Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-09-06 / 16-17. szám
Európa az ezredfordulón A politikai értelemben vett Európa születése nem köthető egyetlen évszámhoz vagy eseményhez. Hosszabb folyamat eredménye volt és a folyamat maga is több szakaszra osztható. Az elsőnek Róma birodalommá válása tekinthető; az antik civilizáció kiterjesztése a Rajnától nyugatra és a Dunától délre eső területekre. A második szakasz a széthulló Nyugat-római Birodalom provinciáiban megalakuló „barbár” királyságok kora, amely Nagy Károly uralkodásával zárul, míg a harmadik nagyjából időszámitásunk X-Xl. századaira tehető. Ennek során jött létre a később Német-Római Birodalomnak nevezett államalakulat és tőle északra meg keletre új királyságok sora. Számunkra ez a harmadik szakasz a legérdekesebb. Ekkor dőlt el, hogy Európa nem egy vagy két birodalom földje, hanem független országok otthona lesz, amelyeknek sorába tartozik a továbbiakban Magyarország is. Miért lett ennyire tarka Európa politikai térképe? Földrajzi tényezők hatása magyarázza vagy talán más okokat kell keresnünk e jelenség mögött? A Római Birodalom a Földközi-tenger hol keskenyebb, hol szélesebb - néha nagyon is széles - partvidéke volt. Amikor az iszlám hódítás a Közel-Keletet, Észak-Afrikát, sőt az Ibériai-félszigetet is a római hagyományoktól idegen világ részeivé tette, a megmaradt mediterrán partok peremvidékké váltak, amelyektől távol, a Szajna és a Rajna között új centrum alakult ki. Vonzása azonban nem volt elég erős ahhoz, hogy tartós legyen és egy új bomlási folyamatnak elejét vegye. A IX. század Európa-történelmének válságos periódusa volt. A frank birodalom részekre osztódott, a bizánci területen új államok szerveződése indult meg, és bomladozott a kontinens keleti felének nagy részét befolyása alatt tartó kazár birodalom is, aminek egyik jele éppen a magyar törzsszövetség önállósodása volt. A magyar honfoglalást az tette lehetővé, hogy Bizánc és a frank utódállamok egyaránt meggyengültek és a Kárpát-medencében - amelyet Nagy Alfréd angol király „az avarok pusztaságaként” említett -, valamint a vele szomszédos területeken sorozatos háborúk dúltak. Azt is mondhatnánk: egész Európa hadszíntérré vált. Északról a normannok indítottak hadjáratokat nyugat és délkelet felé. Gyors hajóik és nehéz, kétélű kardjaik ellen a már letelepült európai népek éppúgy nem tudtak védekezni, mint ahogyan jó ideig a magyarok nyilai ellen sem. 827-ben foglalták el Szicíliát a szaracénok és kalózaik Dél-Európa partjait fosztogatták. A római arisztokrácia ádáz klikkharcai a pápaság tekintélyét süllyesztették a mélypontra. A politikai zűrzavart általános elszegényedés és a lakosság számának csökkenése kísérte. Európa lélekszáma a népvándorlás megindulása óta 900 körül volt a legalacsonyabb. A bomlás mértékét jelzik a magyarok által indított úgynevezett „kalandozó” hadjáratok, amelyek valójában idegen fejedelmek zsoldjában végrehajtott vállalkozások voltak és amelyeknél a „zsoldot” az ellenfél területén szerezhető zsákmány jelentette. A kis létszámú lovascsapatok azért nyargalhattak el a Rajnán túlra, vagy Itália déli részébe, mert szövetségeseik voltak, akiknek tartományait megkímélték, hogy annál keményebben sújtsák ellenfeleikét. Rövidesen azonban változott a helyzet. Az európai fejlődésben hatalmas tartalékok rejtőztek, amelyeket épp a külső támadások formájában megnyilvánuló kihívás, az anarchia leküzdésének szükségessége mozgósított. A hajdani frank birodalom keleti felén a szász dinasztia kiemelkedő tagja, I. Ottó, erős központi hatalmat szervezett és 955-ben a Lech folyónál súlyos vereséget mért egy zsákmányoló magyar seregre. Győzelmét az tette lehetővé, hogy a magyarok hajdani szövetségeseit, a bajorokat és a cseheket mind maga mellé állította. Érdemeinek elismeréséül a pápa 962-ben császárrá koronázta. A római impériumnak új utóda támadt, egy, az Északi-tengertől Rómáig terjedő hatalmas birodalom, amelyhez igazodtak Európa többi országának vezetői - a Bizánci Császárság kivételével. Megszűnt a határainktól nyugatra elterülő széles övezet politikai széttagoltsága, amely a kalandozó hadjáratokat lehetővé tette, és nem is indult több portyázó csapat német földre vagy Itáliába. 972-ben visszafoglalták a szaracén kalózok legfontosabb dél-európai támaszpontját és a velencei, genovai, pisai hajósok ismét a nyilt tengerre merészkedhettek, míg a normannok erejüket mindinkább területszerzésre, új államok alapítására összpontosították. Az újból megerősödött Bizánc 970-ben Arkadiopolisznál megverte Szvjatoszláv kijevi fejedelem hadait, amelyek között magyarok is voltak. Ottó császár ezt követően egyezett meg Bizánccal egymás császári méltóságának kölcsönös elismerésében. A megegyezést a császár fiának, II. Ottónak, Theophanu bizánci hercegnővel kötött házassága pecsételte meg. A két birodalom közeledése a magyar törzsszövetség számára veszélyes helyzetet idézett elő. Az avarok uralmát a frankok és a bolgárok egyidejű támadása döntötte meg és tartani lehetett attól, hogy a magyarokat hasonló, két irányból jövő támadás érheti. A magyar vezetők felismerték a veszélyt. Amikor 973 húsvétján Ottó császár Quedlinburgban fogadta a cseh, a lengyel és a dán fejedelem tisztelgő látogatását, megjelent előtte tizenkét főnyi magyar küldöttség, hogy bejelentse a törzsszövetség vezetőjének, Géza fejedelemnek megtérési szándékát, és a térítéshez papokat kért. A quedlinburgi összejövetel új államok kialakulását jelezte. A hagyomány szerint 925- ben koronázták meg a horvátok első királyu-6
