Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-11-20 / 22. szám
1. A gyűjtemény egy részlete: az asztalon céhkancsó 2. Storno-jelszó magyar közmondással: Aki mer, az nyer! 3. Mennyezetrészlet a Képes Teremből. A kéményseprős csillár a hagyomány szerint Storno Ferencet ábrázolja 4. A Storno-ház loggiája. A festett ólomkeretes ablakokat a tudományok és művészetek allegorikus képei díszítik 5. A Storno-ház homlokzata 6. A Storno-ház udvara a régi szivattyús kúttal Egyszer volt, hol nem volt, élt valamikor Svájciban, Tessin tartomány Solduno nevű községében egy nem túl tehetős család, amelynek csupa fiúgyermeke született. Amikor a fiúik felcseperedtek, vándortarisznyát kötöttek az oldalukra és elindultak világot látni, szakmát tanulni, ki a nyomdászatot, ki a kéményseprést. Az egyik ifjú (talán a legkisebb), miután kitanulta a kéményseprő mesterséget, oly messzi vidékre is elvetődött a napóleoni háborúk idején, mint Kismarton (azaz Eisenstadt). Itt talált magának társat: házasságot kötöttek, és egy fiúgyermekük született. A háborúk zaja lassan elcsitult, és a család viszszaköltözött Bajorországba, s a rendkívüli rajzkészséggel megáldott fiú, aki a keresztségben a Ferenc, apjától pedig a Storno nevet kapta, a bajorországi Landshutban nőtt fel. Nagy bánata volt ennek a fiúnak: családja oly szegény volt, hogy hiába volt nagy a tehetsége, nem tudták taníttatni, így apja nyomdokaiba lépett. Amikor kitanulta a kéményseprést és megkezdte legényvándorlását, elhatározta, felkeresi szülőföldjét. El is érkezett Kismartonba, onnan átrándult Sopronba, ahol akkora szerencse érte, hogy .azonnal felfogadták kéményseprősegédnek. Munkaadója és mestere azonban csakhamar jobblétre szenderült, özvegyen hagyva szép és fiatal feleségét. Storno Ferenc beleszeretett, feleségül vette, s övé lett a kéményseprőműhely és az ipar gyakorlásának joga. Ekkor került olyan helyzetbe, hogy kielégíthette művészetek iránti érdeklődését: Bécsben folytatott komoly tanulmányokat. Mi tagadás, jól jövedelmezett a kéményseprőműhely, ám hamarosan Storno Ferenc művészi munkával is gyarapította bevételét: műemlékek feltárását, majd felújítását vállalta. Restaurált templomokat, kastélyokat, freskókat. Első és egyben legnagyobb munkája a soproni Szent Mihály-templom restaurálása volt, de keze nyomát őrzik a lőcsei, a pannonhalmi, a garamszentbenedeki templomok is. Később a fiai, ifj. Storno Ferenc festő és Storno Kálmán építész nagy segítségére voltak ebben a munkában. Volt azonban az idősb Storno Ferencnek egy — nem titkolt — szenvedélye. Még segéd korában elkezdett régi festményeket, bútorokat gyűjteni, s ebben fiai is követték őt. így már száz esztendeje is régiségekkel volt telizsúfolva otthonuk. 1873-ban a Fő téren vásároltak házat, amit később átalakítottak: mennyezetét, falait festményekkel, az ajtókat faragott keretekkel, az erkélyeket ólomkeretes ablakokkal díszítették. A falakra került képen a német reneszánsz ízlésvilágát idézték, maga a lakás pedig a múlt századi gazdag polgári család jellegzetes otthona. A Storno-háznak már e század húszas-harmincas éveiben olyan híre volt, hogy meg kellett nyitni az érdeklődők előtt, annak ellenére, hogy a házban továbbra is éltek a család leszármazottai. A család utolsó, Sopronban élő tagja 1982-ben elhunyt, az ausztriai örökösöktől a magyar állam megvásárolta a házat és a gyűjteményt. Csakhogy az épület és benne a műkincsek ekkorra már úgy tönkrementek, hogy halaszthatatlanná vált a teljes restaurálás. A gyűjtemény egy részét a munkálatok idején a város egyik múzeumában láthatta a közönség. Nemrég elkészült a nagy mű: a házat és a tárgyak többségét eredeti szépségében helyreállították, és ismét megnyitották a gyűjteményt a látogatók előtt, akki valósággal megrohamozták Sopron Fő terének ékességét, a barokk Storno-házat. A nagy kíváncsiság érthető is, hiszen egész Európában alig-alig akad ehhez hasonló lakásmúzeum. (á. é.) FOTO: FÉNYES TAMAS 9
