Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-06-13 / 12. szám

I

BÁLLÁ LÁSZLÓ

'M&jÉg,.

1. Bállá László költő, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője

2. Ungvár belvárosában

3. Lapmegbeszélés a Kárpáti Igaz Szó

szerkesztőségében

4. Magyar szakos hallgatók előadáson az Ungvári Állami Egyetemen

FOTO: ELEK EMIL

— Semmiképpen sem csökken. Mint mondottam, semmi sem áll olyan távol a társadalmunktól, mint az elnemzettelenítés, és semmi sem áll olyan távol a kárpátaljai magyar lakosságtól, mint hogy az anyanyelvét, nemzetiségét, nemzeti kultúráját elhagyja. A Magyarországgal szomszédos országokat tekintve ez egy kis magyar népcsoport. Ennek vannak bizonyos árnyoldalai, nehézségei is. Lassabban megy a kiválasztódás folyamata, több évnek kell eltelnie ahhoz, hogy kineveljünk például egy írógárdát. Nem engedhetünk meg magunknak bizonyos kulturális fényűzést.

— Ez mit jelent?

— Például egy magyar szimfonikus zenekart vagy egy magyar

nyelvű egyetemet. Kevesen vagyunk hozzá. Egyetemünknek van egy magyar nyelv- és irodalom szaka, de aki például fizikát vagy kémiát vagy történelmet akar tanulni, az nem magyarul végzi a tanulmányait, hanem oroszul, ukránul. Ugyanakkor a kis létszámú népcsoport jobban érzi az együvé tartozást, jobban összetart, jobban támogatja egymást. És ebből táplálkozik talán az a törekvés is, hogy ragaszkodnak a szülőföldjükhöz. Mi a következő lépés? Irodalmi folyóiratot szeretnénk alapítani, de ma még talán ez is kulturális fényűzésnek volna mondható. Am nagyon közel vagyunk már hozzá, hogy ez életszükségletté váljék . . . BARÁT JÓZSEF

Reanimálni képes még a szó ?

Kis fájdalmaim zátonyain túl

már csak ez van: e fent élű, vicsorgó sziklaóriás:

mint a f oly ónak kiszáradó medre,

fájsz nekem, elapadó anyanyelv.

Testünk kitépett, lüktető darabja minden elsikkadó ősi mondás, s a helyébe növő vadhús: valami

keveréknyelv-szörnyszülött------gennyezik, rohad-------testidegen.

Kéz és láb is csonkolt:

mnnd inkább bicegővé, kacskává

lesz egy-egy kallódó család,

meg nem született iskolai osztály,

elnémult torokra forrt pentaton dallam.

Mint vén zsoltár, sok kemény veretű sorával hajdan szív-tüdögépként élesztgette a nyelvet, amikor sodorta-vitte világcsuszamlás — most Bartók-Kodály-Isten temploma boltjain zengő paraszti dalok nyújtják a karjuk: leszek véradó, s lesöpri őket öngyilkos közöny.

S mint Szenczi Molnár Albert valaha, gyötrődve jár itt, ki sorokba ír, zengő sorokba magyar szavakat; magát emészti: vajon lesz-e még szarvas, ki útját feléjük veszi, szép, híves patak újjászüli-é?

Reanimálni képes még a szó?

Szülőföldem

— Rákóczi Rodostóban —

Attól, hogy oly rég a másoké — még sokkal inkább az enyém.

Attól, hogy hozzám tartozása titok-bűn,

attól, hogy birtoklása csak spiritiszta szeánsz.

attól, hogy az érte érzett dübörgő fájdalom,

örömmámort is túlharsogva zsongítani, bódítani képes —

ettől válik tőlem elszakíthatatlanná

és történelmet őrlőén az enyémmé

in aeternum, és nem ad hoc.

Ezért épül hegye csontjaim meszéből, ezért serken tava szemem üregéből; a szántója ezért: agytekervényeim:

Évezred-ekével szántott barázdákon nő kísértet-búza, nő árpa-rémálom, kiszáradt patakok meder-zegzugai zord rovásírással vésik be testébe:

ENYÉM'.

Az enyém------mert annyira elvették,

hogy már küzdeni sem lehet érte.

^=E. É;J)=iVY^ =M.

A rovásírást jobbról balra vezették.

19