Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-06-13 / 12. szám
1. A Tátikák énekét zenekar kiséri 2. Az együttes vezetője, Bodza Klári 3. Az est egyik szólistája 4. Kallós Zoltán, a „balladás ember1’ két csángó asszony és Bodza Klári társaságában 5. A népi hangszeres játék ma már zeneiskolában is tanulható FOTO: MEZEY BÉLA 5 „báliadás ember”, az erdélyi népzene fáradhatatlan gyűjtője, az éppen Budapesten vendégeskedő Kallós Zoltán is hozzájárult. Bodza Klárival az óbudai Zichy-kastély „zöld termében”, a népdaltanítási órák színhelyén beszéltünk meg találkozót. Hangulatos, szép szoba: antik bútorok és modern technikai felszerelés fogadja a látogatót. — Zoli közlekedési mérnök — mutatja be jelenlévő tanítványát Bodza Klári. — Emellett a Kertészeti Egyetem tánccsoportjának tagja. — Honnan az érdeklődés? — kérdezem a mosolygós arcú, barna fiatalembert. — Ha már magyar vagyok — gondoltam —, magyar tánccal és énekkel kellene foglalkoznom. Különösen a népszokásokhoz kötődő dalok érdekelnek. Milyen más ünnepeink lennének, ha ismét ezekkel színesítenénk! — Sarolta tavaszi népszokásokat kórt tőlem — fordul az érkező fiatal lányhoz Bodza Klári. — A népdaléneklés mellett elvégezte a citeraiskolát, s most egy régi hangszerrel, a kobozzal ismerkedik. — A közösségi házban kértek meg, hogy a gyerekeknek tanítsak tavaszi népi játékokat, szokásokat — magyarázza Sarolta. A tanárnő így folytatja: — Akik ide jönnek, általában valamilyen formában kapcsolatban vannak a táncházakkal, tánccsoportokkal. A harmadik kerületi zeneiskolában működik egy népzenei tagozat, ők hívtak meg tanítani. Tanítványaim nagy része valamilyen népi hangszeren is tanult. Nóra tekerőlanton játszik, Kati tilinkózik, furulyázik. A népiének-szak itt, a Zichykastélyban működik, 18 növendékkel, akik közül Zoli az egyetlen fiatalember. — És hogyan alakul a saját népdalénekesi pályája? — Ameddig még lehet, szeretnék pódiumon maradni. Időnként közreműködöm a Camerata Hungarica műsoraiban diákdalokkal, virágénekekkel.- Tavaly dél-amerikai turnén vettünk részt, én voltam az egyik szólista. Gregorián dalokat és azok magyar megfelelőit énekeltem. Micsoda érdeklődés kísérte! A reneszánsz muzsika és a népdalok kölcsönösen merítettek egymásból. Tavaly önálló estem volt az Egyetemi Színpadon, amelybe bevontam a Tátikát is és besegítettek a barátaink: Kóka Rozália, a Jánosi együttes és még mások. A közösség erőt ad. Vannak közös műsoraink, amelyekre zenészeket is meghívunk: szeretném a lányokat rászoktatni arra, hogy mindig az igényeknek megfelelő zenekarral vagy szólókísérettel lépjenek fel. A tanítás nagyszerű folytatása a pódiummunkának. — A Tátika együttes tagjait csak növendékeiből válogatta? — Igen. A népiének-szak legjobb énekeseiből. Ezt az együttest pedagógiai céllal hoztam létre. A közösség erőt ad, a lámpalázat is megszünteti. A csoporton belül mindenkinek jut egy-egy kis szólószerep, s ettől lassan bátorságra kapnak. A tagok változnak: elkerülnek, férjhez mennek, a helyükre az új tehetségekből választunk. Vannak közöttük általános iskolások, gimnazisták, főiskolások és dolgozók is. — Ezek szerint van már kialakult tanítási módszere. — Most már igen. Nem volt múltbéli tapasztalat, nem tudtam kiről példát venni. A módszer a gyakorlatban alakult, fejlődött. Hat év kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjon: a népszokásokat is lehet tanítani. A gyerekekkel egy műsort is bemutattunk „Magyar népszokások az évszakokban” címmel. Fontosnak tartom a biztos technikai tudást és a stílusismeretet. Igyekszem mindig a legfülbemászóbb dallamot megtanítani. Gyűjtésekből, magnószalagokról, hagyományőrző műsorokból eredeti anyagot hallgatnak a növendékek. Az adatközlőket otthonukban is felkeressük. Jártunk Karsai Zsigmondnál Pécelen, felkerestük az Egyházaskozáron élő csángó asszonyokat, akiktől nemcsak szép énekeket tanultunk, még a szövés, fonás mesterségének fortélyait is megismerhették a lányok. Most már biztosan mondhatom, hogy az én módszerem is az egyik útja lehet a hagyományőrzésnek. — Miért tartja ezt fontosnak? — Veszendőben van a paraszti kultúra, az adatközlők egyre kevesebben vannak. Utánpótlás kell! Nem az a célom, hogy a növendékeim utánozzák őket, hanem hogy átmentsék a hagyományokat. Azok, akik eljönnek ide, egy kicsit át is lényegülnek: megváltozik a gondolkodásmódjuk, gyakran otthoni szokásaik és öltözködésük is, önálló gyűjtőutakra indulnak Nógrádba, Baranyába, Erdélybe vagy a Felvidékre. A népi kultúra a mindennapok természetes része lesz, beépítik az életükbe. Amit itt tanulnak, fel tudják majd használni nagyobb közösségekben és a saját családjuk örömére egyaránt. Biztosan lesz majd olyan is, aki hivatásul választja a népdaléneklést, de a többség a saját és a körülötte élő emberek életét teheti majd szebbé. Életre szóló útravalót adhat egy olyan édesanya, aki megajándékozza gyermekeit a közös éneklés és játék örömével. ZIKA KLÁRA 13
