Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-03-18 / 6. szám

fcBfc&itlíS ÉLETEM A NÉPMŰVÉSZET KÉSZÜLŐDÉS A SZÁMADÁSRA Lengyel Györgyinek ez ideig több mint harminc könyve, számos cikke és tanulmánya jelent meg a mai nép­művészetről, a népi iparművészetről, a hímzésről, szövésről, faragásról, fa­zekasságról, csipkeművészetről. Kü­lönösen hímzéskönyvei kedveltek itt­hon és a határainkon túl is, amelyek nemcsak gazdag mintagyűjteményt, hanem értő elemzéseket is tartalmaz­nak a hímzésekről mint műalkotá­sokról. Otthonában kerestük fel, hogy életútjáról, munkásságáról be­szélgessünk.- Városi lány voltam, de a nyara­kat egy felvidéki falucskában töltöt­tem. Itt ismertem meg a hegyi pászto­rok meséit, s miközben elbűvölten hallgattam szavaikat, megpróbáltam kifaragni a pásztort, lerajzolni a nép­viseletbe öltözött lányokat. Azt hi­szem, ebből a gyermekkori élmény­ből fakad a népművészet iránti szere­tetem.- Később hogy alakult a sorsa ?- Képzőművészeti Főiskolára ke­rültem, Aba Novák Vilmos tanítvá­nyaként. Ő is rajongott a népművé­szetért, elvitt bennünket a pécsi vásá­rokra, a fóti faluszínpadra is, ahol szintén közelebb kerülhettem a folk­lórhoz. Amikor megkaptam a diplo­mát a főiskolán, beiratkoztam az Ál­lami Nőipariskolába, hogy a kézi­munka-tanári oklevelet is megszerez­zem. Itt alkalmam volt megismerked­ni azokkal a technikai fogásokkal, amelyeket később kézimunkáimban, hímzéseimben és gyűjtőmunkámban is használni tudtam. Nyugdíjazásom előtt a budapesti Tanítóképző Főis­kola tanáraként igyekeztem megsze­rettetni a hallgatókkal a népművésze­tet. Mint pedagógus azt vallom, hogy ez az ízlésnevelés egyik legfontosabb eszköze. Meggyőződésem ugyanis, hogy ahogyan irodalmi és zenei anyanyelvűkre tanítjuk gyermekein­ket, éppúgy kell tanítani őket képző­­művészeti anyanyelvűkre is.- Önnek szinte minden népi iparmű­vész személyes ismerőse...- Amikor megalakult Magyaror­szágon a Népművészeti Intézet, mint az intézet munkatársa azt a feladatot kaptam, hogy keressem fel a hagyo­mányokat még ismerő népi iparmű­vészeket, természetesen azokat is, akik már felhagytak, fel akarnak hagyni a népművészet művelésével. Kezdetben nem is gondoltam, mi­lyen óriási feladat ez. Ma már el­mondhatom, nemigen volt akkoriban rajtam kívül más, aki annyit utazott volna az országban, mint én. Gyak­ran szekérrel vagy gyalogosan jutot­tam el a hírből ismert tanyákra, hogy szóra bírjam az egyébként bizalmat­lan, szófukar öregeket, és biztassam őket a munkára, faragásra, hímzésre, szövésre. Tudni kell, hogy akkoriban sokan tagadták, hogy a népművészet, a paraszti tárgykultúra tovább élhet, hogy van jövője. Még a szakemberek között is alig-alig akadt, aki osztozott volna hitemben. A kevesek közül Or­­tutay Gyula nevét kell megemlíte­nem, aki mellém állt, támogatott eb­ben a nagy vállalkozásban.-Nyugdíjas napjait nem tölti tétle­nül. ..- Megbízatásom és munkám akad bőven. Tagja vagyok a Népi-Iparmű­vészeti Tanácsnak, s egyúttal a zsűri­bizottság elnöki tisztét is betöltőm. Újabb könyveken is dolgozom, s nem fogyok ki az újságok, hetilapok cikkrendeléséből sem. Nagy elfog­laltságot jelent az is, hogy kiterjedt levelezést folytatok, mivel nagyon so­kan fordulnak hozzám tanácsért. A közelmúltban például egy régi ta­nítványom, aki New Yorkban él, meghívott magához, és így alkalmam volt amerikai magyar közösségekkel is találkozni. A tokiói egyetem egyik tanára könyveimből ismeri és abból tanítja a magyar népi hímzés iránt ér­deklődő hallgatóit. Vele is rendszere­sen váltunk levelet.-A közelmúltban vehették az olva­sók kézbe legújabb könyvét „Nagya­nyáink örökségé"-rőt. Legközelebb mi­vel lepi meg a népművészet kedvelőit?- írni szeretnék egy könyvet éle­temnek azon élményeiről, amelyek a népművészethez kötöttek-kötnek. A személyes vallomáson túl bemutat­nám ebben a népművészet rangjá­nak, értékeinek változásait is. Á. É. A magyar szellemi élet a kibonta­kozó és mind nélkülözhetetlenebb gazdasági és politikai reformok lázá­ban él, s aligha lehet vitás, hogy e re­formok sikere érdekében az értelmi­ségnek is számot kell vetnie társadal­mi szerepével és feladataival. Csoóri Sándor új esszékötete - Készülődés a számadásra - maga is ezt a termé­keny számadást sürgeti. Van ennek a kötetnek egy tíz esztendeje szüle Lett, s akkor kisebb vihart kavart írása, Egy nomád értelmiségi a címe. Jgy tetszik, a szerző akkori javaslatai ma is megszívlelendők. Csoóri ugyanis arról beszél, hogy az értelmiségnek újra kell fogalmaznia saját társadal­mi szereptudatát, kezdeményező erő­vé kell válnia, kritikai pozíciót kell kialakítania. Amellett érvel, hogy a gondolkodó elmék ne érjék be fél­igazságokkal, félmegoldásokkal, a fe­lelősségnek azzal a hagyományos el­és áthárításával, amelyet az önkorlá­tozás okoz. A reformok érdekében végzendő értelmiségi önvizsgálatot három ja­vaslattal köti egybe. Először is arra szólít, hogy elevenítsük fel a ház ti re­formgondolkodás hagyományait, már csak azért is, hogy a refo mok kidolgozása és keresztülvitele szelle­mi támaszt kapjon. Ő elsősorban a népi írók reformmozgalmában I érési ezt a támaszt: Illyés Gyula, Németh László és Bibó István gondolatai kö­zött. Második javaslata a reformok „alulról” történő szervezését érinti, éppen ezért a társadalom kisebb egy­ségeinek, kisközösségeinek fejleszté­sét szorgalmazza. Olyan kis „szige­tek” létrehozását kívánja, an elyek eredményesen vehetik fel a küzdel­met a közömbösséggel és ídentitáshi­­ánnyal, a kulturális igénytelenséggel. Véleménye szerint ezek a társadalmi „szigetek” erősíthetik meg ismét a nagyobb emberi közösségek, végső soron az egész nemzet összetartozás­tudatát, s lehetnek a reformfolyama­tok ösztönzői is. Végül Csoóri har­madik javaslata arra vonatkozik, hogy minden embernek, minden ér­telmiséginek először is önmagában kell rendet teremtenie. Csak ígv - au­tonóm személyiségként lesz képes előmozdítani a közösségi vállalkozá­sok sikerét. A személyiség épségének fenntartásához, teljesebb kibontako­zásához kínál segítséget a kultúra, mindenekelőtt az irodalom. A személyiség karakterének érvé­nyesítése nemcsak követelmény, ha­nem művészi gyakorlat is Cscórinál. Mindenekelőtt ez a személyesség szabja meg a tanulmányok vallomá­­sos hangját, azt a publicisztikus mo­tívumokkal átszőtt esszéformát, ame­lyet Csoóri Sándor kialakított, és azt a költői természetű nyelvet, amelyen közli gondolatait. Az esszéforna és a költészettel rokon esszényelv az értel­miségi önvizsgálatnak nemcsak esz­köze. hanem következménye is. POMOGÁTS BÉLA 20

Next

/
Thumbnails
Contents