Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-12-01 / 23. szám
CZIGÁNY LÓRÁNT (Nagy-Britannia) A TIZENKETTEDIK MÓKUSSZEZON MAURER DÓRA műve HORVÁTH ELEMÉR (USA) Memorial Day Itt úgy ismerik Barbara kivilágított utcalány félig néger és félig kínai fogkrém és ásványvíz alatt az ázsiai hold az afrikai nap rappelle-toi az anyja elkövette csak kés és kenyér között és otthonveszett hontalan az apja szintén hazaért zászlóba csomagolva HORVÁTH ANNA (SZOVJETUNIÓ) rajza Itt az ősz: végre beköszöntött a mókusszezon! Erre vártunk: Betyár meg én. Mert nincs jobb a mókuspörköltnél. Már annak, aki szereti. Persze, egyikünk sem evett még mókuspörköltöt, így tehát nem tudjuk. De minden ősszel, amikor hullik a makk, a tölgyesben fürge, lompos farkú mókusok futkároznak: gyűjtögetnek. Elmúlt a vadászati tilalom: szabad préda minden mókus. Mégis remélnek, hogy kihúzzák tavaszig, hogy érdemes kihúzni. Mi már alig: ez a tizenkettedik mókusszezon, s Betyár öreg kutya, bár fogai épek, szőre fényűié, -nem tudom megéri-e a jövő tavaszt. Eddig még nem sikerült mókust fognunk, de bizakodnunk kell: a jó vadász holtig reménykedik. A kicsinyhitűség egyébként is nagy baj, főbűn, a kicsinyhitűek sohasem kóstolhatják meg a mókuspörköltet, s vízen járni sem tudnak. Elkiáltom tehát magam: „Hol a mókus, Betyár?” Betyár lihegve csörtet, töri magát, s közben nézi, hogy én nézem-e. Mert a jó gazda szeme nemcsak a jószágot hizlalja, a hűséges párát is sarkallja. Potyog a makk; rebbennek a mókusok. Betyár nyargal; toportyánférgek utóda, ő is ordasszürke. Ősei szőrös bestiák, nem fertálymágnások, de dinasztiaalapítók. Kelta kék vér csörgedezik ereiben: a velszi Fekete-hegyekben született. Betyár nem alapított dinasztiát, városi eb utódját boldog Isten bírja: törzsökös de magvaszakadt. A szűkölő szukák körül mindig a Rápolthy fiúk nyüzsögtek. A Rápolthy fiúktól tartanunk kellett: öten voltak és uralták a mezőt. Mindig falkában jöttek: fürgén szimatoló előőrs, oldalbiztosítás, hátvéd; a szigorú hadrendben mozgó alakulat középen a Gazdi. Kimért bólintás, egy „Ma szép időnk van, nemde?” a bennszülöttek nyelvén, s tovább görög az Aranyhorda, illetve a Wehrmacht, vagy fordítva. Szerényen kell viselkednünk, a Rápolthy fiúk egyszer megtéptek egy afgán agárt, bírósági tárgyalás lett belőle, de mi ismerjük a történelmet: Betyár mereven áll mellettem, lecsapott farokkal, csak hátsó lábaiban remegnek az inak. Füle mint a radar követi a gót hordát. Civilizáltan lépegetünk: nekünk költőóriásaink vannak. Dehogy gondolunk most a mókusokra: hiába tartja a közmondás, hogy jobb ma egy mókus, mint holnap egy interkontinentális hóesés. Aztán, egy szép napon a Rápolthy fiúk nem jöttek többet. így van ez rendjén. A piktek, vikingek, vandálok is eltűntek; a fekete halál, a spanyol nátha is elmúlt. A Rápolthy fiúk rémuralma után miénk lett a rét. Ez a gondosan beretvált, angol rét, amit hónaljában, a patakok szemérembozótjában is borotválnak a mindig egykedvű, barna egyenruhás alkalmazottak. Ez a törvényesség: addig nyújtózkodjon a fűszál, amíg le nem borotválják. Ha korán keltünk, sárló rendőrlányt leltünk a bozótban. Nem egyedül. Ez pedig a kötelességteljesítés. Frissen elnyert szabadságunkkal, persze, élni kell tudni. De mi nem tudtunk élni a szabadsággal: szabadoskodtunk. Besároztuk a padokat, ijesztgettük a sárkányeregetőket. Először csak Billy ismerte el Betyárt a mezők urának. De Billy szegény, csak egy árva, fiatal tacskó volt, gazdi nélkül. Hűséges lihegéssel követett bennünket, s alázatosan kifordult szemekkel szaglászta Betyár territoriális jelzőfolyadékját. Betyár ilyenkor paripásan ügetett, felvágott fejjel, kunkorodó farokkal, tudatában az őt körülvevő hódolatnak. Ilyen lehet a pünkösdi királyság. Betyár kegyes uralkodó volt, bőven adott alkalmat Billynek, hogy a terüktjelző folyadékot szaglássza, csak kuporgás közben mordult rá alattvalójára. Oda, ugyebár, a király is gyalog jár. Egyszer aztán Billy eltűnt; a mezőn tudni vélték, hogy elütötte egy autó, illetve megmérgezték a csavargók. A környéken persze, nincsenek csavargók: itt a konzervatívokra szavaznak, s a telefonfülkéket rendszeresen újrafestik. Akkor tehát Billyt a helyi állatvédő egyesület mentette meg; védőoltást kapott, bolhátlanították és feltáplálták. Mivel az előírt harminc nap alatt a gazdája nem jelentkezett, jobblétre szenderítették. Ezért van, hogy az igazi kutyakedvelők nagy teljesítményű túrakocsin hozzák hű állataikat, ezek a választottak, a mezőn állítható hosszúságú pórázon sétálnak, s nem gondolnak a mókusszezonnal. Míg gazdáik nyaralnak, ők kutyahotelban fogadkoznak, hogy nem lesz belőlük szalonna. Mi bezzeg. Betyár szabadon szaladgált, fénylő orrával illatokat, szagokat porszívózva, árkokat ugrott, Szent Iván tüze nélkül, megrágta a gyakorló-krikettpálya hálóját, vastag törzsű fákra az első oldalágakig felfutott. Ez persze régen volt, nem a mostani mókusszezonban. Akkoriban szoptatós anyák félve emelték kisdedeiket, ha Betyár féloldalas sompolygással váratlanul a játszótér felé tartott. Izzadt a nyelve: eb ura fakó. Lábat mosott a patakban, cuppogó léptekkel lefetyelte a vizet, ár ellen. Mert mi nem engedünk az ötvenhatból. így nyalkáskodtunk, oroszlánszívűén. Felelőtlenül azért nem hősködtünk. Nem miattunk áll a karaván. Mi szögre akasztottuk a bihari pórázt. Különös póráz volt ez: ha akarom korbács, ha akarom nem vemhes. Most már, persze, nem sok lehet hátra. Ez a tizenkettedik mókusszezon, ha most sem fogunk mókust, mégis a kicsinyhitűeknek lesz igaza. Szégyenszemre. Ezen rágódunk Betyárral, ahogy loholunk a mókusok után. Mert a mókuspörkölt igen finom: hajói elkészítik, babérlevéllel és mákonyos tárkonnyal. Van aki fokhagymával töltött vöröshagymakörettel szereti. Egyre megy: kinek a papné, kinek a pornófilm. A szürkemókus rágós marad, ha nem párolják előre, a vörösmókust készíthetjük franciásan is, borban főve. A szabadság: kordában tartott szükségszerűség. Csak az első mókust nehéz elkapni. Aztán megy majd minden, mint a karikacsapás. Ne legyünk kicsinyhitűek. Ma sem gondolkozom erről másképpen.
