Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-09-06 / 16-17. szám

Európa az ezredfordulón A politikai értelemben vett Európa szüle­tése nem köthető egyetlen évszámhoz vagy eseményhez. Hosszabb folyamat eredménye volt és a folyamat maga is több szakaszra osztható. Az elsőnek Róma birodalommá válása tekinthető; az antik civilizáció kiter­jesztése a Rajnától nyugatra és a Dunától délre eső területekre. A második szakasz a széthulló Nyugat-római Birodalom provin­ciáiban megalakuló „barbár” királyságok kora, amely Nagy Károly uralkodásával zá­rul, míg a harmadik nagyjából időszámitá­­sunk X-Xl. századaira tehető. Ennek során jött létre a később Német-Római Birodalom­nak nevezett államalakulat és tőle északra meg keletre új királyságok sora. Számunkra ez a harmadik szakasz a legérdekesebb. Ek­kor dőlt el, hogy Európa nem egy vagy két birodalom földje, hanem független országok otthona lesz, amelyeknek sorába tartozik a továbbiakban Magyarország is. Miért lett ennyire tarka Európa politikai térképe? Földrajzi tényezők hatása magya­rázza vagy talán más okokat kell keresnünk e jelenség mögött? A Római Birodalom a Földközi-tenger hol keskenyebb, hol széle­sebb - néha nagyon is széles - partvidéke volt. Amikor az iszlám hódítás a Közel-Ke­letet, Észak-Afrikát, sőt az Ibériai-félszigetet is a római hagyományoktól idegen világ ré­szeivé tette, a megmaradt mediterrán partok peremvidékké váltak, amelyektől távol, a Szajna és a Rajna között új centrum alakult ki. Vonzása azonban nem volt elég erős ah­hoz, hogy tartós legyen és egy új bomlási fo­lyamatnak elejét vegye. A IX. század Európa-történelmének vál­ságos periódusa volt. A frank birodalom ré­szekre osztódott, a bizánci területen új álla­mok szerveződése indult meg, és bomlado­­zott a kontinens keleti felének nagy részét befolyása alatt tartó kazár birodalom is, aminek egyik jele éppen a magyar törzsszö­vetség önállósodása volt. A magyar honfog­lalást az tette lehetővé, hogy Bizánc és a frank utódállamok egyaránt meggyengültek és a Kárpát-medencében - amelyet Nagy Alfréd angol király „az avarok pusztasága­ként” említett -, valamint a vele szomszédos területeken sorozatos háborúk dúltak. Azt is mondhatnánk: egész Európa hadszíntérré vált. Északról a normannok indítottak had­járatokat nyugat és délkelet felé. Gyors hajó­ik és nehéz, kétélű kardjaik ellen a már lete­lepült európai népek éppúgy nem tudtak vé­dekezni, mint ahogyan jó ideig a magyarok nyilai ellen sem. 827-ben foglalták el Szicíli­át a szaracénok és kalózaik Dél-Európa partjait fosztogatták. A római arisztokrácia ádáz klikkharcai a pápaság tekintélyét sül­lyesztették a mélypontra. A politikai zűrza­vart általános elszegényedés és a lakosság számának csökkenése kísérte. Európa lélek­­száma a népvándorlás megindulása óta 900 körül volt a legalacsonyabb. A bomlás mértékét jelzik a magyarok által indított úgynevezett „kalandozó” hadjára­tok, amelyek valójában idegen fejedelmek zsoldjában végrehajtott vállalkozások voltak és amelyeknél a „zsoldot” az ellenfél terüle­tén szerezhető zsákmány jelentette. A kis lét­számú lovascsapatok azért nyargalhattak el a Rajnán túlra, vagy Itália déli részébe, mert szövetségeseik voltak, akiknek tartományait megkímélték, hogy annál keményebben sújt­sák ellenfeleikét. Rövidesen azonban változott a helyzet. Az európai fejlődésben hatalmas tartalékok rej­tőztek, amelyeket épp a külső támadások formájában megnyilvánuló kihívás, az anar­chia leküzdésének szükségessége mozgósí­tott. A hajdani frank birodalom keleti felén a szász dinasztia kiemelkedő tagja, I. Ottó, erős központi hatalmat szervezett és 955-ben a Lech folyónál súlyos vereséget mért egy zsákmányoló magyar seregre. Győzelmét az tette lehetővé, hogy a magyarok hajdani szö­vetségeseit, a bajorokat és a cseheket mind maga mellé állította. Érdemeinek elismerésé­ül a pápa 962-ben császárrá koronázta. A római impériumnak új utóda támadt, egy, az Északi-tengertől Rómáig terjedő ha­talmas birodalom, amelyhez igazodtak Eu­rópa többi országának vezetői - a Bizánci Császárság kivételével. Megszűnt a határa­inktól nyugatra elterülő széles övezet politi­kai széttagoltsága, amely a kalandozó hadjá­ratokat lehetővé tette, és nem is indult több portyázó csapat német földre vagy Itáliába. 972-ben visszafoglalták a szaracén kalózok legfontosabb dél-európai támaszpontját és a velencei, genovai, pisai hajósok ismét a nyilt tengerre merészkedhettek, míg a normannok erejüket mindinkább területszerzésre, új államok alapítására összpontosították. Az újból megerősödött Bizánc 970-ben Arkadiopolisznál megverte Szvjatoszláv ki­jevi fejedelem hadait, amelyek között ma­gyarok is voltak. Ottó császár ezt követően egyezett meg Bizánccal egymás császári mél­tóságának kölcsönös elismerésében. A mege­gyezést a császár fiának, II. Ottónak, Theo­­phanu bizánci hercegnővel kötött házassága pecsételte meg. A két birodalom közeledése a magyar törzsszövetség számára veszélyes helyzetet idézett elő. Az avarok uralmát a frankok és a bolgárok egyidejű támadása döntötte meg és tartani lehetett attól, hogy a magyarokat ha­sonló, két irányból jövő támadás érheti. A magyar vezetők felismerték a veszélyt. Amikor 973 húsvétján Ottó császár Quedlin­­burgban fogadta a cseh, a lengyel és a dán fejedelem tisztelgő látogatását, megjelent előtte tizenkét főnyi magyar küldöttség, hogy bejelentse a törzsszövetség vezetőjé­nek, Géza fejedelemnek megtérési szándé­kát, és a térítéshez papokat kért. A quedlinburgi összejövetel új államok ki­alakulását jelezte. A hagyomány szerint 925- ben koronázták meg a horvátok első királyu-6

Next

/
Thumbnails
Contents