Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-05-06 / 9. szám

- Az ilyen területek azok, ahol ránk, ma­gánvállalkozókra igen nagy szükség van. Az állami szociális hálózat ugyan küld az idős, magatehetetlen bácsinak ebédet, de annak többre, jó szóra is szüksége van.- S ezt önök biztosítják?- Sajnos nem egészen. Csak megpróbáljuk a magunk lehetőségei között. Ingyenes ellá­tást nem tudunk nyújtani, mert önfenntartó szervezet vagyunk, de igyekszünk legalább olcsót adni, és jó szót mindenképpen. Ismét cseng a telefon. Szürke pulóveres, őszülő hajú, szakállas férfi jön be, ő veszi fel a telefont, hogy mi nyugodtan beszélgethes­sünk.- A jobb és a bal kezem, a könyvelőm... és a férjem - teszi hozzá. Amikor a férj végez a telefonnal, odaül mellénk. Felesége kérdő tekintetére „beszá­mol”, hogy egy érdekes, szép tájszólással be­szélő nő keresett munkát.- Biztosan erdélyi magyar - véli Urbanek­­né. - Amióta a magyar református egyház szervezett segítséget nyújt a nálunk letele­pedni szándékozó erdélyieknek, egymásnak adogatják a mi címünket is a munkát kere­sők. Akiket eddig ajánlottunk, azok minde­nütt beváltak, szorgalmasak és megbízhatók. Örülök, ha segíthetem őket. A munkában nem a pénzt tekintjük elsődlegesnek, ami nem jelenti azt, hogy ne éreznénk a gazdasá­gi helyzet jelenlegi romlását. Az árainkat azonban 1982 óta nem emeltük, míg a költ­ségeink évről évre nőttek.- Ezt a fiatalok részére szervezett tábora­ink sínylették meg - folytatta Urbanekné. - Ugyanis mi nemcsak az öregekkel foglalko­zunk, hanem a gyerekekkel is. Minden év­ben szervezünk számukra nyári tábort Döm­­södön. Az ottani kempingben sátortáboroz­tak fiataljaink, szakképzett pedagógusok ve­zetésével. Ez olyan sikeres volt, hogy példá­ul egy holland kislány minden évben idejött nyaralni a szüleivel. Az idén, az új jövede­lemadó-rendelet miatt nem tudjuk ezt a tá­bort megrendezni. Nem akartuk az árakat emelni, de nem tudnánk másként a pedagó­gusokat megfizetni. Ők ugyanúgy fizetnek ezentúl adót, mint bármilyen más tevékeny­ség után. Ez nevetséges. Egyébként a pénz­ügyminisztérium illetékesei is érzik ezt, szó van a jövedelemadó-rendelet ide vonatkozó részének módositásáról. Az újabb telefonhívásra most Urbanekné válaszol:- Tud már dolgozni? Remek. Persze, hogy akad valami munka. Tegnap jelentkezett egy festőművésznő. Most vált el, egyedül maradt a hétéves kislányával, ráadásul a szülei is őt hibáztatják a válásért. Krízishelyzetben van, bár nem fizetne túl sokat, ötvenforintos óra­bért, de azt hiszem az a legfontosabb számá­ra, hogy valakinek kiönthesse a lelkét, le­gyen valaki körülötte ebben a nehéz időben. Hívd fel, találkozzatok. Lediktálja a címet, visszajön, folytatja ott, ahol abbahagyta:- Ha nem változik a munkánknak a jöve­delemadó-törvényben tükröződő megítélése, bajban leszünk. Ugyanis az idősebb, szegé­nyebb emberek ápolására vállalkozók kény­telenek most a magas adóval megemelt ápo­lási díjat kérni.- Önök az utóbbi időben híressé váltak kü­lönleges óvodájukról, amelyet többek között a Soros Alapítvány is támogat. Mit tudhatunk erről a gyermekintézményről?- Mint már említettem, nemcsak munka­­közvetítéssel kívánunk foglalkozni. Sokan jelentkeztek nálunk, hogy mozgássérült, szellemi fogyatékos kisgyermekük számára szerezzünk felügyelőt, de hát egy szakkép­zett gyógypedagógus óránként százötven fo­rintot is elkér. Ezt nem képes egy átlagos magyar család megfizetni. Valamilyen óvoda kéne, töprengtem. Mert a csak szellemi fogyatékos gyerekek számára rendelkezésre áll állami hálózat. A csak mozgássérültek mehetnek a világhírűvé vált Pető Intézetbe, konduktív pedagógiai terápi­ára. De, mi van a halmozottan fogyatékos gye­rekekkel? A telefonok, a jelentkezések, a ké­rések alapján éreztem, hogy itt egy rés van. Nálunk, Magyarországon minden intéz­ménycentrikus. Ha van intézmény, akkor van probléma is, ha nincs megfelelő intéz­mény, akkor mintha a probléma se létezne. Csakhogy az élet nem alkalmazkodik a jog­szabályokhoz. Születnek olyan halmozottan fogyatékos gyerekek, akik nem illenek bele a meglevő állami intézményi keretekbe, de akikkel mégis foglalkozni kell. Amikor még csak magamban töprengtem mindezen, összehozott a sors, pontosabban egy közös ismerősünk Tunyogi Erzsébettel, aki kidolgozott az ilyen gyerekek számára egy terápiás kezelést, amely dr. Katona Fe­renc Állami-díjas neurológus professzor módszerén alapszik. Nem akarok a szakmai részébe belemenni, ez az ő területe, de a lé­nyeg: a sérült idegpályák az első életévekben még helyreállíthatok, vagy feladatukat átve­hetik másik idegpályák - feltéve, ha három­hetes korukban megkezdik a különleges fog­lalkozást a gyerekekkel. Szóval, összejöttünk Tunyogi Erzsébet konduktor pedagógussal, aki azt mondta, hogy ha nemcsak gyermekmegőrzőt akarsz, vágjunk bele. Létrehoztunk egy óvodát Csil­laghegyen. Ez így egyszerűen hangzik, de az út, amíg ez tavaly megnyílhatott, nem volt könnyű. Már természetesnek tűnik számomra, hogy szinte minden percben megszólal a te­lefon, félbeszakítva a beszélgetést - ismét egy ügyfél jelentkezik.-Jézusom... hogy vállalhatta ezt a Csil­la? - ütközik meg Urbanekné. - Egy kétna­pos csecsemőt? Azt háromóránként'kell tisz­tába tenni, etetni. Hát nincs nagymama ab­ban a családban?... Két másik gyerek is van... A tizennyolc éves lány már igazán vállalkozhatna a kistestvére felnevelésére... Hát ez borzasztó, nem is értem, hogyan lehet manapság belehalni a szülésbe... Jó, rend­ben, vállalja el, az a lényeg, hogy ne adják állami gondozásba a gyereket. Urbanekné ismét visszatér a beszélgetés­hez, folytatja az óvoda történetét:- Elhatároztuk, hogy létrehozzuk az óvo­dát, de honnan szerezzünk rá pénzt? Havi 6-7 ezer forintot egy szülő sem, vagy leg­alábbis nagyon kevés, képes kifizetni. Meg­kerestem a Soros Alapítványt. Benyújtottuk az ötéves terápia tematikáját, s kaptunk pénzt. Tavaly például 800 ezer forintot, így a költségek mintegy hatvan százalékát az ala­pítvány fedezi. A szülők háromezer forintot fizetnek havonta. Ezért fél nyolctól fél ötig komplex terápiában részesülnek a gyerekek - mozgás-gyógypedagógus, beszédgyógype­dagógus, gyógytornász foglalkozik velük. Az első, gyógyultnak tekinthető gyerek idén megy át a „normál” óvodába: értelmi szintje megközelítette a korának megfelelőt. Persze akad, aki azért távozik, mert rehabili­­tálhatatlan. Az, hogy mintegy tucatnyi gyerekkel fog­lalkozunk, önmagában szép és nemes dolog. De igazi társadalmi haszna ennek akkor lesz, ha végig tudjuk csinálni az öt évet, s a kidolgozott elveket, a terápiát az öt év gya­korlata, sikere támasztja majd alá: olyan módszerré válik, amelyet máshol is felhasz­nálhatnak az ilyen gyerekek rehabilitálására. Fél tizenegy felé járhat az idő, amikor me­gérkezik az első ügyfél - személyesen. A be­szélgetés ezzel véget ér, Urbanekné László Judit számára megkezdődik a napi munka. POKORNY ISTVÁN 15

Next

/
Thumbnails
Contents