Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-12-01 / 23. szám

I

■*3en megjelent Bu- I 1 dapesten magyar

m fordításban az Európa Könyvkiadó gondozásában egy szép című, érdekes könyv: Valahol túl, Meseországban ... Az amerikás magyarok 1895-1920. Válogatta és szerkesztette Albert Tezla, Kathy Elaine Tezla közreműködésével. Ajánlom olvasásra mindenkinek, akit a történet érdekel. Ezúttal csak két tanulságos véleményt szeretnék idézni egy 85 év előtti parlamenti vitából. (Az idézeteknek, azon túlmenően, hogy az említett könyv 1987-ben jelent meg, az ad még aktualitást, hogy a kivándorlás témája, ha áttételesen is, ugyanebben az évben szerepelt a magyar országyűlésben, amikor a külügyi bizottság beszámolót hallgatott meg a Magyarok Világszövetsége tevékenységéről, s az természetesen magába foglalta az emigráció történetének legalább vázlatos áttekintését.)

1902-ben a magyar kormány törvényjavaslatot terjesztett elő a Parlamentben, amellyel korlátozni kívánta az akkor elsősorban Amerikába irányuló kivándorlást. Két felszólalás a kivándorlás okairól az ellenzéki padsorokból:

RANDÉ JENŐ

SZÁMADÁS EGY ÉVRŐL

„Az okok - egyrészt gazdasági természetűek, másrészt a közigazgatási helyetlenkedésekre vezethetők vissza, és a legcsúnyább visszaélésekre ... A népnek nagy elégedetlenségét s ezzel kapcsolatos nagymérvű kivándorlását és mozgolódását elsősorban és főképpen néhány közigazgatási tisztviselő, különösen néhány községi jegyző okozza., Azonkívül itt-ott egyik-másik szolgabíró, akinek működése elképzelhetetlen basáskodás, igazságtalanság és néprontás...”

„íme, mit mondott nekem egy amerikai honfitársunk, amikor így szóltam hozzá: »-Nézze csak, a maga munkaerejével odahaza nálunk is

könnyen boldogulhatott volna.« Azt mondta: »Uram, nem így van, mert itt bennem az egész embert kielégítik; az Egyesült Államokban a viszonyok kielégítik az én szabadságérzetemet is, és kielégítik a kenyérkereseti igényemet is.« »És nálunk nincs szabadság?« - kérdem én. Azt mondja: »Van, de nem az intézményekben, csak akkor, ha valaki jó lábon áll a jegyzővel és a szolgabíróval.« És a gazdasági viszonyokra is nagyon ügyes megjegyzése volt. Azt mondotta: »Érezzük azt, hogy az anyaországtól való elszakadás bizonyos érzelmi húrokat tép szét bennünk, de mit csináljunk? Ha megélni otthon nem tudunk, úgy teszünk, mint a csecsemő, akitől senki nem veheti rossz néven, ha bárhogy szereti az anyját, mégis miután az nem tud neki táplálékot nyújtani, a szoptatós dajkához vonzódik.«”

85 esztendő múltán, 1987-ben így fogalmazódott meg az „óhaza” véleménye az országgyűlés külügyi bizottsága előtt: Legyenek a külföldön élő magyarok a befogadó ország jó állampolgárai, őrizzék magyarságtudatukat, nyelvüket, kultúrájukat, hagyományaikat.

A Magyarok Világszövetsége igyekszik ehhez segítséget nyújtani. Ennek a gondolatnak a jegyében ült össze augusztusban Sárospatakon az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége. Ä helyszín nem véletlen. Czigány Lóránt Londonban élő irodalomtörténész javasolta két évvel korábban Veszprémben, az V. Anyanyelvi Konferencián Sárospatakot - Cs. Szabó Lászlóra emlékezve, aki hosszú távoliét után hazatért, s a sárospataki Református Könyvtárra hagyta értékes könyvgyűjteményét. S most a Református Könyvtár nagy gonddal őrzött dísztermében - köszönet a Tiszáninneni Református Egyházkerületnek - ülésezhetett a Védnökség, Cs. Szabó László sírja előtt a sárospataki

3