Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-01-08 / 1. szám
1. Darázsdy József, az amszterdami klub elnöke ajándékként holland sajtot ad át a művészcsoport tagjainak (balról): Antal Imre, Pokorny István, Dévai Nagy Kamilla, F. Nagy Angéla és Darázsdy József 2. A párizsi előadás közönsége 3. Szüts Iván és Mécs László a brüsszeli előadáson 4. F. Nagy Angéla, a Magyar Konyha főszerkesztője az amszterdami Hungária Club 1929 konyháján készíti a sertéssültet 5. Esterházy Péter fotóriporter 6. Alkalmi Mugyar Hirekstand a párizsi előadáson, a kép előterében üecse Viktor, Lengyel Béla és Szentpéteri Gabriella 7. Dévai Nagy Kamille a brüsszeli Shell Aud tórium kistermében FOTO: GÁBOR VIKTOR szerzője a klub konyhájában — alkalmi kukták segédletével — sertéssültet készített Pékné — és F. Nagy Angéla — módra. Konyhafőnöki teendőit csak negyed órára hagyta abba, amíg a színpadról beszélt lapjáról, a hazai szakácsművészet irányzatairól, többek között a „reformkonyha” térnyeréséről. A műsorban néhány percet kapott a Magyar Hírek is, szó esett az utóbbi évek tartalmi-formai változásairól, a szerkesztőség újítási törekvéseiről. Az est záróeseményeként megkóstoltuk a kiváló sertéssültet. Vacsora után még sokáig beszélgettek amszterdami magyarok és az óhazai vendégek. Darázsdy József bemutatta a harminc éve odakint élő Kecskés Ernőt és holland feleségét. Utóbbit a klub egyik „nevezetességeként”, mert házasságkötése után a hölgy tökéletesen megtanult magyarul. Sokan érdeklődtek mélyebben is a Magyar Hírek munkája iránt, és egy-két kérés is elhangzott. Illés Istvánná a kézimunkát hiányolta a lapból, mások több keresztrejtvényt kértek. Belgiumban a brüsszeli magyarok nemrégiben alakult egyesülete, a Belga—Magyar Baráti Társaság szervezte meg a fellépést. A baráti társaságról egyik vezetője, Mécs László újságíró tájékoztatott: tagságuk főleg magyarokból áll, de belgák is csatlakoztak hozzájuk szép számmal; férjek, feleségek, gyerekek. Este a Shell Auditórium kistermében került sor az előadásra. Sokan jöttek el, pedig aznap a Budapesti Honvéd játszott odakint a Lokeren csapatával. A nézőtéren ülő férfiak tehát nagy „áldozatot” hoztak, a legnagyobbat Mécs László, akinek hivatalból kellett volna a meccsre mennie, hiszen ő a belga televízió sportrovatának munkatársa. A sikeres előadás után ismét sokan gratuláltak a művészeknek, például Vasarely Dezső, Brüsszelben élő zenetudós és tanár, a franciaországi képzőművész rokona. Szót váltottunk Esterházy Péter fotóriporterrel is. Épp az előző nap került a kezembe egy belgiumi képes újság, amely magyarországi riportot közölt, az illusztrációkat hozzá Esterházy Péter készítette, s az egyik fénykép Esterházy Mártont, a neves futballistát, és Esterházy Péter írót ábrázolta. — Nem vagyunk közvetlen rokonok — mondta a fotóriporter —, én a család egy másik ágából származom. — Mikor került külföldre? — Negyvenöt után, egészen fiatal legénykeként — felelte. — Az első években bekóboroltam a világot. 1951-ben jutottam el Kanadába. Egy barátommal vettünk egy öreg Studebakert, s azzal felautóztunk egészen Alaszka északi határáig. Volt úgy, hogy kifogyott a pénzünk, ezért pisztrángot fogtunk, nyulat lőttünk, ezeket ettük. Jött a rendőrség, hogy van-e halászati vagy vadászati engedélyünk? Nincs. Pénzük? Az sincs. Na, akkor halászhatnak, vadászhatnak. v — Mikor kezdett el fotózni? — Az alaszkai képeim jelentek meg először. Aztán természet- és reklámfotós lettem. Nem vagyok igazi fotóriporter. Nem tudok nyomort, szenvedést, vért fényképezni, mert ilyenkor úgy érzem, hogy kihasználom mások baját. — Említette, hogy sokat jár haza. — Amikor csak tehetem. Az itteni barátaimmal, az otthoni barátaimhoz. Negyvenöt óta nem Magyarországon élek, de ma is magyarul gondolkodom. Ha utazom, és valahol azt kérdezik, hogy hova valósi, azt mondom magyar. Ez nem állampolgárság kérdése. Szűcs Iván az itteni tévé rendezője. Hazai emlékeiről mesél, amikor még miskolci színészként együtt játszott Nagy Attilával, Galambos Erzsivel. — ön évtizedek óta jelentős szerepet tölt be az itteni magyarság társasági életében ... — Először 1968-ban kerültem kapcsolatba egy brüsszeli magyar klubbal, a Brüsszeli Magyar Kultúregyesülettel. Kultúrfelelős lettem. A legfontosabbnak azt tartottam, hogy az itt élőknek folyamatosan biztosítsuk a hazai kultúrát. Évekkel később elnöke is voltam a klubnak. Most pedig létrehoztunk egy értelmiségiekből álló baráti társaságot. Reméljük, beváltja a hozzá fűzött reményeinket. Utunk utolsó állomása Párizs, a nyugati szórványmagyarság egyik szellemi központja volt, ahol ottjártunkkor is szinte egymást érték a magyar rendezvények. Az érkezésünk előtti napokban zajlott le a Rákóczi-emlékünnepség a fővároshoz közeli Yerresben, a fejedelem egykori lakóhelyén, s elutazásunk után kezdődtek a Kassákmegemlékezések. A mi fellépésünk színhelye a párizsi Kölcsönösen Segélyző Magyar Egylet székháza volt. Az egylet több mint száznegyven éves, és mai vezetői sohasem felejtik el megemlíteni, hogy egykor anyagi támogatójuk volt nemzeti festészetünk két nagysága: Zichy Mihály (örökös elnök) és Munkácsy Mihály (örökös díszelnök). Az egyesületet hosszú évek óta Zádor György vezeti, s a vezetőségben a törzstagok: Lefkovits Irénke, Gecse Viktor mellett az ifjabb generáció is képviselve van, Szentpéteri Gabriella személyében. A zongoraművésznő néhány éve él Párizsban, még Pesten, főiskolásként ismerkedett meg jelenlegi férjével, aki Párizsból jött Budapestre tanulni. A fellépést követő teadélutánon sokan fordultak F. Nagy Angélához, hogy megvitassák, nem is az ételrecepteket, hiszen azokat mindannyian kívülről tudták, hanem az elkészítés fortélyait. Többen említették, hogy külföldön sokszor nem lehet megkapni a magyar konyha fontos kellékeit. Akadt aki hozzáfűzte, ő mindent meghozott otthonról, mégsem lett olyan az étel, mint amikor Pesten készítette. Hiába, a pesti víz ... Csak nekünk, itthoniaknak tűnik néha egy kicsit klórosnak. POKORNY ISTVÁN 21
