Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-06-27 / 13. szám
Lengyelország és Csehszlovákia mellett olyan új síparadicsomokat fedeztek fel, mint a stájerországi Murau, ahol a harmadikok vagyunk az oda utazók listáján. Meglátják az odaérkezők a kis falusi Gasthaus-ok muskátlis romantikáját és beleszeretnek, mert teljes kényelmet, ugyanakkor nosztalgiás csendet nyújtanak. Ez az, amit mi, itthon még nem tudunk igazán kihasználni, pedig a mi tájaink is gyönyörűek, falvaink közül sok száz van olyan csodálatosan szép, mint a stájerországiak, de sajnos még hiányzik az infrastruktúra, pl. a telefon, vagy gond van a mellékhelyiség higiéniájával. A teljes összkomfort nálunk még nem mindig él együtt a valódi falusi hangulattal. Pedig a magyar értelmiségiek, a városi fiatalok a hazai falusi turizmushoz is vonzódnak. Tíz és százezreket tart fogva a kert, a víkendház. Ök ritkábban utaznak, mert a szőlőt permetezni kell, és a házat, ha már megvan, lakni. Kialakul a balatoni, velencei-tavi, a kiskörei, a ráckevei, a gunarasi, a berekfürdői szomszédság, az ottani barátok, gyerekpajtások köre. A házon mindig kell valamit javítani, ha van ház, már kiskert is van, ott mindig terem valami, azt be kell főzni, no meg a vendégségek, a szalonnasütés, a szüret... Akik igazán élvezik e pihenési formát, azok lurrá, nyaralunk! A várt vakáció, az oly régóta áhított szabadságtól már csak napok választanak el bennünket. Hová mentek nyaralni? — hangzik fel az irodai folyosókon, a műhelyekben a sztereotip kérdés. A leggyakoribb válasz: a Balatonra vagy külföldre. Valójában csak az utóbbi két évtizedben tanultunk meg igazán nyaralni, váltunk utazó nemzetté. A hatvanas évek elején kezdett számunkra is kitárulni a világ. Aki akkor Lengyelországba ment — hogy is énekli „song”jában Cseh Tamás? „Váltsunk át koronára hatvanöt zlotyt” — az később, ha tehette, kiment Bécsbe, aztán Isztambulba, majd megismerte Velencét és három év múlva már a Costa Bravával dicsekedett. Szolidan utazott persze, az IBUSZ-szal. E húsz-egynéliany év alatt változott gazdasági helyzetünk, növekedtek például a jövedelmek közti különbségek. Kétségtelen, hogy kialakult az oly sokat emlegetett „újgazdag” réteg, akinek futotta Ausztráliára, kenyai szafarira, Tunéziára és egy másik, aki manapság nemigen utazgat. Közbeu ugyanis nagyon megdrágultak a nem távoli országokat megcélzó utak is, egyebek között a forint-leértékelések miatt. Mostanában sokaknak újra csak háromnapos Bécsre futja — bevásárolni. Olcsó panzióban lakva és számolgatva a schillingeket, jusson videóra, vagy valamely más „álom” megvalósítására. Mert az évek múlnak és egyre újabb csábításoknak kell ellenállni. Ma már nem az az érdekes, hogy egyáltalán külföldre utazhatunk, hanem — sokaknak —, hogy megéri-e, miképpen lehet abból „üzletet” csinálni. És inkább otthon egy videó, mint egy komolyabb időtartamú nyaralás az olasz tengerparton. Időközben változott az utazási irodák piaca is. A legrégibb és legnagyobb IBUSZ egyeduralkodó helyzete jócskán megingott, tucatjával nyíltak az utazási irodák, számuk ma már a százat is meghaladja. Jó néhányuk okosan szakosodott, mint például a lovaglásra, a sízésre, a falusi turizmusra a Pegazus Tours. A legújabbak egy része már nemzetközi vegyesvállalat formájában működik, mint a nagy hírű osztrák Blaguss a Volán-busszal. Belvárosi szép új irodájukban a világ legnagyobb utazási cégeinek kínálata közül választhatunk, a Neckermanntól a Kuoniig vagy a TUI-ig. Kezelési költséget nem számítanak fel, tehát a katalógusokban meghirdetett eredeti árakat kínálják. Eddig is éltek hasonló megoldással a magyar turisták — kimentek Bécsbe, s ha kedvezőbb ajánlatot találtak, mint Pesten, ott fizettek be a távolabbi országokba vezető utakra. Most ebből az üzletből a magyar irodának is haszna — jutaléka van, s várhatóan nem is kicsi, mert kialakult közben egy réteg, amely már túl van a bevásárló turizmuson és pihenni, sportolni akar külföldön. íwmíI! ■ ■r 1 6
