Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-06-24 / 12. szám
Liculte-Közélet - diplomácia Kultúra - tudomány Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tett hazánkban Alois Mock alkancellár, az Osztrák Köztársaság külügyminisztere. A külügyminiszteri tárgyalásokon mindkét részről hangsúlyozták a gazdasági együttműködés bővítésének fontosságát, s különös figyelmet fordítottak az 1995-re tervezett Budapest-Bécs világkiállítás előkészítésé-A Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmából látogatást tett Budapesten Dr. Paskai László esztergomi érseket bíborossá nevezte ki II. János Pál pápa. A római katolikus egyházfő bejelentette, hogy a június 28-i konzisztóriumon (a bíborosok tanácsának ülésén) huszonötén kapják meg a bíborosi kalapot. * Viczián Jánost, a Baptista Egyház elnökét választották meg a Szabadegyházak Tanácsa elnökévé. A magyar egyházak is megemlékeznek az orosz ortodox kereszténység 1000 éves fennállásáról. A Ráday Kollégiumban rendezett nagyszabású ünnepségen részt vett dr. Tóth Károly református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, Paskai László bíboros prímás, a Magyar Katolikus Püspöki valamennyi hazai egyhá^ezeto^ A budapesti Nagyboldogasszony ortodox templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, vala-Anton Baumann bajor gazdasági és közlekedési államminiszter, valamint Alfred Schmidt, Hessen tartomány gazdasági és technikai ügyek minisztere. * Hazánkban járt Luis Carlos Croissier spanyol ipari és energiaügyi miniszter, aki Berecz Frigyes ipari miniszter vendégeként a két ország közötti ipari kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt. Három szomszédos Duna-völgyi ország evangélikus egyházait képviselő teológiai lelkészkonferencia tanácskozott Bécsben. A találkozó célja: egymás jobb megismerése, a három testvéregyház és a három nép közötti jó kapcsolat ápolása, teológiai és szolgálati kérdések megvitatása volt. Tizenkét tagú magyar delegáció vett részt a találkozón, hasonló létszámú osztrák és háromtagú szlovén delegáció mellett. mint két kiállítást is megnyitottak, az egyiket az Orosz Ortodox Egyházközség budapesti termében „Az Orosz Ortodox Egyház millenniuma” -, a másikat az esztergomi főszékesegyház kamaratermében „Az orosz egyházmüvészet Magyarországon” címmel. A televízió riportfilmet sugárzott az orosz ortodox egyház és a szovjet állam kapcsolatáról, a kolostorok lakóinak életéről. Wigner Jenőnek, a Nobel-díjas magyar származású tudósnak a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagságáról szóló oklevelet Házi Vencel, hazánk washingtoni nagykövete nyújtotta át a marylandi Állami Egyetemen a kiváló fizikus tiszteletére rendezett tudományos ülésszakon. * „Tisztában vagyunk-e a múltunkkal, ismerjük-e szűkebb pátriánk történelmét?” E kérdéseket a Kárpáti Igaz Szó irodalmi és kulturális mellékletében az Új Hajtásban olvashattuk annak kapcsán, hogy nemrég Técsőn Hollósy Simon-emléktáblát avattak. A festőművész 14 évig élt ebben a kisvárosban. A Kárpáti Igaz Szó május közepe óta Magyarországon is kapható. * A jövőben a Szovjetunió Kárpátontúli területén oktatják a magyar történelmet. Az elgondolások szerint a kárpátaljai magyar diákok Magyarország egész történetét tanulni fogják az őskortól napjainkig, feltehetően már a következő tanévtől. * „Gyöngyösbokréta” címmel a vajdasági Gomboson (Jugoszlávia) rendezték meg az autonóm tartomány magyar ének- és táncegyütteseinek, zenekarainak és szólistáinak hagyományos fesztiválját. Az idei jubileumi, sorrendben 25. rendezvényen 28 együttes mutatta be műsorát. Vendégként fellépett a magyarországi testvérfalu, Őcsény művelődési egyesületének tánccsoportja és tamburazenekara is. * A Norvég-Magyar Kulturális Kör új vezetőséget választott. Elnöke Lind Mária lett, aki férjével együtt vezeti az oslói „Kis Budapest" éttermet. A kulturális kör a közelmúltban sportklubot is alapított, a Hungária Sport Club Oslót. * A XIII. Európai Sei-Fi Kongreszszust Budapesten tartják meg július 7. és 10. között. A háromnapos rendezvénysorozaton a tudományosfantasztikus képző-, fotó- és filmművészet legismertebb alkotásaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. * Magyar-török barátsági hetet rendezett Kütahyá és Pécs, a két testvérváros. A rendezvénysorozatot Szalai Lajos, hazánk ankarai nagykövete és Kemal Esensoy kütahyai kormányzó nyitotta meg. Képünkön: megkoszorúzzák Kossuth Lajos egykori kütahyai lakóházának (ma múzeum) falán elhelyezett emléktáblát. * A brazíliai Sáo Paulóban élő Heller László négy értékes festményt adományozott hazánknak. Ligeti Antal: Ülő nő, Bashmann Károly: Csendélet, Pállya Celesztin: Kétökrös szekér, Szauthner: Mosóasszonyok című képe a Kecskeméti Galéria gyűjteményét gazdagítja. * Felleg György, az Izraelben élő, hajdan Kassák Lajos köréhez tartozó költő Budapesten járt, mint az Európa Könyvkiadónál előkészület alatt lévő Mai izraeli költők című antológia egyik fordítója. * Életéről, írói pályájáról beszélt a budapesti Kossuth Klubban megrendezett szerzői estjén az Angliában élő Kutasi Kovács Lajos, abból az alkalomból, hogy a közelmúltban jelent meg a hazai könyvpiacon Összefjrkáll térkép című kötete. * A helsinki magyar nagykövetség baráti összejövetelt rendezett Finnországban élő magyarok számára, melyen magyarországi művészek műsort is adtak. Brutyó János, a Magyarok Világszövetségének főtitkárhelyettese ez alkalommal nyújtotta át az MVSZ emlékplakettjét Bíró István növénynemesitőnek, Mikola Sándor festőművésznek, Papp József ipari vállalkozónak, Rácz István fotóművész, művészettörténésznek és Szilvay Géza zenepedagógusnak a magyar és a finn nép közti baráti kapcsolatok erősbítéséért. ÉRTÉKES ADOMÁNY Érdekes dokumentumok kerültek a Magyarok Világszövetségéhez Dél- Amerikából. Az Argentínában élő Eppinger Lórándné (született Weiss Margit) festőművész küldte el eddig még nyilvánosságra nem került rajzait, amelyeket a háborús főbűnösök elleni budapesti népbírósági tárgyalás alatt készített. A művésznő Czóbel Béla, Barcsay Jenő pályatársaként Fényes Adolf irányítása alatt tanult a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán. A Magyarok Világszövetségéhez írt levelében kifejezte azt az óhaját, hogy adománya az erre legilletékesebb magyarországi intézményhez kerüljön. Az értékes rajzok a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum gyűjteményét gyarapítják. Május Z7-én Budapest belvárosából csaknem kétezren vonultak az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövetsége elé. A békés felvonulás résztvevői a bősnagymarosi vízlépcső építése és az abban vállalt osztrák közreműködés ellen tiltakoztak fotó HORVÁTH SZABOLCS Az egyházak életéből MAGYARORSZÁGI MEGEMLÉKEZÉSEK AZ OROSZ KERESZTÉNYSÉG JUBILEUMÁRÓL 4