Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-10-18 / 20. szám
— Sokan mondják, hogy a 80-as évek második felében fejlődésének újabb fordulópontjához érkezett a magyar mezőgazdaság. Egyetért-e ön ezzel? — A „fordulópont” kifejezés talán túlzás, hiszen egymásba kapcsolódó folyamatokról van szó. Az azonban igaz, hogy bizonyos értelemben új helyzettel állunk szemben, s ehhez alkalmazkodnunk kell. Ha az utóbbi három évtized agrárfejlődését szakaszokra kellene osztani, én azt mondanám, hogy az 1957 és 1966 Közötti időszakban zajlott le a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a nagyüzemi gazdálkodási forma megszilárdulása, aminek többek között az volt a következménye, hogy nőtt a termelés, javult a lakosság élelmiszerellátása. Az ezt követő szakaszban, a hetvenes évek végéig a mezőgazdasági termelést a mennyiségi fejlődés jellemezte. Ekkor jelentek meg és terjedtek el a korszerű termelési eljárások, szervezeti formák (például a termelési rendszerek), kialakultak azok a közgazdasági feltételek. amelyek között az üzemek viszonylag nagy önállóságra tettek szert, ugyanakkor — a nagyüzemek sokoldalú támogatását is élvezve — rangot kapott a háztáji termelés, csaknem másfél millió család árutermelő tevékenysége. Ebben az időszakban a magyar mezőgazdaság tekintélyt szerzett azzal, hogy immár 15 millió ember számára volt képes élelmiszert termelni, vagyis a termékeindk egyharmadát külföldön tudta értékesíteni. A nemzetközi elismertség másik oka, hogy világszínvonalú termelési eljárásokat honosított meg például a búza-, kukoricatermesztésben, illetve egyes állattenyésztési ágazatokban. Ennek eredményeként az egy lakosra jutó gabonatermelésben Magyarország — Kanada, Ausztrália és Dánia után — a negyedik helyre került a világranglistán. Az egy lakosra jutó hústermelésben is csak Üj-Zéland, Dánia és Ausztrália előz meg bennünket. A harmadik szakaszt én a nyolcvanas évektől számítom. Ennek jellemzője, hogy a nagyüzemek struktúrája szilárd, sha erősen differenciáltan is, de rendelkeznek az intenzív termeléshez szükséges alapokkal. A mostani helyzet sajátossága éppen az, hogy ezeket a termelési alapokat egyfajta belső megújulással, a jövőd elemtermelő képesség fokozásával, racionálisabb gazdálkodással az eddigieknél is jobban kell kihasználni. Ahogy szakkörökben mondani szoktuk: immár végérvényesen és minden ízében intenzív pályára kell állítani a magyar élelmiszer-gazdaságot. Nem véletlenül említettem a „minden ízében” kifejezést. Ugyanis tisztában vagyunk azzal, hogy amíg az egyik oldalon valóban világszerte elismert eredményeket könyvelhetünk el. a másikon — például ha a tejtermelés vagy a zöldségtermesztés gyengébb hozamait tekintem — akadnak fogyatékosságok. — A szavaiból azt veszem ki, hogy lát perspektívát a mezőgazdaság előtt. Nem túlzott ez az optimizmus, amikor az élelmiszerek világpiaci árai az utóbbi négy-öt évben 30-40 százalékkal estek? — Könnyű lenne kivédenem ezt a kérdést azzal, ha azt válaszolnám, hogy nekünk van olyan körzetünk, ahol például a búzát még a BESZÉLGETÉS VÁNCSA JENŐ MEZŐGAZDASÁGI VÁNCSA JENŐ A magyar mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 1928-ban Brassóban született. Agrármérnöki diplomát 1953-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett. A Környei Állami Gazdaságban gyakornokoskodott, majd az Agárdi Állami Gazdaságban volt főagronómus. 1966- ban ennek a gazdaságnak az igazgatója lett. Ugyanebben az évben szerzett tanári diplomát, s gazdasági igazgatói munkája mellett alapító igazgatója lett a Székesfehérvári Mezőgazdasági Technikumnak. 1968 és 1975 között Fejér megye országgyűlési képviselője volt. 1972-ben a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban miniszterhelyettes, 1980-tól miniszter. Három gyermeke közül egyik lánya festőművész, másik kertészmérnök, fia erdőmérnök. Szabadidejét szívesen tölti unokái társaságában. Hobbija a kertészkedés. A Velencei-tó melletti szőlőjében dolgozik, ha ideje engedi; nem jön zavarba, ha barátait saját érlelésű borral kell megkínálnia. A reggel hét óra általában a minisztériumban találja. Fontosnak tartja azt is, hogy termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban, élelmiszeripari üzemekben az emberekkel saját környezetük oldottabb légkörében beszélgetve szerezzen tapasztalatokat a kormányzati intézkedések hatásáról. Ezért hetente-kéthetente egy-egy napot országjárással tölt. mai világpiaci áraknál 'is 30 százalékkal olcsóbban termeljük. De természetesen összetettebb dologról van szó. Magyarország területének 70 százaléka művelhető. Ez egy olyan erőforrás, amit nem hagyhatunk kihasználatlanul. Az persze igaz, hogy az ön által is említett világpiaci viszonyok igen megnehezítik ennek az erőforrásnak a 'hasznosítását. Mindennap meg kell küzdenünk versenytársainkkal, elsősorban a fejlett tőkés országok agrártermelőivel, akiknek áruit saját kormányaik rendkívüli mértékben támogatják, ugyanakkor a mi élelmiszereinket különböző vámokkal, sok helyen beviteli korlátozásokkal sújtják. Mi azonban úgy gondoljuk, 'hogy képesek leszünk a következő években ismét megújulni, s válaszolni ezekre a kihívásaikra. Egyúttal az is meggyőződésünk, hogy a legjelentősebb élelmiszer-termelő országoknak előbbutöbb változtatniuk kell protekcionista gazdaságpolitikájukon, mert ez a politika saját hosszú távú érdekeik ellen fog hatni. — Hozhat-e változást a kapcsolatainkban az a szerződés, amit Magyarország az Európai Gazdasági Közösséggel kíván kötni? — Ha valóban létrejön a szerződés, akkor minden bizonnyal igen. Tény, hogy folynak ilyen tárgyalások. Mi elsősorban arra törekszünk. hogy a bennünket hátrányosan megkülönböztető intézkedések száma csökkenjen és az eddigieknél méltányosaíbb feltételek között versenyezhessünk. így partnereink több élelmiszert a jelenleginél reálisabb árakon vásárolhatnának tőlünk. Ennek fejében — hosszú távú megállapodások, megfelelő garanciák alapján — mi is több olyan nyugateurópai élelmiszert hozhatnánk be, amit külföldön olcsóbban termelnek. — Nem gondolja, hogy túl sok a bizonytalansági tényező? — Nézze, a világpiacot egy olyan kis ország, mint Magyarország érdemben nem befolyásolhatja. Ebből következik, hogy nekünk érzékenyen figyelnünk kell rá, követnünk kell az ármozgásokat és meg kell teremtenünk a rugalmas alkalmazkodás feltételeit. De ne feledkezzünk meg arról, hogy emellett léteznek számunkra kedvezőbb tényezők is. Az első és legfontosabb, hogy iaz itthon megtermelt élelmiszerek hátterét jelentik a kiegyensúlyozott hazai ellátásnak. Természetesen ez a piac is változik. Például a következő három évre szóló prognózisok azt jelzik, hogy ami a mennyiséget illeti, a már elért magas hazai fogyasztási színvonal nem fog jelentősen növekedni. Ellenben a lakosság jövedelmének várható differenciálódása miatt a kereslet is differenciált lesz. Bővítenünk kell a választékot. Egyrészt olcsóbb, másrészt sajátos igényeket is kielégítő termékeket kell kínálnunk. A termelés biztonságát erősítik azók a hosszú távra szóló szerződések is, amelyeket a szocialista országokkal, így a legnagyobb felvevő piacot jelentő Szovjetunióval időről időre megkötünk. Más kérdés, hogy szocialista partnereink is egyre magasabb minőségi követelményeket támasztanak. Mi ezt természetesnek tartjuk, és sokat dolgozunk azért, 6
