése megvalósíthatónak tűnt.

Mindezt a magyar történelem eseményeivel világíthatjuk meg a legjobban. Konrád császárnak 1030-ban a magyarok ellen indított támadása kudarcba fulladt ugyan, de néhány év múlva fia már mint hűbéresét vezette Pétert István király elárvult trónusára és unokájának hadai kísérték I. Béla halála után a még gyermek Salamont Fejérvárra. Nem tudhatjuk, csak sejtjük, mi lett volna a küzdelem végeredménye, ha a német császárok egyesíthetik birodalmuk erőit a szomszédos Magyarország ellen. A főpapi tisztségek betöltésének joga körül a pápákkal támadt invesztitúraharc azonban megállította őket kelet felé vezető útjukban.

„Országod véneitől tudhatnád - írta VII. Gergely a trónjáról elűzött Salamonnak -, hogy Magyarország a római szentegyházé... Ennek dacára te, aki egyébként is a királyi erkölcsök és erények útjáról letértél, Szent Péter jogait, amennyiben tőled függött, megrövidítetted és elidegenítetted, mivel az ő országát, mint halljuk, a németek királyától hűbérül fogadtad el..." Amikor Európa új királyait a pápa saját hűbéreseinek tekintette, voltaképpen védelmébe vette őket a császárral szemben. Korlátokat szabott a császári hatalomnak, elvitatta egyetemességét, a pápaság felsőbbségét azonban sem neki, sem utódainak nem sikerült ténylegesen és tartósan kiterjeszteniük Európa uralkodói fölé. A császár és a pápa szemben állása az európai országok függetlenségének egyik biztosítéka lett, az egyházi és a világi hatalom kettőssége pedig a nemesi szabadságok előfeltétele, amelyek nyomán jóval később az emberi jogok is kisarjadtak.

Mindez izzó szenvedélyektől kísért, drámai fordulatokban gazdag harcok közepette ment végbe. Európa független országok egész sorának hazájává vált, egysége évszázadokon át sokféleségében nyilvánult meg, ami számtalan ellentét és viszály forrása volt ugyan, de kulturális gazdagságát és fejlődésének más kontinensek népei által meg nem közelített erőteljes ütemét is megadta.

Mindazok, akik Európa független államainak megszervezésében oroszlánrészt vállaltak, nem merülhettek feledésbe. Ők lettek az utókor számára a nagy törvényhozók, akiktől az adott ország népeinek jogait és szabadságait levezették, mint az angoloknál Hitvalló Edward, Oroszországban Bölcs Jaroszláv vagy nálunk, magyaroknál István király. A kereszténység terjesztése körüli érdemeikért fogadta őket szentjeinek sorába a katolikus egyház, mint Szent Olafot, a norvégek megtérítőjét, vagy - ismét magyar példánál maradva - a mi Szent Istvánunkat.

DR. HERCEGH GÉZA

egyetemi tanár Janus Pannonius Tudományegyetem