Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-12-01 / 23. szám
FELLEG GYÖRGY (Izrael) Kísérőm Szapora léptekkel rovom az utcát, félek hátranézni, mert sejtem, mert érzem, hogy valahonnan, hirtelen újból felbukkan s a földrengések szeleburdi hangulatváltozásainak dübörgő morajával ijeszt rám, vagy a bokrok aljáról meghessentett seregélyek csattogó szárnycsapásaival riogat sejtem és érzem, hogy mindig, mindenütt jelen van születésem óta észrevétlen mögöttem settenkedik, szenvtelen ábrázattal kullog a nyomomban, miként a jól bedresszírozott testőrök követik diszkrét önmegtartóztatással a hatalom birtokosait éjjel az ágyam szélére kucorodik és türelmes várakozással méri üreges, fénytelen szemgödréből az ágaskodó vágyaknak már alig engedelmeskedő test szaggatott ütemű lélegzetvételét s megelégedetten vigyorog, miközben keselyük vaskarmaival vágja húsomba az iszonyatot. Ez lenne a halál? Ez az országutak kódorgó vándorlegényének álcázott bárgyúan komikus, blazirt figura, akinek zörgőcsontú tenyerében, se bárd, se kasza, se pallós s csak a hátára vetett színültig tömött zsákban cipeli kitartóan, ifjú éveim csomókba kötött, letépett rongyait? ORBÁN OTTÓ Most, mikor a vers épp kimegy a divatból... Most, mikor a vers épp kimegy a divatból, s nincs világháború, csak háborús világ, divatba jönnek a rögeszmék megint mint mindig, ha a valódi eszmék nem elég hatékonyak. Mély válságban van, bizony, a regény is; a nyájas olvasó, a Föld, egy képernyőre mered hülyén - hát persze, hogy a költészet visszavágyik a makogáshoz, mintha a szógyökökkel tudna csak krumplit pucolni. Kevesebb a remény és több a cinizmus, mint más korokban? Alig hiszem. De túl sok a mindegy; hiába a több tudás, ha kevesebbet ér ma tudni, mint tegnap bízni alaptalan reményben. Ó, az alaptalan remény! Az a lángoló smaragdzöld! Végigszisszen a zöld villám a didergő dombokon; zöld fű, zöld víz, zöld lélegzet, zöld vér az erekben, s a lombosodó elmében zöld fogalmak. Az ifjúság leginkább nyíratlan ősréthez hasonlít, bozontja jelmondat: „Szabad, mert természetes!” de pitypang-rokolyája, akár szecesszióé! ráfúj a történelmi szél, és szétrepül. Kiveszőben a mesterség, amit tanultam, öregszem, szakmailag meg fütyülök arra, hogy mi a divat... Akárhogy is nézem, nevetséges vagyok, kissé kövérkés, kétgyerekes családapa, jó lakó, akit halványkék láng lobog körül a pince ajtajában, valami szikrától belobbant, szagtalanul szivárgó őrület, hogy nincs nevetés könny nélkül: azé a jövő, aki minden észérv ellenére sem adja föl. lényeges közlendő nincs csak az ami a nyelvre jön a mondat derekán megbicsaklik mert a Tiszta Idő nem tűri a történelmi süllyesztőket kigöngyöli a monstranciát a világév penészlepte pólyáiból Káli hiába les a Himalája hegyén ragyog az Anyag lelki hatalma nem jó túl sokat tudni ez is egy álláspont a kételkedés idején legjobb elillanni hal alakjában mint Visnu különben sötét karikák jelezhetik a szem körül az időkör lüktetését az ördögtől megszállott mély vizek árján lehet bujócska lehet fegyverszünet vagy a végső dolgok a filmhíradón a vereség sebe a csönd közepén arcátlan finomságú dekadencia foglaltat jelez a készülék úgy alakult a dolog hogy délig alszik az általános alany harangszóra ébred amikor kicserélik a foglyokat a senkiföldjén stratégiai meggondolásból kezdődik lassan a kakas viadal kezdetnek ez is jó akárhogy is nézzük még nem jött el ideje a meztelen vallomásoknak sok a töltelék az intim beszédben is omlett gulyás marhaszelet pástétom majd ha leevezünk az Amazon deltájához nem törődünk többé az igeidőkkel parasztnyelven vagdossuk egymás fejéhez fondor érveinket gyökerestül tépjük ki a színlelés zápfogait szemmel követjük a Világmindenséget az atomban Isten jelenlétét a tárgyak ölelkező rímeiben VICTOR VASARELY (FRANCIAORSZÁG) alkotása 71
