Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-04-22 / 8. szám
IZRAELI TALÁLKOZÁSOK Izraeli tartózkodásom első délelőttjén, amikor a nagy melegben a szupermarket hűsítőpultjait kerestem, a világ legtermészetesebb dolgaként egy idős férfi magyarul szólított meg, és a köménymagos kenyér holléte felől érdeklődött. Beszélgetésbe elegyedve kiderült, hogy harminc éve él itt és a negyvenes évek végén, könyvelőként hagyta el Magyarországot. Története bár nem átlagos, mégis jellemző. Ő ugyanis nem volt táborban, 1945 után sem bántotta senki. Ismerősei azonban „alijáztak” - vagyis bevándoroltak és így ő is elbizonytalanodott, végül feleségével együtt eljött. Felesége a mai napig nem tanult meg héberül olvasni és beszélni sem tud tökéletesen. A második világháború során, s a befejezésétől számított négy-öt évben igen sokan más előzménnyel kerültek ide. Legélénkebben talán egy Dohány utcai orvoscsalád gyermekének története maradt meg bennem. Az apa „bősz” magyar volt, aki büszkén mutogatta a gyermekének az első világháború tisztjeként szerzett kitüntetéseit. Nem volt a környéken nagyobb magyar nála, és gyermeke is „tősgyökeres” magyarként cseperedett fel. Nem is tudta, hogy zsidó - egészen addig, míg a sárga csillagot fel nem kellett varrnia. Az apját, mint orvost először nem vitték el, de amikor egy este nem tért haza, a család rosszat sejtett. Mindenesetre félretették azt a szardíniakonzervet, amit - ünnepnap lévén - neki szántak. A konzerv épségben túlélte a háborút. Nagy becsben tartották, ezzel várták vissza a családfőt. A konzervet csak utolsó magyarországi napjuk estéjén bontották fel. A család számára ekkor halt meg az édesapa... Aki a kivándorlás indítékait keresi, szívfacsaró történeteket hall. A Magyarországról elszármazottak drámája legtöbbször úgy szól, hogy a családot gettóba kényszerítették, később táborba hurcolták őket, ahonnan a többség nem tért vissza. Az akkori fiatalok egy része túlélte a háborút vagy a munkaszolgálatot, de hazatérve hiába várta szeretteit. Sokszor lakásuk sem volt, vagy éppen mások éltek benne. Magukra maradva kerültek a zsidó, ifjúsággal foglalkozó szervezet vonzáskörébe, így vezetett útjuk az alijához. Keserűséggel a szívükben hagyták el a szülőföldet, amelyet meghurcoltatásuk és családi tragádiáik előtt hazájuknak tekintettek. Itt akkor csak a rosszat látták: ebből a lakásból vittek el, ezen az utcán tartóztattak le... itt ölték meg... stb. Ezzel a képpel távoztak. Magyarságukat maguk mögött hagyták - ezt mondták, így is gondolták, de valóban így történt-e? Mondják, Izraelben háromezer magyar ajkút tartanak számon. Bizonytalanul írom le a magyar ajkút, de nem találok jobb kifejezést. Saját magukat magyarul beszélő zsidóknak tartják. Magyar zsidók vagy zsidó magyarok-e? Mindkettő ellen élénken tiltakoznak. Csak magyarul beszélnek. Ügyvéd kalauzom, akivel erről beszélek, órákon keresztül képes Ady-verseket szavalni. Egy újságíró is bevallja, hogy a verseket kizárólag magyar nyelven tudja élvezni. Vegyész ismerősöm álmairól beszél, amelyben édesanyja magyar bölcsődalt énekel. A művész elérzé-6
