Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-06-10 / 11. szám
gyobb vita a szigorú építési tilalom fenntartásáról alakult ki. Végül kompromisszumos javaslatot fogadtunk el: férőhelybővítés nélkül immár szabad infrastrukturális létesítményeket (üzleteket, szolgáltató központokat stb.) építeni, és mód nyílik a műemlék épületek helyreállítására is. * Rosta Sándor, a Balatoni Intéző Bizottság (BIB) főtitkára szerint az idegenforgalom növekedése miatt egyre nehezebb megőrizni a tó-környéki üdülés hagyományos értékeit, így van ez a világ valamennyi felkapott üdülőhelyén, bennünket, magyarokat, azonban nem nyugtat meg ez a tény.- A Balaton víztisztaságának megóvására hozott 1983-as kormányhatározat eredményeképpen megépült a Kis-Balaton 22 négyzetkilométeres természetes védőrendszere, amely a Zala folyó hordalékát szűri, ülepíti. Ősi lápvilág alakult itt ki, páratlan vízinövény- és állatvilággal, a vöröstövű nád például csak itt nő Európában - mondja a főtitkár. - E természetvédelmi területen madárlest építettek a turistáknak, ahonnan egyebek közt nemes kócsagban is gyönyörködhetnek. Ezt a védőrendszert 1992-ig további 45 négyzetkilométerrel bővítjük. A BIB hangolja össze a tóval kapcsolatba kerülő magánemberek, állami, társadalmi, gazdasági, idegenforgalmi szervezetek tevékenységét. Szorgalmazza - jelentős összegekkel támogatja - szennyvíztisztító telepek, berendezések építését, korszerűsítését, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését, a Balaton körüli mezőgazdasági üzemek modernizálását, a szőlőhegyek füvesítését, a vízgyűjtő területek fásítását. E sokrétű munka az elmúlt években meghozta gyümölcsét, szemmel láthatóan tisztábbá tette a Balaton vizét.- A tó negyven pontján rendszeresen vesznek vízmintát a vízügyi szakemberek - mondta Rosta Sándor -, műholdról fényképezik a Balatont, a felvételeket elemzik. Elmondhatjuk, hogy a Balaton keleti medencéjének vize már kifogástalan, az északi part fürdőhelyein jó, a Keszthelyi-öbölben pedig megfelelő. Ezt a minősítést külföldi szakemberek is ellenőrizhetik szeptemberben, amikor Keszthelyen a világ tavaival foglalkozó tudományos konferenciát rendeznek, 80-100 országból érkező limnológusok és hydrológusok részvételével. Ami az idegenforgalmat illeti, a turisták számát már aligha lehet növelni. Ám fokozható a kényelem, a szolgáltatások színvonala. Ezzel elérhetjük, hogy az idegenforgalmi bevételek anélkül is tovább növekedjenek, hogy gyarapítanánk a férőhelyek számát. Jelenleg Magyarország idegenforgalmi bevételének 35-38 százalékát a Balaton adja. Hogy ez a jövőben is így legyen, a BIB támogatja teniszpályák, uszodák, vitorláskikötők, lovardák, kerékpárutak építését. Újdonság, hogy idén először megrendezik a Balatoni Ősz kulturális rendezvénysorozatot. Szeptember második felében még ragyogó napsütés van, remekül lehet vitorlázni, szörfözni, lovagolni és szüretelni. Folklórműsorok, képzőművészeti kiállítások, zenei rendezvények, lovasbemutatók, szüreti mulatságok alkotják a programok gerincét. Koncertet ad a száztagú cigányzenekar, lesz nemzetközi divatbemutató, díjugrató lovasbajnokság, nemzetközi idegenforgalmi fílm- és videófesztivál, tudományos konferencia a gyógyidegenforgalomról, borárverés muzeális értékű borokból, nemzetközi vízisi- és túravitorlás-verseny, és még számos érdekes rendezvény. GÚLÁI ISTVÁN FOTÓ: REZES MOLNÁR ESZTER