Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-03-07 / 5. szám
március 14-én este | X/| búcsúzni indult Fe-MAJ J f,_y jér Pál — ahogyan a történelemkönyvekből ismerjük, Vasvári Pál — a Széchényi téri Majthényi-házba. Teleki Blanka a dolgozószobában éppen növendékei dolgozatait tanulmányozta. Büszkén mutatta történelemtanárának Puteáni Rózsáét: „Tíz év múlva egy intézetet állítok és leányokat fogok magamhoz venni, s őket magyar és honszerető nőkké fogom nevelni.” Teleki Blankát nem érte váratlanul, amikor Vasvári közölte, hogy tanári munkáját nem vállalhatja tovább, mert a forradalmasodé helyzetben fontosabb kötelességek szólítják el. Bizakodó és lelkes volt. Amikor becsukódott mögötte az ajtó, a grófnő eltűnődött az elmúlt éveken, az eddig megtett úton •. . * Teleki Imre gróf az erdélyi hosszúfalvi kastélyban a világtól elzárkózva élt családjával. Mindig elnéző szánakozással, mégis némi tisztelettel beszélt gyermekeinek „hóbortos” sógornőjéről, Brunszvik Terézről, aki óvodák felállítására áldozta egész vagyonát. Teréz hosszúfalvi látogatásai új utakat nyitottak a grófkisasszony Blanka előtt. Elhatározta, hogy nagynénje óvodái után ő leánynevelő intézetet alapít. Döntése megdöbbentette családját — más jövőt szántak tehetségesen festő lányuknak, aki a történeti festészetet művelte, Cogniet tanítványa volt. Teleki Blanka pesti tartózkodása alatt ismerkedett meg Brunszvik Teréz barátaival, a kor kiváló művészeivel, politikusaival. (Döbrentei Gábor, Fáy András, Ferenczi István, Barabás Miklós.) Külföldi tapasztalatszerzés (Párizs), elmélyült tanulmányok és a gyakorlati előkészítés után a Honderűben jelentette meg — mivel a Pesti Hírlap, az Életképek és a Divatlap nem merték támogatni — felhívását: „A nő nevelésének olyan irányt kell adni, amely a nőt hazájához méltó honleánnyá és igazi magyar nővé neveli.” Segítőtársának Karacs Terézt szerette volna megnyerni, aki azonban akkor már a miskolci leánynevelő intézet megteremtésének gondolatával foglalkozott, ezért maga helyett Lövei Klárát ajánlotta. Ez a kapcsolat később életre szóló eszmei és harcostársi barátsággá kovácsolódott. Amikor 1846-ban megnyitották az intézetet (a pesti Neugebaude a később börtönként hírhedtté vált Üjépület közelében), csak egy tanítványuk volt: Deák Ferenc keresztlánya, Puteáni Rózsa. 1847 szeptemberétől már 14 növendék tanult. A természetrajzot Hanák János, a zenepedagógiát Them Károly, a magyart és a történelmet pedig Fejér (Vasvári) Pál tanította, aki szerint a történelemtanítás célja: a „hazaszeretet ébresztése a gyermekekben” és a történelem megismerése „unokákat hevítend a nagyszerű példák utánzására”. A történelemórákért nemcsak a tanítványok, hanem a tanártársak, Teleki Blanka, Lővei Klára és Brunszvik Teréz is lelkesedtek. A „gyújtó hangú” előadások nem ragaszkodtak szigorúan a tantervhez, a jelen történéseit is elemezték. A hazaszeretet, a szabadságvágy és a tenni-változtatni akarás új tartalmakat kapott és' ráébresztette a lányokat hazájuk iránti kötelességeikre. Teleki Blanka tudta, hogy az ifjú történelemtanár Vasvári Pál néven az egyetemi szervezkedések egyik vezetője, összekötő az írók és az ifjúság között. A haladó eszmék iránt oly fogékony grófnőre életre szóló hatással volt ez a találkozás. Természetes, hogy a rendkívülire szomjazó fiatalember is rajongott az osztálya korlátáin merészen túllépő s a megtalált hivatás sugárzásában tündöklő asszonyért. * Vasvári 1848. március 15-én Petőfivel és Jókaival az ifjúság élére állt. Tagja lett a Közcsendi Bizottmánynak, a pozsonyi országgyűlési küldöttségnek, szervezte a nemzetőrséget. „Irányeszméit” az 1848-i, Jókai-szerkesztette Életképekben tette közzé. Amikor csak tehette, felkereste Teleki Blankát — az ő kiegyensúlyozott, szeretetne méltó lénye mindig megnyugtatóan hatott rá. Kis tanítványai is őszinte hívei maradtak. A tanárukkal együtt töltött rövid idő hatását Dőry Matild, Erdélyi Erzsébet, Puteáni Rózsa és Sztojka Júlia jövőről alkotott elképzelései örökítették ránk; „...szívemnek szeretni kell a hazát s a szabadságot, de ezt nem csak szóval, hanem tények által is megmutassam” — írta például Erdélyi Erzsébet. Március 15-e eseményei az intézetben is forró hangulatot teremtettek. Ezekben a napokban jelent meg Teleki Blanka „Előbb reform, azután nőemancipáció” című cikke, amelyben világosan megfogalmazta elveit: „Adjatok leányaitoknak lelkes nemzeti tanítókat, akik a tudománnyal együtt szilárd elveket s hazaszeretetei oltanak szívükbe.” Júliusban Vasvárit titkárnak nevezték ki a pénzügyminisztériumba, de — ismerve szónoki talentumát — igénybe vették a toborzásokon is. Később Kossuth polgári futára lett. A nyári szünidő után, 1848 őszén, Teleki Blanka büszkén állapította meg: egyetlen növendéke sem hiányzik. A szülők semmiféle eszközzel sem tudták otthon tartani őket. Az elmélet után most a gyakorlaton volt a sor. A Széchényi téri Majtényi-házban egymással versengve szabtak-varrtak és gyűjtöttek a honvédeknek. A decemberi bizonytalan helyzetben csak úgy lehetett hazaküldeni a lányokat, hogy meggyőzték őket arról, otthon is folytathatják hasznos munkájukat. Az események nem úgy alakultak, ahogy a márciusi napokban megálmodták. Vasvári is harcolni akart, önálló csapatot toborozni. 1849 elején Debrecenbe ment, de már csak olyan helyekre kapott toborzási engedélyt, ahol épkézláb embert alig találhatott. A vesztett móri csata után, amikor Windischgriitz már Pestet fenyegette, Teleki Blanka és Lővei Klára barátaik rábeszélésére szintén Debrecenbe mentek — Jókaiék mellett kaptak szállást. Áprilisban, a toborzás befejeztével találkoztak Vasvárival, aki tisztelete, szaretete jeléül Teleki Blankát kérte fel, vállalja el „Rákóczi” nevű szabadcsapata zászlóanyai tisztségét. Vasvári rövidesen parancsot kapott az indulásra. 1849. május 2-án érkezett Bánffyhunyadra, hogy a nyugat-erdélyi havasokban részt vegyen a móc felkelés leverésében, melyet Bem — számolva a veszedelmes következményekkel — egy csapásra akart elfojtani. Vasvári hittel és bizakodással indult el, találkozni akart Avram láncúval, a románok vezérével, hogy elérje: ne harcoljanak egymás ellen, ne hagyják, hogy a Habsburgok egymásra uszítsák a nemzetiségeket. Az indulást megelőző napon betegen feküdt Bánffyhunyadon. Társai hiába könyörögtek, hogy ne menjen velük, ő hajthatatlan maradt, utolsó jegyzeteiből valók e sorok: „A csatatér színhelyére jöttem, háromhónapos betegeskedésem után, hogyha halnom kell, együtt haljak meg beteg hazámmal, vagy ha a hon felgyógyul, engem is gyógyítson fel az öröm, melyet akkor élvezendek.” Rendeltetési helyükre, a funtineli tetőre megérkezve a gyalui tábort már nem találták sehol. A cirkáló felderítő csapatot ugyanis a mócok felkoncolták. A hegy gerincére meredek ösvényeken vitt az út, kétoldalt nem lehetett látni mást, csak sűrű bokrokat s bozótot. Vasvári elöl lovagolt, s a megbúvó ellenség először a lovát lőtte ki alóla. Újra lóra kapva kézitusába keveredett. Mellette sorra elhulltak bajtársai, ő is mell-lövést kapott. Az 1849- július 6-án hősi halált halt 400 katonát Vasvárival együtt a mariseli völgyben (Kalotaszeg fölött) tömegsírban temették el. Vasvári halálhíre hamarosan elterjedt, bár biztosat senki sem tudott, holttestét sokáig nem találták meg. Huszonhárom évesen érte a halál, három évvel ifjabban, mint Segesváron elesett barátját, harcostársát Petőfi Sándort. * Teleki Blanka hűséges társaival, Lővei Klárával és a kis Erdélyi Erzsivel Hosszúfalván húzta meg magát. Bújtatta a sok menekülőt — álruhát és új papírokat szerzett — élelemmel ellátva bocsátotta őket útnak. Lővei Klára feljegyezte, hogy amikor megtudták Vasvári Pál halálát, a megren„...szabad lelkűk túlszárnyalt ködös századuk homálykörén” 10
