Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-09-17 / 18. szám
A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum parkjában sétálók mjegszokták már, hogy az egyik épületszárny ablakaiból reggeltől napestig árad-árad a muzsika. Természetes is, hiszen réztábla hirdeti: ott a zeneiskola. 1978 óta azt is megszokták az idevalók és az idelátogatók, hogy háromévente egy héten át nem a főúri bútorok vagy pedig a mesés trófeagyűjtemény, hanem a zene a fő-fő attrakció, az Interfórum, amelyen az idén is, június 10-e és 16-a között, mintegy húsz ország fiatal művészei, illetve kamaraegyüttesjei mutatkoztak be a nagyvilágnak. De amikor ott jártam, már augusztus másodikát-harmadikát írtuk, és mégis — már reggel hétkor! és még este kilenckor! — zongorahangok, s nem is akármilyenek, szárnyaltak ki a másik szárny egyik ablakából. Nagy, színes plakátok ugyan nem hirdették, de rangos zenei esemény színhelye volt ekkor is — július 28-a és augusztus 11-e között — a kastély: itt tartotta Cziffra György, már másodízben, mesterkurzusát. Ahogy Mezei Mária, az Interkoncert Fesztiváliroda munkatársa elmondta: több volt, jóval több a jelentkező, mint a fölvett hallgató. s így volt ez tavaly is. A különbség csupán annyi, hogy idén több helyről verbuválódtak a részvevők. A legtöbben természetesen franciák (a mesterkurzust ugyanis a senlisi Fondation Cziffra és az Interkoncert együttműködési megállapodása alapján szervezték), ők nyolcán vannak, a magyarok öten, de jöttek fiatal művészek, hogy „ellessenek” valamit a zongoravirtuóz mestertől, Mexikóból, a Szovjetunióból, Marokkóból, a Német Szövetségi Köztársaságból és Szíriából is. Furcsa, de így van, a damaszkuszi részvevő — Christina Z. Sabouni — úgy beszéli a magyart, mintha itt született volna. És mint kiderül: valóban itt született. — Édesanyám magyar, apukám szíriai — mondja —, ott is élünk, ám odahaza mindig magyarul beszélünk. Christina egyébként végzős medika, nem zongoraművésznek készül, hanem orvosnak, de ahogyan „örökölte” és használja a magyar nyelvet, úgy örökölte zongorata-Két zongora - egymás mellett 1. Cziffra György és „tanítványa", Christina Z. Sabouni 2. Én ezt úgy játszanám . .. 3. A mester keze, amint éppen „valami trükköt” mutat be A SZERZŐ FELVÉTELEI nárnő édesanyjától a zene szeretetét és a zongorázás készségét is. És amikor a damaszkuszi magyar nagykövetség ösztöndíjat ajánlott föl neki, hogy részt vehessen Cziffra György mesterkurzusán, kapva kapott a lehetőségen. A kurzus egyébként kemény munka a hallgatóknak is, még inkább a mesternek. Két héfen át, minden áldott napon (és a szombat, vasárnap sem kivétel!) reggel kilenctől este hétig dolgozik együtt Cziffra György a kurzus részvevőivel. Nem véletlenül nem írtam azt, hogy „tanítványaival”. Jó néhány esztendővel ezelőtt ugyanis a művész — kérdésemre — nagyon határozottan állította: soha nem foglalkozott és nincs is szándékában foglalkozni tanítással. Most pedig: itt van ez a keszthelyi mesterkurzus! Így hát kénytelen vagyok megkérdezni: ha ez sem tanítás, akkor vajon micsoda? — Most is ugyanazt tartom, amit régen: én nem oktatok — nevet Cziffra. — Amit teszek, nem több, mint hogy igyekszem megóvni ezeket a gyerekeket azoktól a baklövésektől, amelyeket én magam elkövettem ... A módszer a következő: minden részvevő két-két zongoradarabot választhatott ki a mester ajánlotta művek közül. A kurzuson ezt a két darabot gyakorolják, s bár egy-egy fiatallal közvetlenül csak másnaponként foglalkozik egyegy órát a mester, abból is nagyonnagyon sokat okulhatnak a részvevők, ha csak ülnek a próbateremben és figyelik, milyen instrukciókat kap társuk, akivel Cziffra György éppen foglalkozik. A teremben két Yamaha zongora áll, szorosan egymás mellett. A bal oldali szakadatlanul zeng: azon játszik a fiatal művész. A jobb oldali csak ritkán szólal meg. — Ha érzem, hogy egy kicsit A könyvek bűvöletében Vadnay Zsuzsa Montrealból keresett fel bennünket, hogy egy érdekes tanulmányt nyújtson át; többéves kutatómunkája eredményeként készített egy összehasonlító tanulmányt a többnyelvű könyvtárakról. Egyrészt a londoni Ealing Southall Branch közkönyvtárban, másrészt a montreali Nyilvános Zsidó Könyvtárban vizsgálta a többnyelvű szolgáltatásokat, majd egy kollégájával számítógépes programot készített a többnyelvű könyvtárak részére. — Hogyan és miért kezdett el foglalkozni ezzel a témával? — Hivatásos könyvtáros vagyok, Budapesten végeztem az egyetemet. Az utóbbi években azt tapasztaltam, hogy Kanadában, de másutt is a világban egyre nő az érdeklődés az idegen nyelvű könyvtárak szolgáltatásai iránt. Az ottawai nemzeti könyvtárban például 72 nyelven készül katalógus, és ezt az új bevándorlók reális igényei tették szükségessé. A komputerprogrammal pedig az volt a célom, hogy megkönnyítsem az idegen nyelvű katalogizálás fáradságos és nagy figyelmet igénylő munkáját. — Úgy tudom, a könyvek iránti szeretetét a családból hozta magával .. . — Valóban; és elsősorban édesapámnak, Ágoston-Adler Ernőnek köszönhetem, hogy mindig a könyvek bűvöletében éltem. Foglalkozására nézve hites könyvvizsgáló volt, de az irodalom volt élete célja és értelme. Versei jelentős hetilapokban és folyóiratokban jelentek meg, egyjebek közt a Nyugatban, a Budapest Hetilapban, a Pesti Naplóban, a Népszavában, és rövid ideig lapszerkesztőként r dolgozott. Amikor 1958-ban kiván-6
