Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-05-06 / 9. szám

FORRÁSOK ÉS CÉLOK

művelődés fejlesztésére hivatott. Mindehhez jön még a vállalatok kultúrát támogató, szponzoráló tevékenysége.

I- S ha azt kérdezném: menynyi pénzzel lenne a kulturális kormányzat elégedett?- Bajban lennék, ha erre a kérdésre komolyan válaszolnunk kellene. Ugyanis az mára teljesen világossá vált, hogy egy új kultúratámogatási rendszert szükséges kialakítani. Ehhez kiindulási alap lehet, hogy egy bizonyos társadalmi-gazdasági szint eléréséhez hozzátartozik egy megfelelő kulturális színvonal. Ez pontos számokkal nemigen fejezhető ki, de az már inkább körülhatárolható, hogy a kultúra mely területei tartottak lépést az igényekkel és melyek maradtak el. De korántsem csak a különböző ágazatok szerepét-helyzetét kell vizsgálni, hanem azokat a funkciókat is, amelyek a könyvkiadásban csakugyan teret kapnak, mint mondjuk a filmkészítésben vagy a zenei életben. A kultúra ugyanis éppen úgy betölthet ismeretterjesztő, közérzetjavító funkciót, mint ahogy feladatának tekinthető a szellemi színvonal növelése vagy kísérletezés, újszerű értékek létrehozása is. Egy további szempontrendszer pedig aszerint tehet különbséget, hogy mi a kommersz, mi a minőségi, mi az elit ízlést kielégítő. Mármost az a kérdés, ki hogy finanszírozzon e különböző, egymás melletti szempontok figyelembevételével. Nyilvánvaló állami feladat a széles tömegeket érintő, általános igények kielégítése, a kulturális intézmények működési alapfeltételeinek biztosítása. Nos, ezenkívül van amit továbbra is az államnak illendő vállalnia, van amit a lakosságnak kell, van aminek az anyagi fedezetét vállalati szponzorálás útján lenne szerencsés előteremteni. A csírái ugyan már mindennek megvan, de még korántsem kiforrott a vázolt különbségtétel elve és gyakorlata.

1- Nem rejti-e magában egyfajta cenzori szerep veszélyét, ha az állam, ez esetben a kulturális kormányzat, azt mondja: ezt a funkciót, minőséget támogatom, azt pedig nem, éljen meg, ahogy tud?- Csak akkor van ilyen veszély, ha a minősítést közvetlenül a hivatal végzi. Én azonban úgy képzelem a dolgot, hogy az állami költségvetésből származó pénz

szétosztása testületek - például művészeti szövetségek - feladata lenne. A minősítés persze mindenképpen bonyolult, kényes valami, ezért igen fontos, hogy e testületeket elfogadják a pénzért folyamodók, ne merüljön föl az elfogultság vádja.

I- Nem hiszem, hogy bárki is vitatná, valóban szükséges a kultúra támogatásában egy újfajta felfogásmód, nézőpont. Azonban az sem kérdéses, hogy azért több pénz is kellene. Van erre remény?- Az állami költségvetési források bővülésére belátható időn belül nem lehet számítani. Az egyéb forrásokéra azonban esetleg igen. A lakosság körében alakulhatnának ilyen céllal baráti kör jellegű társaságok. Például megszerveznék, mondjuk, a Filharmónia Baráti Körét. A tagok évről évre befizetnének egy összeget - amelyet leírhatnának az adóalapjukból - s az adott összeg erejéig olcsóbban vásárolhatnának hangversenyjegyeket. További lehetőségeket látok a szponzorálás intézményében, ami ma még csak nagyon szórványosan létezik. Egyegy cég presztízsokokból támogatna egy-egy kulturális vállalkozást vagy intézményt, mondjuk az operát. Természetesen az ilyen akciókkal is adókedvezménynek kellene járnia.

És itt térnék ki arra is, hogy érzésem szerint ma az egyes kulturális ágazatok között aránytalanságok vannak az élvezett anyagi támogatás tekintetében. A közgyűjtemények, múzeumok helyzete például már-már válságos a fillérezés miatt, ugyanakkor más területek majdhogynem túldotáltak. Tudom, hogy ez ellen tiltakoznának az érintettek, de én ilyennek tartom a filmgyártástforgalmazást. Kezdem azzal, hogy van 114 filmrendezőnk, ennyinek nem tud munkát adni ez az ország. Filmgyártásra 550 millió forint állami dotációt folyósítunk az egy ideje önállóan működő-gazdálkodó stúdióknak. Sokan a pénzhiánnyal magyarázzák, hogy a legutóbbi játékfilmszemlét is a dokumentumfilmek uralták. Én azt is látom emögött, hogy a stúdiók nemigen vállalnak kockázatot, amikor eldöntik, mire fordítsák a kulturális költségvetésből kapott ellátmányukat. Egy költségesebb játékfilm nyilván csak akkor térül meg, ha közönséget vonz, nemcsak itthon, de külföldön is. Túldotáltnak tartom a filmforgalmazást is. Nagyon sok az abszolút ráfizetéses, kis mozi, amelyek jó részétől az ugyanazon a településen lévő kultúrházak átvállalhatnák a vetítést. És nem kellene fenntartani megyénként egy-egy filmforgalmazó vállalatot - sarkítva a dolgot - egy mozigépész helyett, aki megrendelné, levetítené, aztán visszaküldené a filmet. Nem élünk eléggé az olcsóbb, praktikusabb videotechnikával sem. A képzőművészetről is megjegyeznék annyit, hogy köztudott: raktárszám állnak az eladhatatlan festmények, nem tud annyi

képzőművészt eltartani se a közönség, se a költségvetés, ahány tagja van a Művészeti Alapnak.- Kulturális életünk több jeles személyisége teszi szóvá, hogy támad a ponyva, a horror, a szex, elönti a kulturális piacot a silány tömegáru; mégpedig azért, mert nem részesül megfelelő támogatásban az érték, a minőség, így a kultúra területén működő vállalatok rá vannak szorítva a kommercializálódásra.-Tagadhatatlan: van ilyen gazdasági kényszer. Ha azonban mélyebbre tekintünk magyarázatért, azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy mitől függ az, mire van úgynevezett tömegigény? Nyilván a műveltségi színvonaltól, amivel csak elégedetlenek lehetünk, s aminek emelkedését a nagyközönség igényesebbé válását, egy e tekintetben is hatékony iskolai oktatástól várhatjuk. De szerintem nincs érzékelhető lépés az igényébresztésre a legelterjedtebb iskolán kívüli közművelődési eszköz, a televízió műsorpolitikájában sem, az az érzésem, hogy inkább a könnyebb ellenállás irányába haladnak. És amikor erről beszélek, az is kikívánkozik, hogy mintha két véglet létezne: az eleve piacra szánt, üzleti vállalkozás, és a rendkívül nehezen emészthető magaskultúra. Nincs meg, ami átvezet, nemigen látom napjaink Molnár Ferencét, vagy a film területéről véve a példát, Máriássy Félixét.-Az ön minisztériuma nemrégiben 15 százalékos létszámcsökkentést jelentett be. Összefügg-e ez a kultúrafinanszírozással kapcsolatos új elképzelésekkel?- Csak részben. Arról van szó, hogy az új oktatási törvénynek megfelelően, a minisztérium számos hatáskört, döntési jogot adott le a tanácsoknak vagy közvetlenül az iskoláknak. Nagyban egyszerűsítette az ügyvitelt az új sajtótörvény, az új útlevéltörvény is, mindennek megfelelően osztályokat vonhattunk össze, rövidíthettük a döntési folyamatokat. Van - és a jövőben még inkább lehet - ilyen hatása annak is, hogy további hatásköröket, jogköröket akarunk átadni a kulturális-művészeti szövetségeknek, mert elhatározott szándékunk, hogy tevékenységünket nyíltabbá, közéletibbé tesszük.

BALÁZS ISTVÁN