Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-01-08 / 1. szám

UJGUR ROKONSÁG?

Körösi Csorna Sándor nyomában

„Kedves Hazámfiai! Nemzetünk eredetének és régibb történeteinek felkeresése és kifejtése végett ... indulok a mi Elejink legrégibb Hazájába, nagy és kis Bukáriába; de ha én, Isten őrizzen, ollyan szerentsés nem lehetnék, hogy ezen utamat végre hajtsam, imé ezennel meghagyom, hogy az, a ki ezen tzélban én utánam megindul .. . egyenest az említett országokba menjen, és onnan 'kezdje további vizsgálódását ... Én az eddig valókból tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a mi Elejink ezen Vidékekről szállottak le . . . különböző időkben.” — Körösi Csorna Sándor 1821. március 21-én írta ezeket a sorokat a nagyenyedi református kollégium professzoraihoz. De hiába volt minden áldozat, nem sikerült célba érnie. 1915-ig — amikor Kis-Bukária bezárult az idegenek előtt — többen elindultak, hogy teljesítsék végakaratát (Vámbéry Ármin, Széchenyi Béla, Lóczy Lajos, Stein Aurél), de ők sem jártak sikerrel. Sok-sok év telt el, amíg újra megnyíltak a kapuk. 1987-ben a japán Körösi Csorna Társaság kezdeményezésére és támogatásával — vezetője egy ott élő magyar, Fabricius Gábor — magyar expedíció járt Ujguriában. Körösi Csorna Sándor testamentuma címmel filmet készítettek útj ükről, amelynek első részét rövidesen bemutatja a magyar televízió.

Az expedíció tagja volt Cey- Bert Gyula ételtörténész, a Nem-EGY EXPEDÍCIÓ NAPLÓJA

István antropológusElmondja: Kiszely

Néhány napig Pékingben tartózkodtunk, majd vonatra szálltunk és 72 órával később megérkeztünk Hszinosiang-Ujgur tartomány fővárosába, a Dzsungár-medenoe délkeleti részében fekvő Ürümcsibe. Felkerestük Ahmed Hamiti kazak énekest és feleségét, Jiamila Kurban ujgur énekesnőt, régi barátaimat. Néhány hónap múlva Magyarországra jönnek vendégszerepelni, ősi ujgur és kazak dalokkal. Az ő segítségükkel megszereztük a különböző engedélyeket, béreltünk egy terepjáró autót, Hamiti arra is vállalkozott, hogy elkísér minket. Ez két okból is előnyös volt: egyrészt, mint ismert énekest szívesen fogadták, másrészt ezredesi rangjával garanciát jelentett a hivatalos fórumoknál. Olyan területre indultunk, amelyet még

nem nyitottak meg a külföldiek előtt. Először az ősök istenének hegyén jártunk, ahol a rituális étkezési szertartás alatt a hegylakók elmondták a török népek történetének balladáját. Hagyományaik szerint az ujgur, a kazak, a türkmén, az özbék, a tádzsik, a tatár, a kirgiz és a magyar „kardes”, azaz testvér. Amíg az elsők Ázsia szívében élnek — így az ujgur monda — addig a magyar kardes elment Európába és ma Magyarisztánban él, de tudják, hogy egyszer visszajönnek és megkeresik őket.

Urümicsitől délkeletre, a Dzsungár kapun át hagytuk el a Dzsungár-medenoét és a Tien sannal párhuzamosan nyugat felé indultunk. Idővel eltávolodtunk a hegyláncoktól és a Takla-makán északi peremén

haladtunk. A Takla-makán név annyit jelent, mint „ahonnan nincs visszatérés”. A levegő száraz és forró. Nyugat felé haladva lassan eltűnt minden zöld, a hegyek egyre kopárabbá váltak, a települések elfogytak és a városkák között csak egy-egy tanya jelezte, hogy víz és élet van a közelben. A tanyák körül lovak, tehenek és birkanyájak legelésztek, gabonaföldek, szőlőlugasok, kis nyárfasor jelentett felüdülést, majd újra szinte áthághatatlan sivatag következett. Naponta 500-700 kilométert tettünk meg. Az ,ujgurok talán Kucsa városában őrizték meg legtisztábban ősi szokásaikat. Nem kis meglepetést okoztak tomácos, szőlőlugasos, paprikafüzéres, muskátlis házaikkal, a matyóföldir.e emlékeztető vagy tulipán- és szegfűmintás hímzéseikkel.

Utunk végcélja Kashgár volt. A város — régi neve Shule — kétezer éves. Az időszámításunk kezdete körüli időben épült település nemcsak a türk és az

ujgur birodalom idején volt kereskedelmi központ, hanem, mint a Selyem Út egyik fontos elágazása, közvetítő állomása a török, az arab, az indiai ée a kínai kultúrának. Ma az ujgurok szellemi, mezőgazdasági és kézműves központja. Furcsa érzés volt azokon az utcákon járni, ahova _ " -ősi Csorna Sándor készült, de ... ísem jutott el. Az óváros az utóbbi száz évben szinte semmit sem változott. Megkerestük azt a házat, amelyben Stein Aurél pihente ki fáradalmait karavánútjai után. A felejthetetlen kaahgári napokat a lassú visszavonulás követte. Más úton, hihetetlen forróságban zötyködődtünk ismét több ezer kilométeren át. Turf ónban szamárvontatta kocsin közlekedtünk, ahol a csacsit így nógatják: „gyi, te!” Turfán a legrégibb ujgur főváros a Góbisivatagban. Az évi csapadék csak 16 milliméter, ezért a vizet a közeli hegyekből föld alatti vezetéken hozzák. „Tűzföldnek” is nevezik, mert a sivatag ho-12