Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-10-02 / 19. szám
Mit értünk el eddig és merre tovább? A sárospataki védnökségi ülés izgalmas eszmecseréi a kötetlen programok során is folytatódtak. Munkatársaink több résztvevőt kérdeztek meg: hogyan látják az anyanyelvi mozgalom eddigi eredményeit, miként képzelik el a továbblépést, s milyen gondolatok foglalkoztatják e munka kapcsán? 1. Takáts Gyula városi tanácselnök köszönti a tanácskozást. 2. A részvevők megkoszorúzták Cs. Szabó László sírját. Az íróról Czigány Lóránt emlékezett meg. 3. Az iskolamúzeumban. 4. A sárospataki nyári kollégium hallgatóinak záróelöadásán. 5. Hajókirándulás a Bodrogon. (Balról jobbra: Szathmári István, Szeberényi Lajos, Galambos Ferenc, Kálmán Béla) CZINE MIHÁLY A templom épül Czine Mihály egyetemi tanárnak, a Látóhatár főszerkesztő-helyettesének, az összmagyarság ügye mellett elkötelezett esszéírónak kicsit remegett a hangja, mikor hozzászólt a konferencián zajló vitához. Azért nehéz szólnia, kezdte, mert nagyon súlyos kérdések azok, amelyekről a vitában szó esett: a nyugati magyarság számának csökkenése, a környező országokban élő magyar kisebbség helyzete, a magyar irodalom jelentőségének csökkenése. Minden szó igaz, tette hozzá, de talán mégsem olyan döbbenetes a helyzet, mint ahogy az némely felszólalásból kitűnik. Példaként említette, hogy az erdélyi magyarság száma, az 1910-es felmérés adataival összevetve nem mutat jelentős csökkenést. Végül is indokolt-e a vészharangok kongatása? — Sem a Nyugaton élő szórványmagyarság, sem a határainkon kívül, a környező országokban kisebbségként élő magyar népcsoportok helyzetét nem tartom jelen pillanatban végzetesnek — mondja. — Ma sem kisebb a magyarság száma a Kárpát-medencében, mint 1910-ben. A magyarság „felszívódása” a környező országok közül csak Jugoszláviában aggasztó mértékű. Azt mondják, a jéghegy csúcsa annál gyorsabban olvad, minél melegebb vidékre ér. De a mélyben még ott rejtőzik a kilenctized rész. Csehszlovákiában például tudomásom szerint ma is 700-800 ezren beszélnek magyarul, a Kárpátalján 180 ezren, Erdélyben több mint kétmillióan. Ennyiről tudunk. Több tehát a lehetőség és az erő, mint sokan hiszik. Igaz, Erdélyből az elmúlt években eljött tizenegy író. De maradt Sütő András, alci az egyre nehezedő körülmények között is dolgozik. Ott van még Kányádi Sándor is — s ma is minden ötödik magyar író ott van. Közismert, hogy a magyar kultúrának Erdély volt az egyik fészke — és maradt is. Az idő változhat és változik is. Nálunk, idehaza 1974-ben jóformán egy pici cikket sem lehetett megjelentetni Kallós Zoltánról. S most háromkötetes Erdély-történet jelent meg. Igaz, a hazai tankönyvekből még ma is, teljesen érthetetlenül, hiányoznak az ottani írók. Viszont az is az igazsághoz tartozik, hogy a tanárok, mert a tanterv ezt a kötetlenséget biztosítja, tanítják őket, például Sütőt. Tény, a történelemtanításunk kicsit pesszimista. Valóban volt Mohács, volt tatárjárás. De az is tény, hogy itt a Kárpát-medencében, ahol előttünk annyi nép pusztult el, tűnt el nyomtalanul, mi itt vagyunk, megmaradtunk ezer éven át. S rendelkezünk olyan kultúrával, amelyet — jártam az Egyesült Államokban ugyanúgy, mint Japánban — mindenütt ismernek és tiszteinek. Petőfit 157 nyelvre fordították le, s ez még 1974-es adat. A néhai Ravasz László református püspök szerint a nyelv több, mint az ország, mert ország elveszhet, de ha a nyelv megmarad, feltámadhat. A tetszhalál állapotából való újjáéledésre jó példa a százötven éves török uralom. A Németh László-i gondolatot vallom: úgy kell dolgozni, hogy a templom épüljön. Ehhez a téglákat bárhonnan lehet adni. Adott Cs. Szabó, Zilahy, ad Czigány Lóránt, adnak sokan. A templom pedig épül. Ha lassan is, de épül. Ady fogalmazta meg a legszebben: a magyarság szükség és érték az emberiség csillagokhoz vezető útján. Éltető Lajos az Egyesült Államok nyugati partvidékéről érkezett a sárospataki védnökségi ülésre. A professzor Oregon államban Portland város egyetemén tanít. Egyik alapítója volt és mindmáig motorja a Magyar Baráti Közösségnek, amely az Egyesült Államokban élő magyar értelmiségiek egyik gyűjtőhelye, és szerkeszti az egyesület Itt-Ott című folyóiratát. Tavaly a Magyarok Világszövetsége Elnökségének tagjává választották. E tisztség elfogadása nem kis vihart kavart azok körében, akik így vagy úgy még ma is ellenzik a sokoldalú kapcsolatokat Magyarországgal. — Az én szememben az anyanyelvi konferenciák folytatását jelentik 5
