Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-11-20 / 22. szám

I

i

pedig képtelenség kijönni. De hálapénz ide, hálapénz oda, feleségem kitalálta, hogy fürjeket tart, és a tojást eladja.

S okan teszik fel a kérdést napjainkban és tették fel három évvel ezelőtt is, amikor a sajtóban nyilvános vita folyt az egészségügy helyzetéről, hogy végül is ingyenes-e az orvosi ellátás ma Magyarországon vagy nem? Ezt kérdeztem dr. H. L.-től is, az egyik fővárosi egészségügyi intézmény igazgatójától.

— Azt hiszem, azt megállapíthatjuk, hogy a hálapénz kérdése speciálisan magyar jelenség. Egyrészt azzal a közismert ténnyel függ öszsze, hogy az egészségügyi dolgozók átlagbére a népgazdasági átlagbértől közel 30 százalékkal marad el. Az egészségügy területén dolgozók az átlagjövedelem-szintet — hálapénz nélkül — csak jelentős szombat-vasárnapi és éjszakai túlmunkával, szinte emberfeletti szellemi-fizikai igénybevételt jelentő ügyeleti szolgálattal, és a túlórák elviselhetetlenül magas számával képesek elérni. Ebből a körülményből fakad, hogy az ingyenes egészségügyi ellátásról csak elméletben beszélhetünk, hiszen a hálapénznek olyan szövevénye alakult ki, amely nemcsak a tehetősek pénztárcáját érinti, hanem sokszor éppen a legnehezebb körülmények között élő nyugdíjasok zsebéből is kivesz jelentős összegeket.

— Milyen kiutat lát ebből az ellentmondásos helyzetből?

— Több oldalról kell ezt a kérdést megközelíteni. Szerintem a szabad orvosválasztás — legalább az alapellátásban — és az egészségügyi dolgozók régen esedékes fizetésrendezése biztosan segítene a hálapénz visszaszorításában.

— Mindent összevetve ön milyennek látja napjaink egészségügyi ellátását?

— Az igazság az, hogy .annak idején, amikor a szocialista egészségügy alapjait leraktuk, a tömegessé váló betegellátásnak sem a személyi, sem a tárgyi feltételei nem voltak biztosítva. Ráadásul a hetvenes években, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek elterjedésével újabb tömegekre terjedt ki az ellátás. A nyolcvanas évek közepére elértük, hogy az orvosellátottságunk kiemelkedően jó. az ágyellátottság nemzetközileg is elfogadható mutatója, hogy tízezer lakosra jut száz kórházi ágy. Elvileg ilyen intézményrendszernek jó színvonalon kellene ellátnia 10 millió magyar lakost. Mégsem így van, és ennek számos oka van. Vegyük például a betegellátás, a gyógyítás, az ápolás színvonalát. Hogy ez milyen ma Magyarországon, nem könnyű megítélni, hiszen teljességgel hiányoznak a minőségi ellenőrzés objektív módszerei. A beteg az orvossal való személyi kapcsolatából ítél, s nincs biztosító sem, amely ellenőrizné, megfelelő kezelést kapott-e a beteg, elég időt töltött-e kórházban stb. Egyébként az eddigi szórványos vizsgálatokból arra következtethetünk. hogy általában nem a szorosan vett gyógyítómunka minősége kifogásolható, hanem sok egyéb. Például a már említett hálapénz kérdése, a kórházi körülmények, a zsúfoltság az impozánsnak tűnő ágyszám ellenére, a tisztaság hiánya, és sorolhatnám tovább. Itt van például a lehetetlen helyzet, hogy azokat az idős embereket is drága kórházi ágyon ápoljuk és betegként látjuk el, akiknek szociális intézményekben lenne a helyük. De mivel ilyen jellegű intézmény nincs elegendő, kénytelenek vagyunk ezeknek az öregeknek a kórházban helyet szorítani.

És még egy — a kórházi zsúfoltságot is növelő — súlyos ellentmondás: ma az orvosoknak ahhoz fűződik személyes érdekük, hogy minél több beteget kezeljenek, nem pedig ahhoz, hogy a betegségeket megelőzzék. Ezen a gyakorlaton kellene mielőbb változtatni — mondja az igazgató főorvos.

A. É.

Ahogy a

miniszterhelyettes látja

Hazánkban a lakosság egészségi állapota közel két évtizede folyamatosan romlik.

Az európai országok közül nálunk a legmagasabb a halálozási arányszám, a születéskor várható átlagos élettartam pedig jelentősen csökkent. Jóllehet e folyamat megfékezése nem csupán az egészségügyi ellátáson múlik, az össztársadalmi feladattömegből mégiscsak az egészségügyi intézményeknek kell a legtöbbet vállalniuk. Napjainkban gyakrabban hallani az egészségüggyel kapcsolatban bíráló hangot, mint elismerőt. Lehet, hogy ezek a vélemények szubjektivek ás egy-egy részterületre korlátozódnak? Vajon milyen képet kapunk, ha egészségügyünk egészét vizsgáljuk? Kérdésünkkel dr. Illés Béla egészségügyi miniszterhelyettest kerestük fel.

— Mindenekelőtt szeretném előrebocsátani — mondotta —, hogy a világon mindenütt, mindig bírálják az egészségügyet, még a leggazdagabb országokban is. De nézzünk szembe a hazai kritikákkal! Túlzsúfoltak a kórházak, hangzik mostanában. Én ezzel vitatkoznék, mert általában ez nem igaz. Valóban léteznek bizonyos kórházban egyes osztályok, ahol nagy a zsúfoltság, de ugyanakkor tudok száz másik kórtermet mutatni, ahol kellemes körülmények vannak. Azt is sokan hangoztatják, hogy az egészségügyi intézmények épülete elavult, elhanyagolt. Való igaz — főleg Budapesten —, hogy a kórházak egy része régi, elavult épületekben működik. De ezeket folyamatosan felújítjuk. Elkészült a Margit Kórház rekonstrukciója, a János Kórház több osztályának felújítása és a régi épületekben is jó körülményeket tudtak teremteni. Van persze a János Kórház területén is olyan épület, amelynek felújítására még nem került sor, s valóban elhanyagolt. De lépjünk tovább, nézzünk körül vidéken is. Szombathelyen szép új kórház épült, a győri még szebb, a kecskemétit külföldi vendégeknek mutogatjuk, és mindenki elismeréssel szól róla. A napokban adják át a debreceni megyei kórház új részlegét, amely kifogástalan. Kaposvárott évek óta folyik és tovább folytatódik a rekonstrukció. Nyíregyházán korszerű műtőtraktus épült, és egy-két osztály kivételével már az egész kórházat felújították.

— Vidéken ma kedvezőbb a helyzet, mint a fővárosban?

— Igen, így alakult a helyzet. Az utóbbi időben egy kicsit többet fordítottunk a vidéki kórházakra. Persze a fővárosban is épültek új kórházak, elkészült például a dél-pesti és kerepestarcsai kórház, az Országos Baleseti Intézet, jövőre adják át az onkológiai intézet új részlegét.

A legtöbb kórházban egyszerre történik építkezés és felújítás, ugyanakkor még léteznek nagyon rossz körülmények között működő osztályok. Ha az ember körülnéz ma egy átlagos fővárosi kórházban, az egyik szeme sír, a másik nevet. Borzalmas állapotok uralkodnak például a Róbert Károly körúti kórház elmeosztályán, ugyanennek a kórháznak más osztályai viszont már megfelez lő épületben és felszereléssel dolgoznak.

— Ha egy elmeosztály helyzetét ön is borzalmasnak ítéli, akkor valami hiba, mulasztás történhetett az elmúlt években az egészségügyi fejlesztésben.

— Higgye el, nem történt mulasztás. Ennyire futotta az erőnkből. Azon persze lehetne vitatkozni, hogy először a már említett elmeosztályt kellett volna felújítani és csak azután új 300 ágyas elmeosztályt építeni a dél-pesti kórházban. Csakhogy a helyzet kényszerített bennünket erre a döntésre. Ha először felújítjuk a korszerűtlen osztályt, akkor azzal nem nyerünk újabb elmeosztályi kórházi ágyakat, holott ebből hiányunk volt. Volt olyan időszak, amikor nem tudtuk elhelyezni még a súlyos betegeket sem. Előbb több ágyat kellett létesíteni. Szerintem az egészségügyi ellátást illetően egyre kevésbé lehet okunk panaszra. Az elmúlt években a kórházi ágyak száma 70 ezerről 100 ezerre nőtt, és átlagosan kétezer lakosra jut egy körzeti orvos. Ez a nemzetközi mezőnyhöz viszonyítva is kedvező arány.

— Igen, de például sokan kifogásolják és jogosan, hogy nincs elegendő utókezelő, ahol az idős emberek ápolását megoldanák.

— Amíg nem értük el a százezres kórházi ágyszámot, .aligha gondolhattunk szerkezeti változásra. A következő évek feladata, hogy ezzel a százezer ággyal úgy gazdálkodjunk, hogy az az igényeknek megfeleljen. És még valami, amiről nem szabad elfeledkeznünk: az újonnan épült kórházakban vétek lett volna beteg-szociális otthonokat létrehpzni, hiszen egyedül ott kínálkozik lehetőség korszerű orvostechnikai berendezések felszerelésére. Egy régi kórházban, öreg épületben szinte lehetetlen, vagy igen költséges modern, jól felszerelt részlegeket létrehozni. Ezekben az épületekben kell majd — a rekonstrukcióval párhuzamosan — utókezelő osztályokat kialakítani. Egyébként már több helyen létezik ilyen részleg Egerben, Balassagyarmaton.-— Nemegyszer elégedetlen a beteg az ápolással is...

— Ez nem könnyű kérdés. Már régen keressük a megoldást, miként lehetne a betegápoló munkára, amely nehéz, három műszakos, női munka, elég embert találni. Mert legtöbb elégedetlenség oka az ápolónőhiány.

— Ügy gondolom, talán a bérek emelésével lehetne ezen a helyzeten változtatni.

— Ez igaz, de a béremelés önmagában nem elég. Egyébként a három műszakot vállaló ápolónők fizetése nem is olyan alacsony. Sok egyéb kérdés vár megoldásra. Az például, hogy ki vigyázzon a három műszakot vállaló ápolónő gyermekére, és főleg miként lehet ezt

11