Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-06-10 / 11. szám
A szent ligettől az aranyaiméig Akik ismerik balatoni működésemet, azok meg vannak győződve arról, hogy csakis a Balaton mellett születhettem. Pedig nem így van. A szép Baranya megye egyik kicsiny községében, Romonyán jöttem a világra, ahol édesapám tanító volt. Kétéves koromban megválasztották őt Siófokra kántortanítónak, így azután amióta az eszemet tudom, számomra a Balaton a világ legszebb területe és az is marad halálomig. Pécsett jártam iskolába, ott végeztem el a jogi egyetemet, majd kineveztek előbb Balatonszabadiba segéd-, később Mezőkomáromba főjegyzőnek. Ez fordulópont volt az életemben, mert akkor ébredt fel érdeklődésem a balatoni várak iránt, amelyekről később könyvsorozatot írtam. Mezőkomárom környékén ugyanis állt egy kuruc vár, amelyet még Vak Bottyán állíttatott 1705-ben, a Dunántúl védelmére. 1943-ig éltem Mezőkomáromban, ekkor Berhidára kerültem, majd vissza Siófokra, főjegyzőnek. A házak teteje hiányzott, a balatoni villák kifosztva álltak. Két év alatt sikerült rendbehoznunk a várost; a volt csendőrlaktanya épületében népfőiskolát alapítottam, s megkezdtük az idegenforgalom szervezését. így dolgoztam 1950-ig, a tanácsrendszer megalakulásáig. Ekkor, mivel a régi rendszerben is községi tisztviselő voltam, felmondást kaptam, de Balatonfüreden az alakuló idegenforgalmi hivatal vezetője lettem. Egyik első ténykedésemként nyitottuk meg Füred helytörténeti múzeumát és egy emlékszobát Noszlopy Gáspárnak, az 1848-as népfelkelőnek. A következő megyei kirendeltséget Tapolcán nyitottuk, mert ott van a híres föld alatti tavas barlang. Itt felállítottuk a község nagy szülöttének, Batsányi Jánosnak és feleségének, Baumberg Gabriella osztrák költőnek a szobrát. Neki Ausztriában nincs szobra, csak itt, Tapolcán. Rendbe tettük a Malomtavat, és az ausztriai Gmundenben vásároltunk két hattyút, mert nekem nagyon tetszett, hogy az ottani tavon gyönyörű hattyúk úszkálnak. Az osztrákok meg is küldték a madarakat, nagy szenzáció volt Tapolcán. Csak én csalódtam, mert hiába vártam a kis hattyúkat. Azt hittem, hogy egy pár jött, de kiderült: két hímet küldtek... Záhonyi Ferenc Balatonja Hamarosan életének nyolcvanadik esztendejébe lép a magyar tenger (Kazinczy elnevezése!) egyik legjobb ismerője, dr. Zákonyi Ferenc; Siófok hajdani főjegyzője, a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugalmazott vezetője, Balatonfüred díszpolgára. A Balaton című 770 oldalas monográfiájának harmadik kiadása megjelenés előtt áll a Panoráma Kiadónál. Teljes szellemi frissességben találom könyvekkel, metszetekkel zsúfolt füredi otthonában. A múlt eseményeit olyan elevenen, láttató erővel idézi fel, hogy szinte ott érezzük magunkat az egykori füredi Anna-bálon vagy a faültető indiai miniszterelnök mellett a Tagore sétányon. A világhírű füredi parti sétányt Deák Ferenc, a haza bölcse avatta föl, 1865-ben. Az ő nevét viselte egészen 1956 szeptemberéig. Akkor állítottuk fel Rabindranath Tagore szobrát. A Nobel-díjas költőt a hindu nép szentként tiszteli. Ő 1926-ban itt gyógyíttatta szívbetegségét, és felépülésének örömére hársfát ültetett a sétányon. Azóta már négy indiai miniszterelnök fája is ott áll, köztük Indira Gandhié. Hindu szent liget lett az egykori Deák Ferenc sétányból, számos hívő zarándokol ide: egész Európában csak itt található hindu emlék. Boldog az, aki egyetlen levelet levehet Tagore fájáról. Láttam hindukat, akik ott térdeltek Tagore szobra előtt, és szétterjesztett karral imádkoztak. Egyébként a Balatonnak nem egy-két szerelmese van, hanem - csak Magyarországon - tízmillió. Legfeljebb van, aki jól ismeri és van, akiben csak futó élmények rögződnek. Mindig bosszankodom, ha azt olvasom, hogy a Balaton Közép-Európa legnagyobb tava. Nem, kérem! A Balaton Közép- és Nyugat-Európa legnagyobb tava, mert egészen az Atlanti-óceánig nincs még egy ekkora tó. Tegnap este kellemes meglepetés ért: a televízióban egy ausztriai kiállítási prospektuson nem az állt, hogy „Plattensee”, hanem végre az, hogy „der Balaton”. A Balaton ugyanis a világ minden nyelvén Balaton. A külföldiek nagy rohama 1964-ben kezdődött, amikor „fölnyitottuk a sorompókat”. A vendégek fölverték a sátraikat, de WC, ivóvíz nem volt. Szörnyű állapotok keletkeztek: a következő nyárra 24 ezer új férőhelyet hoztunk létre a tóparti kempingekben. 1969-ben megkezdődött az új szállodák épitése Siófokon, Földváron, Füreden. Jaj, ezek az idegen nevek! Marina, Annabella! Nem egyszerűbb lett volna a Mária, az Anna?! Ami ráadásul rögtön kapcsolható lenne az Anna-bálhoz! *- A nevezetes Anna-bál a fürdőtelepen lévő Horváth-ház építtetőjének, Szentgyörgyi Horváth Zsigmondnak Anna nevű unokájáról kapta a nevét. A 105 szobás copf stílusú ház 1798-ban épült. A családban az első lányt mindig Annának hívták. 1825-ben, Anna napján, meghirdettek egy bált, hogy a 19 éves Szentgyörgyi Horváth Annát férjhez adhassák. A táncmulatságra meghívták a környékbeli házasulandó legényeket. Megszólalt a zene, táncolni kezdtek a párok. Egyszer csak belépett egy jóképű huszárkapitány: eleméri és itlebei Kiss Ernő. Felkérte Annát és három nap múlva már el is jegyezték egymást. Egy év múlva - megvan a házassági anyakönyvi kivonat -, örök hűséget esküdtek egymásnak. Kiss Ernő 1849-ben vértanúhalált halt Aradon. És a tizenhárom honvéd tábornok közül még kettő - Leiningen Károly és Pöltemberg Ernő - ismerte meg a füredi bálon a feleségét. Ez a történelmi alap, amely arra késztetett, hogy a háborús években megszakadt bálozást felelevenítsük. 1954-ben tartottuk meg ismét az Anna-bált, s azóta minden évben. A bál szépe egy aranyalmát kap jutalmul. Miért éppen aranyalmát? Ennek is megvan a története! Egy reformkori újságban bukkantam rá. Egyszer Jókai Mór is részt vett a bálon (füredi nyaralója ma emlékmúzeum). Egy sarokból figyelte a táncolókat. Kivágódik az ajtó, bejönnek a veszprémi garnizon osztrák tisztjei. Még a kiegyezés előtt vagyunk, a környék tele osztrák katonákkal. Vezetőjük, egy százados, kiválaszt egy szép lányt, összecsapja a bokáját, táncra kéri. A lány feláll és meszszecsengő szóval mondja: - Én magyar lány vagyok - osztrák tiszttel nem táncolok! Kínos csend keletkezett. Az osztrák úriember volt, egy lányt nem vonhatott felelősségre. Sarkon fordult és elhagyta a báltermet. Aznap éjjel Kozma Ilus - igy hívták a leányt - hússzor kapott éjjeli zenét. Másnap délelőtt Jókai szokásos sétáját végezte a füredi sétányon, a fürdővendégek tudták, hogy ilyenkor nem szabad zavarni. Szembejött vele Kozma Ilus az édesanyjával. Jókai odalépett hozzá, semmit sem szólt, csak megcsókolta a lány kezét. Kozma Ilus azt írta naplójába, hogy ez volt életének legszebb pillanata. A báli vendégek Veszprémben, egy ékszerésznél kis aranyalmát csináltattak Kozma Húsnak és amikor hazaindult - erdélyi leány volt - ünnepélyesen átadták neki. Szigorúan tilos volt akkoriban a Rákóczi-indulót játszani, de amikor a leány hajóra szállt, és a Kisfaludy kerekei paskolni kezdték a vizet, a cigányzenekar rázendített az indulóra... BALÁZS ÁDÁM A SZERZŐ FELVÉTELE 14
