Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-04-18 / 8. szám
EMLÉKHELY MONTMORENCYBEN A Brunszvik nővéreket ábrázoló pasztellkép Gazdag eseménysorozat színhelye volt a franciaországi Montmorency, a városi közigazgatás, a franciaországi magyarok képviselői, a francia—magyar kapcsolatokat szívén viselő személyiségek összefogása jóvoltából. A program nyitó aktusaként emléktáblát lepleztek le annak a háznak a falán, amely 1850-ben Teleki Lászlónak, Horváth Mihálynak és Vukovics Sebőnek, a Kossuth-kormány tagjainak nyújtott otthont. A Teleki család ősei már XIV. Lajos idején kapcsolatokat alakítottak ki Franciaországgal. Később a filozófiai érdeklődésű Teleki József Voltaire-rel polemizáló könyvet írt francia nyelven, Montmorencyben látogatta meg Rousseau-t, s ezután baráti levelezés alakult ki közöttük. Teleki László, aki Kossuth követe volt Párizsban, a szabadságharc bukása és a távollétében kimondott halálos ítélet után egy időre itt, Montmorencyben talált menedéket harcostársaival. Közismert, hogy a magyar emigráció tagjai szoros kapcsolatot tartottak fenn a francia haladás korabeli képviselővel, Michelet-vel, Quinet-vel és Hugóval, s terveket kovácsoltak a Habsburgok magyarországi hatalmának megtörésére. A Teleki család leszármazottai tevékenyen ápolják Franciaországban a családi hagyományokat, s a kapcsolatot Magyarországgal. Ennek volt szép megnyilvánulása az is, hogy Judith de Gerando- Teleki az emléktábla-leleplezés ünnepségén adományt nyújtott át a martonvásári Beethoven-múze-< um számára. Az ismeretlen művész nagyméretű, finom pasztellképe Brunszvik Terézt, Beethoven martonvásári múzsáját, s Teréz húgát, Karolinát ábrázolja. A város 16. festészeti tárlatán a nagyközönség is láthatta ezt a képet, emellett más magyar festményeket és szobrokat is, többek között Mednyászky László, Madarász Viktor, Szőnyi István, Ferenczy Béni és más művészek alkotásait, a Magyar Nemzeti Galéria anyagából összeállított válogatást. A tárlat díszvendége volt a világhírű, Franciaországban élő magyar festőművész, Victor Vasarely. A Magyarok és Franciák című kiállítás a város Rousseau-múzeumában átfogó képet adott a magyar reformkor eseményeiről, a franciaországi magyar emigráció sorsáról és törekvéseiről, valamint Teleki László tevékenységéről. Népművészetünkből a párizsi Etnográfiai Múzeum kamarakiállítása adott ízelítőt. Sok érdeklődőt vonzott a Párizsi Magyar Intézet könyvkiállítása, a Liszt-centenárium jegyében összeállított dokumentumgyűjtemény, Elek Judit Mária-nap cimű filmjének vetítése, valamint a Petőfi-szavalóest. A rendezvények sikere arról tanúskodott, hogy van érdeklődés Franciaországban hazánk kulturális értékei MOHAROS SAROLTA Judith de Gerondó-Teleki és Üjfalussy József a pasztellkép adományozáskor Gerendás Judit G. Kiss Éva nagyapja szobra mellett Caracas! otthonában Summa cum laude Nincsen abban semmi különös, ha valaki a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen Dél-Amerika irodalmából spanyol nyelven doktorál. Ám, ha valaki Caracasból repül hozzánk, hogy Dél-Amerika irodalmából spanyol nyelven doktorálhasson, az már feltétlenül szót érdemel. — De nemcsak spanyol nyelven — teszi hozzá büszkén Gerendás Judit —, hanem magyarul is. És ez nekem különös örömöt jelent. Hétéves voltam, amikor a szüleim 1947- ben kivándoroltak. Caracasban jártam iskolába, ott végeztem a bölcsészkaron. Diplomamunkám Szabó Magda Katalin utca című regényének spanyolra fordítása volt, mire meg-A Lethbrídgei „öregkanadások A kanadai Galgaryben, Lethbridge város alapításának centenáriuma alkalmából, megjelent A Lethbridge-i Magyar Öregkanadások Egyesületének története című kiadvány. A kétnyelvű kötetben Miskolci Panulics Lajos, az egyesület vezetője foglaljia össze az 1927-ben alakult klub históriáját. Előzményként megemlíti, hogy az első magyar csoport 1901-ben érkezett Lethbridgebe, nem közvetlenül Magyarországról, hanem az egyesült államokbeli Pennsylvania bányáiból. Ök hozták magukkal azt a nemzetiszínű lobogót, amely ma az egyesület féltett kincse; egyike Kanada legrégibb zászlóinak. Az alapítók zöme paraszt (farmer) és bányász volt. A II. világháború után csaknem félezerre növekedett a taglétszám, s ez megmaradt egészen a nyolcvanas évek elejéig. „Az utolsó húsz évben a szombatonként tartott vacsorákból jelentős összegeket keresett az egyesület — olvassuk a fényképekkel gazdagon illusztrált emlékalbumban. — Ezelkből jótékony célú akciókat, magyar újságot, tánccsoportot, sportegyesületet,' könyvkiadó támogattunk ...” 1979-ben új, saját otthont épített magának az egyesület; önerőből, a várostól kedvezményes áron vásárolt telken. Ugyanakkor a taglétszám cs ikken, sok az idős ember. A fiatalok pedig, amint Miskolci Panulics Lajos írja: „...már itt, Kanadában születtek, ez a hazájuk, kanadai életmódot folytatnak, s kevéssé érdekli őket a magyar társadalom ...” 14
