Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-05-06 / 9. szám
ban jól ismerik. Es nem csak jelentősebb vonulataiban: csupán a Jancsó Miklós, a Makk Károly, a Szabó István nevével fémjelzett „magyar iskolát”. Sajátos elleitmondás azonban, hogy ez az ismertség és elismerés szakmai berkekben egyértelműbb, mint a nozinézők körében. Minthogy je en vagyunk a világ jelentősebb filmfesztiváljain, és igen gyakran hozunk el díjakat, filmművészeti: nk szakmai presztízse magas, d< a világvárosok moziműsoraiban már rangunkon alul vagyi nk képviselve. A különböző külfcldi filmhetekre küldött és a sok helyütt megrendezett „magyar napokon” jelentkező filmjeink sem ígérnek ezen a téren igazi frontáttörést. E sorok írója látta ;gy New York-i bemutató mozi óriási cégérét, amelyen Szabó István Mephistoját hirdették: hatalmas betűkkel a főszereplő neve, eldugva, kicsivel a rendezőé, s hogy a film magyar, sehornét sem lehetett megtudni. A moz hálózat reklámszakembere nyilván nem ítélte elég vonzónak e tényt ahhoz, hogy csalogatónak fel öntesse. A nyelv, amely elsőrangú építőanyaga, sajátos módon kalodája is olykor művészetünknek; mindenesetre így van ez az irodalom esetében, amelyről ugyancsak elmondható, hogy az utóbbi évtizedek megfeszített fordító- és terjesztő munkája ellenére sem tudott igazi áttörést elérni. A különböző fordítói programok működése mellett is - mint amilyen a Pen Clubé, az írószövetségé, az antológiákat szervező kiadóké, Amikor évtizedekkel ezelőtt Csontváry Kosztka Tivadar képeit Belgiuméban kiállították, a felfedezés erejével hatott, hogy a magyar képzőművészet, amelyről ott olyan keveset tudtak, ekkora világnagyságot tud felmutatni. Amikor idén tavasszal a Párizsi Odeonba az Európai Színház rendezvénysorozatának keretében a budapesti Katona József Színház bemutatta Ascher Tamás Csehov-rendezését, A három nővért és Füst Milán Catullusät Székely Gábor rendezésében, a lapok meglepő felkiáltásokkal ünnepelték a sikert, s a világ színházi életének egyik legnagyobb alakja, Peter Brook egy repülőútját megszakítva nézte meg az előbbi előadást, és gratulált létrehozóinak. (Bocsássuk már itt előre, hogy az elmúlt évtizedekre általában is jellemző: legjava értékeinket próbáljuk exportálni. Bizonyíték rá, hogy Ascher ebben az esztendőben e munkája után „érdemes művész” lett, Székely igazgató és a színház főrendezője, Zsámbéki Gábor pedig Kossuth-díjat kapott.) 99 A magyar kultúra léte és ténye általában még nincs bent a világ köztudatában 99 A két fenti példa egyfelől jelzi, hogy legjobb művészi alkotásaink meg-megtalálják az utat Európába, olykor azon túlra is, másfelől azt is mutatja, hogy az elmúlt időszakban nem javult eleget kulturális külpropagandánk, mert ezek a jelentkezések a befogadó közegben mindig újra a felfedezés erejével hatnak. Annyi tehát máris leszögezhető, hogy a magyar kultúra képviselve van a világban - de nem a rangjához méltó gyakorisággal. Úgy is fogalmazhatnék: egyes alkotások igen, de a magyar kultúra léte és ténye általában még nincs benn a világ köztudatában. Maradjunk még az előbbi példánál. Hogy a magyar színházkultúrát nem ismerik, csupán egy-egy eredményén lepődnek meg kellemesen, még az országunkat ismerő és kultúrája iránt elvileg nyitott közönségrétegek is, az annak ellenére természetes, hogy az elmúlt évtizedekben azért általában már jelen vagyunk minden nagy nemzetközi fesztiválon, s az országok közötti kapcsolatok is működnek. Egy idegen nyelven beszélő társulat rangját azonban még akkor is nehéz lemérni, ha jól ismert klasszikust ad élő, vagy ha minden néző fejhallgatón keresztül kísérheti figyelemmel a tolmácsolást (amire egyébként a nagy nyelvek színházai nincsenek felkészülve). Hogy képzőművészetünket nem ismerik, ez már a mi hibánk is, lévén ennek a nyelve nemzetközi. Mégis az a helyzet, hogy a világ nagy művészeti centrumában, a párizsi Beaubourgban, a New York-i Museum of Modern Arts-ban mindössze két-három festmény található (szobor még kevesebb, holott esztétikai értéke szerint helye lenne ott akár egy tucat alkotónak is, főként az e századiaknak. (Ezt nem én mondom, hanem a szakemberek.) Egy magyar galériatulajdonos, a New York-i Madison Avenue-ról, Kövesdi Pál - aki mellesleg életét tette arra, hogy korai avantgárd festőinket a tengerentúlon népszerűsítse - szinte kétségbeesve hivta fel illetékeseink figyelmét, televíziónkban és napilapjainkban is arra, milyen mulasztásaink vannak képzőművészetünk megfelelő propagandája terén. Amint egy festmény vagy szobor esetében nyelvi problémák nincsenek, ugyanúgy a zenében sincsenek. És ezt azért említem, mert talán ezen a téren állunk legjobban. Természetesen elsősorban Bartók és Kodály révén. Nincs a világon zenekedvelő, aki ne tudná hova tenni a Psalmust, a Háry-szvitet, a Galántai táncokat, az Allegro Barbarót. A nagy koncerthagyományokra támaszkodó országokban - például Angliában - nincs szezon magyar művek nélkül. Lisztről természetesen mindenki tud, de ma már Ligetiről, Veress Sándorról, Kurtágról is egyre többen. Az a tény azonban, hogy például az 1985-ös Genfi Nyár rendezvénysorozatát a modern magyar zeneszerzőknek szentelték, és hogy kiugró sikerrel - nos ez már olyan példa, mint az imént hozott színházi: felfedezést hozott és meglepetést. Olyan egyedi eset, amelynek sajnos még kevés a mása. Sokat tesznek zenekultúránk megismer-Ms I 99 Olyan egyedi eset, á amelynek sajnos még kevés a mása 99 tetéséért a magyar előadóművészek, úgyis, mint művek népszerűsítői, de saját jogon is, mint interpretátorok. Egy Tokody Ilona, Sass Szilvia, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós nevét mindenütt ismerik, ahol igényes koncertterem, operaház van. S ha már zenéről esik szó, nem szabad megfeledkeznünk zenepedagógiánk világhíréről: a Nemzetközi Kodály Társaságnak minden kultúrországban vannak szervezetei, és sok helyt működik Kodály Intézet is: a legutóbbit fél esztendeje nyitották meg Finnországban. A kecskeméti „anyaintézet” évente tart szemináriumokat és továbbképzésre rengeteg idegen zenepedagógust fogad. Könnyen feloldhatók a nyelvi korlátok a Jilmművészetben is. Az alkotók tehetségén túl, ez is oka annak, hogy filmjeinket a világ-A rácsodálkozás pillanatai KULTÚRÁNK KÜLFÖLDÖN
