Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-04-22 / 8. szám
Korábban kellett volna születnem-Talán nem is tudok. Gyerekkoromban legalább is mindig azt mondták, hogy nincs jó hallásom. Viszont táncolni elég jól tudok, kilenc évig tanultam. Majdnem felvettek a Balettintézetbe.- Milyen fajta zenét szeret?- Biztosan vannak olyanok, akik csak egyfajta zenét tudnak elviselni, de én minden zenét szeretek. Legyen az klasszikus vagy modern. Talán a hangulatomtól függ, hogy éppen mit hallgatok szívesen.- Nem vették fel azonnal a főiskolára. Nehéz volt az indulása ?- Nem, dehogy! Nekem nagyon nagy szerencsém van, még abban is, hogy nem vettek fel rögtön, mert rengeteget tanultam a Nemzeti Színházban. És az is szerencse, hogy ide kerültem a Madách Színházba.- Két emlékezetes szerepében láttam: Miller Salemi boszorkányok és Dumas-Sartre Kean a színész című darabjában. Melyiket szereti jobban?- Most a Keant. Mindig az utolsó szerep a kedvenc.-A Salemi boszorkányokban olyan feszültséget teremtett, hogy szinte elfelejtettem: színházban vagyok.- Én kevésbé vagyok ezzel az alakításommal megelégedve.- Miért?- Az az igazság, hogy nem volt még olyan szerepem, amiben tökéletesen elégedett lettem volna magammal. Rosszabb, ha az ember azt mondja, hogy ennél többet nem tudok és elégedett önmagával.-Alakítja, tovább formálja a szerepeit?- Igen. Ez függ a közönség válaszától és a saját belső megérzéseimtől is. Az előadásban csiszolódnak egymáshoz a szerepek, a partnerek. Nagyon erős változásokat azonban később már sem a rendezés, sem a kollégák miatt nem tehetünk. Van olyan kolléga, aki ragaszkodik az eredeti beállásokhoz, és van, aki mindig formál, mozog a lehetséges határokon belül. Én az utóbbi típusú kollégát kedvelem, aki feszültséget teremt, „viszi” a partnerét, és arra késztet, hogy állandó készenléti állapotban legyek.- Ugye, mondták már önnek, hogy egy régóta hiányzó jelenséget testesít meg a színpadon ? A klasszikus hősnőt...- Örülök, ha így van... és az az érzésem, hogy előbb kellett volna születnem, mert nem vagyok egy avantgárd típus. Én a hagyományos színházat szeretem. Nézni mindent, az új, a más színházat is, mert csodálom azokat, akik tudnak újítani, akik előbbre viszik a színházat... de én más típus vagyok. Én a klasszikusokat szeretem játszani.- Hogy van a fűmmel és a televízióval?- Nagyon jól. Van egy pár sikeres dolgozatom. A tévében Osztrovszkij Erdő című darabjában játszottam először és a legutóbbi nagy szerepem Dario Nicodemi Hajnalban, délben, este cimű játékának női főszerepe volt. Legutóbb egy Illyés-darabban játszottam ... Malom a Séden. A filmesek is gondolnak rám. A múlt évben Maár Gyulával csináltam filmet Moldova György Malom a pokolban című regényéből. Tavaly februárban mutatták be a Magyar Játékfilmszemlén.- Hogy fogadták?- A nézők szerették, a kritikusok kevésbé. Utána Kosa Ferenccel és Sára Sándorral forgattam egy filmet.- Összehasonlíthatatlanul egyedi művész, engem mégis a fiatal Bulla Elmára emlékeztetett, amikor először láttam a színpadon. Vannak példaképei?- Nagyon sok színészt szeretek, de nincs szükségem példaképekre. Az ember önmagát próbálja megvalósítani.- Ha a Hauff-mese Üvegemberkéje lennék, és azt mondanám, hogy három kívánságát teljesítem, mit kívánna ?- Soha nem kívánok semmit, mert csak csalódást jelentene, ha nem teljesülnének a kívánságaim.- Ha mégis félretenné ezt az óvatosságát, akkor mit kívánna ?- Egészséges életet. Nemcsak magamnak, hanem a földgolyónak is...- És mint színész?- Remélem, hogy továbbra is megkeresnek a jó szerepek, és jó közösségben dolgozhatom. Egyszer egy neves rendezőtől, a Színművészeti Főiskola tanárától kérdeztem, hogy miről ismeri fel a felvételi vizsgán az igazi tehetséget. Erre ő azt felelte, hogy ha egy igazi tehetség felmegy a színpadra, akkor itt szinte testi méreteiben is megnő, nagyobbnak látszik mint a magánéletben. Ráckevei Anna is ilyen. Nyoma sincs benne a kisszerűek nappali magamutogatásából. Szerény és keresetlen e délelőtti beszélgetéskor. Amíg így arcközeiben nem láttam, azt hittem, hogy legalább egy fél fejjel magasabb. PUSZTASZERI LÁSZLÓ 14
