Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-07-25 / 15. szám
Rokonkereső ISZTAMBUL - FRANCIAORSZÁG - DUNARADVÁNY Az 1977. augusztus 5-d Békés megyei Népújságod tartom a kezemben. Ebben a lapszámban váltottam be Konstantinápolyban tett ígéretemet: azt, hogy Pareizs Imre bácsinak — aki 1926 óta él Törökországban, s úgy vélte, a világon senki hozzátartozója nincsen — megkeresem a testvéreit. Az odalátogató magyarok fél évszázada hitegették, hogy hazajövet fölkeresik a besenyszögi családi házat, a gyomai barátokat, akiket huszonegy éves korában látott utoljára. A lap olvasóinak segítségével sikerrel jártam! Imre bácsi egyik testvérére Becsben, a másikra az Egyesült Államokban bukkantam rá. Kalandos utakon hullott szét a család, ama bizonyos „oldott kéve”. Kezemben tartok egy fényképet is. Imre bácsit és Eleket, a bácsi fivérét ábrázolja, háttérben a Kék Mecsettel. A fénykép hátulján széles betűkkel ez áll: „Imre és Elek, a két testvér, 52 év után találkozó Isztambulba” (!). Ez a fénykép juttatta eszembe egy másik tartozásomat. A családkutatás révén ugyanis dr. Parais Lajos, volt megyei bírósági tanácselnök, hivatkozván a Népújságban megjelent cikksorozatra a következő levéllel lepett meg Esztergomból : A keresett Pareizs Imréék családját ugyan nem ismertem, de a Pareizs családról — helyesen Parais —, nem érdektelen ismereted vannak. Az egykori hugenotta, eredetileg Parais nevű, és a franciaországi protestáns üldözések idején keletre menekült család Magyarországon, a Kisalföldön levő Dunaradványon, vagy a közeli Madar Az első találkozás 52 év után községben telepedett le, s itt élnek ma is a legnagyobb lélekszámban. Latin nyelvű menedéklevelüket a nagyváradi evangélikus templomban őrzik. Elértés következtében írták és írják egyesek Paraizsnak a nevüket. Ez így van az említett két községben is, ahol sírfelirataikat tanulmányoztam. Innen származtak el többen, főleg a Tiszántúlra, és különösen Békés, valamint Szolnok megyében gyarapodott a család. Élnek belőlük j^skán Pesten is, Vésztőn is sokan vannak. Közülük származom magam is. Az én őseim közül is egyiknek egyházi anyakönyvezésnél elírták a nevét Paraisznak, de utóbb hivatalosan kijavították. Az egy tőről származásnak döntő bizonyítéka, hogy mind Vésztőn, mind a Kisalföldön egyformán él a Paraisok között a Franciaországból vallási okokból történt kiüldöztetésük hagyománya. Érdekes, hogy az öregek, az egymástól távoli mindkét helyen elmondták nekem: nemesi őseikről is tudnak, valami ilyesféle névvel : nemes PÁRIZ PÁPAI PARAICZ. E név fölöttébb „rímel” Pápai Páriz Ferenc nevére. Erdély szülöttére, aki alig huszonnégy évesen, 1673-ban útrakelt Erdélyből Lipcsébe, majd Hamburgba, hogy ott folytassa tanulmányait. Bölcsészdoktori oklevelet szerzett Heidelbergben, Bázelban orvosdoktorrá avatták. Hazájába viszszatérve a híres nagyenyedi kollégium professzora lett: filozófiát, görögöt és fizikát tanított. 1687. július 24-én keltezte legismertebb művét, a Pax Corporist, azaz a Test békéjét, amelyet a Magvető Kiadó 1984-ben jelentetett meg legutóbb, a Magyar Hírmondó sorozatban. Születésének napját, a 300-iik évfordulót, az egészségnevelők napjaként ünnepelték meg május 10-én Budapesten. Még egy nagyon érdekes dolgot tudtam meg a dunaradványi és madari Paraisokról — irta dr. Parais Lajos. — Évekkel ezelőtt franciaországi Parais nevű vendégek keresték fel őket, hivatkozva arra, hogy tudnak róla, őseik közül Magyarországra menekültek egyesek. Ezek nyomát kutatják. A kisalföldi atyafiak viszont elmulasztották az érdeklődő rokonok pomos címét, lakóhelyüket feljegyezni. A nyugalmazott bíró levelében arra biztatott, a konstantinápolyi Paraizsök után a párizsiakat is ismertessem össze idegenbe szakadt rokonságukkal. Nagy örömünkre szolgálna, ha a franciaországi Parais-rokonok újra hírt adnának magukról. OLÁH ÉVA A MAGYAROK PATIKUSA Egy több mint két évtizede Ausztriába került gyógyszerész, az Apotheke zur Universität tulajdonosa, aki az ausztriai magyar vállalkozók Kaláka Clubjának alelnöke, egy magyarországi vegyes vállalat létrehozásáról tárgyal. Bécsben a gyönyörű Votivkirche közelében egy patinás sarokházban a felújított portálon az aranyozott APOTHEKE és PHARMACIE felirat mellett az is ott áll, hogy PATIKA. S a cég jelvénye is önmagáért beszél: egy nyitott piros fedelű könyv fehér lapjain a gyógyszerészet kígyója zöld színben tekereg... A fotocellás ajtón belépve bátran köszönhetünk magyarul: több alkalmazott is anyanyelvűnkön válaszol. A tulajdonos, dr. Mikes Tivadar mondja: — Valóban gyakran hallunk magyar szót, szívesen vásárolnak itt a környéken élő magyarok, vannak, akik távolabbról is idejárnak, és persze mind több magyarországi turista is fölkeresi a patikát. A magyarul rendelő személyek automatikusan kedvezményt kapnak. Ennek ellenére a magyar vásárlók az összforgalomnak csak pár százalékát teszik ki, de ez elsősorban nem üzleti kérdés. Ausztria-szerte több patikában dolgoztam, amíg végre önálló lettem. Felső-Ausztriában már kilencedik éve béreltem egy gyógyszertárat, amikor 1981-ben megtudtam, hogy Bécsben eladó az Apotheke zur Universität. Ez egy közepes forgalmú patika volt, s az elmúlt években sikerült felfuttatni. Azóta a nagykereskedői engedélyt is megkaptam. — Hogyan kezdődött szakmai kapcsolata a magyarországi cégekkel? — Kettős állampolgár vagyok, 1974 óta rendszeresen járok haza, évente többször is. Jó kapcsolatom van otthoni gyógyszerészekkel és orvosokkal, üzleti viszonyt is fenntartok a magyar szakvállalatokkal. Például a Pharmatradedel szerződést kötöttem a Ferenc József és a Hunyadi János keserűvíz ausztriai árusítására. Régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy szívesen vállalkoznék egy budapesti nyílt forgalmú, konvertibilis valutáért árusító patika megnyitására. Két éve értesültem róla, hogy a magyar kormány ösztönözni kívánja a nyugati tőke beáramlását, főleg a termelő és a szolgáltató ágazatokban, s erre jó lehetőség a vegyes vállalatok alapítása. — Mi lenne a tervezett dollárpatika fő célja, talán az esetleg hazai hiánygyógyszerek pótlása? — Nem, nem! Mi nem a Magyarországon forgalomban levő nyugati gyógyszereket szeretnénk árusítani, hanem a külföldiek igényét kívánjuk kielégíteni. Tudom, hogy a több mint három és fél millió nyugati turista orvosi ellátása biztosított, az otthoni orvosok szükség esetén mindent megtesznek. Például jó visszhangot váltott ki, hogy a tavaly nyáron a Balatonnál autóbalesetet szenvedett nyugatnémet kislány leszakadt karját Győrött bravúrosan vissza tudták varrni. Ugyanakkor hiányosság, hogy a külföldi turisták nem juthatnak hozzá megszokott gyógyszerükhöz. Igaz, 6
