Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-11-03 / 21. szám
Vegyészek találkozója Idegenforgalmunk az elmúlt tíz hónapban lényegesen nagyobb volt, mint az előző esztendők hasonló időszakában. Nem kis része volt a forgalom növekedésében a kongresszusi turizmus fellendülésének. Az idén hazánkban összesen száztíz nemzetközi konferenciát rendeznek. Ebből öt augusztusban a kémia jegyében zajlott. A vegyészek találkozójának sorát a nemzetközi fotokémiai konferencia nyitotta. Idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg, de első ízben fordult elő, hogy szocialista országban. A világ különböző tájairól érkezett résztvevők — köztük az egyik tavalyi kémiai Nobel-díjas, Yuan T. Lee — a fotoszintézisről, a lézerről, a különböző légköri folyamatokról, a Földet védő ózonpajzsról és annak sérüléseiről, valamint a napenergia hasznosításáról tanácskoztak. Nagy feltűnést keltett szakmai körökben az University of California nagy tekintélyű professzorának, Somorjai Gábornak az előadása. — Rendkívül örülök, hogy meghívást kaptam erre a kongreszszusra. Örömöm több forrásból táplálkozik. Elsőként említem, hogy végre találkozhattam azokkal a magyar kollégákkal, akiket eddig jobbára csak a szakirodalomból, esetleg néhány levélváltásból ismertem, örülök azért is, mert úgy látom, hogy a magyar vegyészek egyre inkább bekapcsolódnak a nemzetközi tudományos életbe, s ebben a tudományban is létfontosságú, hogy a kutatók ne elszigetelten, hanem más országokkal együttműködve tevékenykedjenek. Mi is változtatjuk, módosítjuk kutatási tervünket aszerint, hogy mások a világban mivel foglalkoznak és milyen eredményeket értek el. Végül örülök ennek a tanácskozásnak azért is, mert alkalmat kínált, hogy harmincegy esztendő után először családommal együtt hazalátogassak. Feleségem — szintén magyar származású — és 23 esztendős lányom — aki ugyan az Egyesült Államokban született, de kiválóan beszéli a magyar nyelvet — nagyon élvezik a hazai vakációt. Csak a fiamat sajnáljuk, aki elfoglaltsága miatt nem tarthatott velünk. — ön nemcsak a fotokémiai konferencián vett részt, hanem az elméleti kémikusok budapesti világkongresszusán is. — Külön szerencsémnek tartom, hogy csaknem egy időben zajlott e két konferencia. Az én kutatási területem ugyanis mindkettőhöz kapcsolódik. — Tulajdonképpen mivel foglalkozik Berkeleyben, ahol évtizedek óta dolgozik? — Amióta elkerültem Magyarországról — öt évet leszámítva, amit az IBM-nél, New Yorkban töltöttem — számos, a mindennapi életben is fontos témával találkoztam. Kutatási területeim közül csak kettőt említenék: a felületi kémiát, amelybe egyik nagy ellenségünk, a korrózió is beletartozik, és a napenergia hasznosítását. Rendkívül izgat az a kérdés, miként lehet energiát előállítani kémiai úton, úgy, hogy közben ne szennyezzük a környezetet, és az olajtól való függőségtől is megszabaduljunk. — Lesz-e folytatása a most személyessé vált „magyar kapcsolatnak”? — Talán arra is lesz lehetőség a jövőben, hogy magyar tudósokkal, intézményekkel a jövőben szorosabban együttműködjünk. Azért is reménykedem ebben, mert az egyetemünkön éppen most van egy magyar ösztöndíjas, aki kiváló képességekről és felkészültségről tett tanúbizonyságot. * Az öt vegyészkonferencia közül, mint a legjelentősebbet emlegették az elméleti kémikusok első világkongresszusát, amelyre 38 országból érkeztek a résztvevők, köztük olyan szaktekintélyek, mint a Nobel-díjas japán Kenichi Fukui, és az amerikai William N. Lipscomb. Csizmadia Imre, a torontói egyetem professzora szerint azért volt ez a találkozó olyan fontos, mert az organikus kémia most érkezett el történetének fordulópontjához. Ezen a kongreszszuson az elmúlt negyedszázad eredményeit foglalták össze, és a tudományág fejlődésének irányairól is képet kaptak a résztvevők. Csizmadia professzor egyébként a WATOC (Elméleti Szerves Kémikusok Világszövetsége) elnöke. — önnek bizonyára része van abban, hogy ezt a világkongreszszust éppen Budapesten rendezték meg. — Valóban, mert meggyőződésem, hogy ilyen találkozók rendezésére Budapest a legalkalmasabb, a legkedvezőbb földrajzi adottságokkal rendelkezik. Reményeimben nem csalatkoztam: rendkívül nagy volt az érdeklődés mind a tőkés országok, mind a szocialista országok tudósai részéről. — Hogyan lett a torontói egyetem professzora és a WATOC elnöke? — Az egyetemet Budapesten végeztem, majd Vancouverben doktoráltam, aztán eljegyeztem magam a tanítással. Pedig édesanyám óvott tőle, nehogy tanárságra adjam a fejem. Egy szegény tanító családjában születtem Sárbogárdon. * A biológiailag aktív természetes anyagok kémiájával foglalkozó tanácskozásra 25 országból 250 kutató érkezett, köztük a Nobeldíjas Bruce Merrifield. E konferencia egyik résztvevője volt Lukács Gábor, a Párizs melletti Gifsur Yvette-i gyógyszerkutató intézet kutatója. — Szinte gyermekfejjel, tizenkilenc évesen kerültem Franciaországba. A Sorbonne-on tanultam, később hosszabb ideig éltem és dolgoztam Japánban és az Egyesült Államokban, végül viszszatértem Párizsba. Antibiotikumkutatással foglalkoztam, méghozzá új típusú antibiotikumok előállításával, egyebek között rákellenes antibiotikumokéval. Az a csoport, amelynek munkáját öszszefogom, irányítom, több nemzet kutatócsoportjával működik együtt. Remélem, hamarosan magyar team is bekapcsolódik a munkánkba. Erre minden esély megvan, mivel a közelmúltban Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, ahonnan ösztöndíjast is fogadtunk, egy nagyon aktív, lelkes kutatócsoport alakult. — Milyen tapasztalatokat szerzett a konferencián? — őszintén mondhatom, s ez külföldi kollégáim véleménye is, a konferenciát kitűnően megszervezték, s a résztvevők kellemes itt-tartózkodásáról is messzemenően gondoskodtak. Á. É. 5
