Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-01-24 / 2. szám
1. Erdély közigazgatási beosztása 1855-ben 2. Bethlen Gábor. Ifj. Egiolius Sadeler rézmetszete, 1620 3. Apafi Mihály. A háttérben Kolozsvár. Jakob Sandrast rézmetszete, 1860-as évek (REPRODUKCIÓ: GABOR VIKTOR) HÁROM KÖTETBEN: AZ ŐSKORTÓL NAPJAINKIG Az „Erdély története” első kötete három önálló részre oszlik. Az első a magyar honfoglalásig terjedő őstörténetet, a második a Moháccsal záródó középkort, a harmadik az önálló fejedelemség kialakulását és megszilárdulását tárgyalja 1606-ig. A legtöbb új ismeretet az olvasó az utóbbi évtizedek régészeti kutatásai által sokoldalúan megvilágított őstörténetről kapja. A középkori Erdély fejlődéséről szólva a kötet bemutatja, hogyan ment végbe a magyarok, szászok, románok betelepedése, miként alakult ki az erdélyi vajdaság intézménye. Az utolsó nagyobb egység azt vizsgálja, hogyan lesz a Szapolyaiak keleti magyar királyságából a körülmények kényszerítő hatása alatt megszülető önálló államalakulat, mely a reformáció nyomán a kultúrában is sajátosságokat mutat fel, s lassacskán egy országtudatot is kialakít. A második kötet két évszázadot ölel fel. A 17. század az önálló fejedelemség időszaka, benne a történeti emlékezet által „Erdély aranykoraiként számon tartott évtizedekkel. A kötet bemutatja a fejedelemség bonyolult belviszonyait, szerteágazó bel- és külpolitikáját, az erdélyi műveltség fejlődését. A 18. században a Habsburg-birodalomba kebelezett Erdély formailag önálló nagyfejedelemség lett, jelentősége azonban szertefoszlott, elmaradottsága növekedett. A kötet behatóan elemzi a korai rendi reformmozgalom pozitív kísérleteit és kudarcait is. A harmadik kötet az utolsó másfél század drámai fordulatokban bővelkedő fejlődését tárja az olvasó elé. Bemutatja, hogy az 1830-as évektől a jelentőségéből sokat veszítő, szinte stagnáló, de súlyos társadalmi-gazdasági feszültségektől terhes Erdély miként keresi a megújulás, a polgári átalakulás útjait. A kötet az abszolutizmus korának története, a tőkés fejlődést megalapozó fontos évtizedeknek gazdaság- és társadalomtörténeti rajza után az 1867. évi kiegyezéssel újraegyesített Erdély politikai fejlődéséből a kor legsúlyosabb problémáját, a nemzetiségi kérdést és megoldási kísérleteit tárgyalja részletesen, egészen a történelmi Magyarország felbomlásáig. E kötetet az 1918-tól napjainkig tartó fejlődést összefoglaló kitekintés zárja. A mű szerzői az általuk írt fejezetek sorrendjében: Vékony Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa, Mócsy András akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár, Tóth Endre, a Magyar Nemzeti Múzeum osztályvezetője, Bóna István egyetemi tanár, Makkai László akadémikus, a Történelemtudományi Intézet tudományos tanácsadója, Barta Gábor és Péter Katalin, az Intézet főmunkatársai, R. Várkonyi Agnes, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, Trócsányi Zsolt, az Országos Levéltár főlevéltárosa, Miskolczy Ambrus, a Történelemtudományi Intézet munkatársa és Szász Zoltán, az Intézet főmunkatársa. Főszerkesztő: Köpeczi Béla akadémikus. Az „Erdély története” 40 ezer példányban jelent meg, a három kötet ára 950 forint azonban az, hogy minden korban az Erdélyben élő mindhárom nép történetét tárgyaljuk, gazdaság, társadalom, művelődés szempontjából, s kapcsolataikat a szomszédos országokkal, különösen Magyarországgal és a román fejedelemségekkel. Nem minden esetben sikerült ezt a komplexitást érvényesíteni, de ez a törekvés mindenütt jelentkezik. A fő szándékunk az volt, hogy a történetiség és ezzel együtt a lehetséges tudományos objektivitás legyen a vezérelvünk, és a régi, a történelmi igazságot eltorzító ideológiai tételektől és etőítéletektől megszabadulva írjuk meg Erdély nagyon bonyolult, de nagyon szép történetét. Alapállásunkat meghatározta az a relatív történeti optimizmus is, amely feltételezi, hogy az új társadalomfejlődés hozzá tud járulni a szocialista nemzetek kialakulásához, az egykor szembenálló nemzetek közeledéséhez és együttműködéséhez. Örömmel üdvözölnénk annak lehetőségét is, ha e változás nyomán román, száz és magyar történetírók együtt írnák meg Erdély történetét, és együtt mondanánk el azt, ami közös és eltérő népeink fejlődésében és ennek megítélésében. Természetesnek tartjuk, hogy munkánk megjelenése nem jelenti az Erdély múltja fölötti viták befejezését. Sőt, nem kizárt, hogy újabb vitákat vált ki. Annál is inkább, mert számos homályos, felderítetlen kérdésre ez a mű feltehetőleg nagyon is fel fogja hívni a figyelmet. Mégis azt reméljük, hogy eredményeink révén közelebb juthatunk a közös szemlélet kialakításához, még az eltérések megítélésében is. Reméljük, hogy itthon és külföldön is úgy fogják fel Erdély történetét, mint egy olyan tudományos vállalkozást, amely valóban a megismerést akarja szolgálni és ezzel hozzájárulni a tudomány fejlődéséhez és ha lehet, ezzel együtt, a népek és államok közötti kapcsolatok további javításához. A közös múlt, és a jelen közös érdekei ilyen magatartást kívánnak meg. 19