Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-03-07 / 5. szám
MAGYAR MEZOGAZDASAG „Ha Magyarország úgy míveltetne, a' mint kell, fél Európának adhatna kenyeret!” — idéz hazánkban utazgató külföldieket 1821-ben megjelent könyvében Nagyváthy János, Zala vármegye táblabírája. Bár némi túlzás volt ebben a megállapításban, a gondolat helyességét azóta igazolták a történtek. Több mint 150 év elteltével a magyar mezőgazdaságot az élelmiszer-termelők nemzetközi köreiben is jegyzik. Részben a termelésben alkalmazott korszerű termelési módszerek, a mezőgazdaságban dolgozók szaktudása miatt; no meg azért, mert a magyar agrártermékek egyharmadát külföldön értékesítjük. Az élelmiszertermékek exportjából 1980—85 között 40 százalékkal több konvertibilis devizabevételhez jutottunk, mint az előző öt évben. De ha csak ezekre a közismert tényekre vesztegetnénk a szót, alighanem neheztelne, s joggal neheztelne az olvasó, aki a napi híradásokból jól tudja:-az agrárgazdaság világszerte válságban van. Ma tehát ilyesfajta kérdésekre kell válaszolni: Érzékelhető-e ez a válság Magyarországon? Hogyan érinti ez a termelőket nálunk? Van-e jövője a magyar mezőgazdaságnak ? Elvont jövedelmek Ha valaki figyelemmel kíséri az itthon történteket, az jól tudja, hogy e kérdések már jó ideje nyugtalanítják a gazdákat és a gazdaság irányítóit. Azonban ennek a nyugtalanságnak nem csak a külgazdasági feltételek romlása volt az oka. Az utóbbi években a kormányzat arra kényszerült, hogy az agrárszektorból a jövedelmek mind nagyobb hányadát vonja el és csoportosítsa át más területekre. E kényszerszülte intézkedések főbb okai között kell megemlítenünk, hogy az ipari üzemek többsége csak késve, vontatottan reagál a robbanásszerűen változó igényekre. E tekintetben a technológiai fejlesztésben élenjáró országok és Magyarország között, sajnos, nő a szakadék. Ennek következtében jelentékeny árveszteségek érik a magyar gazdaságot. Közismert, hogy az országnak jelentős külföldi adósságai vannak, s ezek törlesztése nagy összegeket emészt fel. Emlékeztetnünk kell arra is, hogy az ország vezetése hitet tett a lakosság életszínvonalának megőrzése mellett. Ebben a helyzetben a gazdaságpolitika törekvése az volt, hogy a nyereséges üzemek, gazdaságok jövedelmének mind nagyobb hányadát vonja ellenőrzése alá. E jövedelmek újraelosztásakor pedig az volt a cél, hogy a gazdaság minden ágazata hozzájusson a talpon maradáshoz szükséges összegekhez, továbbá, megelőzendő a nagyobb feszültségeket, a társadalom lehetőleg minden rétege megőrizhesse a megszokott életszínvonalat. A mezőgazdaságban ez azt jelentette, hogy az állam — elsősorban adók formájában — egyre növekvő összegeket vont el a nyereséges üzemektől, hogy támogathassa a kevésbé eredményes gazdaságokat, illetve a népgazdaság mais területeit. Mellesleg ugyanez történt a kiemelkedő iparvállalatokkal is. Agrárolló Ezzel egyidőben nőtt a mezőgazdaságban felhasznált ipari eszközök, anyagok ára, amit belföldön az élelmiszerárak stagnálása, külföldön drasztikus csökkenése kísért. Az agrárolló nyílása évente további 8-10 milliárd forintot vont el a termelőktől. Ehhez jött még a több éven keresztül tartó aszály, ami a becslések szerint csak 1986-ban legalább 12 milliárd forintnyi veszteséget okozott a gazdaságoknak. Nem csoda, hogy mindez az üzemek egyharmadát kétvállra fektette. 1984—85-ben már szembetűnő volt az állatállomány csökkenése mind a nagyüzemekben, mind a háztáji gazdaságokban. A téeszek visszafogták beruházásaikat, mind kevesebb gépet, műtrágyát vásároltak. Aki kívülről figyelte ezt a folyamatot, talán azt hihette: így van ez rendjén. Hiszen annak következtében, hogy a nyugati országok kormányai minden eddiginél nagyobb mértékben szubvencionálták saját agrártermékeiket és minden eddiginél nagyobb vámokkal sújtották a külföldi — főként a szocialista országokból származó — árukat, lényegében összeomlott az agrártermékek világpiaca. Ezen a piacon már rég nem azok kerülnek kedvező helyzetbe, akik a legjobban, a legolcsóbban termelnek, hanem azok, akik versenytársaikénál nagyobb állami támogatást tudnak szerezni a termeléshez és az értékesítéshez. Az áldatlan helyzetet jól jellemzi, hogy egy sor nyugati országban — Finnországot, az NSZK-t, az Amerikai Egyesült Államokat is említhetjük példaként — esetenként akkor adnak támogatást a parasztoknak, ha nem művelik földjüket, vagy éppen erdőt telepítenek a szántó helyére. Hamar kiderült azonban, hogy Magyarországon a gazdaság más ágazatainak viszonylagos fejletlensége miatt ez az út nem járható. Az agrártermelés helyzetének további romlása maga után vonhatta volna a lakosság megszokott magas színvonalú élelmiszer-ellátásának veszélybe kerülését (1986-ban az egy főre eső húsfogyasztás már 80 kilogramm fölé emelkedett, a zöldségfogyasztás 80, a gyümölcsé 70 kilogramm körüli), és az élelmiszerexport csökkenését. Ez utóbbi jelentőségét az eddig elmondottakon túl az is érzékelteti, hogy az országban felhasznált kőolaj, földgáz, s egy sor ipari alapanyag jelentős hányadát a Szovjetuniótól élelmiszerért kapjuk cserébe. A kérdésre: Van-e jövője a magyar mezőgazdaságnak? — egyértelmű igennel felelhetünk. És ez az „igen” mindinkább tükröződik az intézkedésekben is. Az 1986-os esztendőt a korábbiaknál már kedvezőbb közgazdasági feltételek között kezdte az élelmiszer-termelő ágazat. Nőttek egyes termékek felvásárlási árai és bizonyos állami támogatások is. Sajnos, ezek hatását az aszály, a Csernobil miatti értékesítési nehézségek, az iparcikkek árának további emelkedése, az élelmiszertermékek világpiaci árának csökkenése jórészt semlegesítették. Így az ágazat termelése tavaly elmaradt a tervtől, de még ezzel együtt is 2,5 százalékkal haladta meg az 1985-ös évét. Az évközbeni nehézségek bizony sokakat megrémítettek. Nem egyszer idehaza is meggyőző érvekkel kellett alátámasztani, hogy a visszaesés korántsem katasztrofális. A magyar agrárgazdaság egésze változatlanul a világranglista 8-9. helyén van. Az egy lakosra jutó búzatermelés a 4-5., « kukoricahozam a 3-4., a napraforgótermés a 2-3. helyet biztosítja számára. Az egy főre jutó hústermelésben megőriztük helyünket a világ első négy országa között, bár igaz, hogy nőtt az előttünk állók és a köztünk lévő távolság. Csomagterv A termelési kedv erősítésére a kormányzat már 1986 júliusában meghirdette az ez év januárjától érvényes felvásárlási áremelést. Ennek keretében emelték a vágómarha, a sertés, a csirke, a tej, a gyapjú termelői árát. Az áremelést a jobb minőségre ösztönző intézkedésekkel is összekapcsolták. Kilátásba helyezték: pótlékot kapnak az állattenyésztő telepek dolgozói, s jelentős támogatásban részesítik a telepek felújítására, építésére vállalkozókat. Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tavaly októberben ismertette azt a csomagtervet, amely arra hivatott, hogy viszonylag kedvező feltételeket teremtsen a törekvő üzemek számára. Ebben a programban az említett felvásárlási áremelések, bérpótlékok mellett a gazdaságilag elmaradott térségek fejlesztéséhez nyújtott költségvetési támogatás, műtrágyaár-csökkentés, az aszály sújtotta gazdaságok helyzetének stabilizálása, a Világbank által finanszírozott termelésfejlesztési akciókban való részvétel lehetősége egyaránt szerepel. S talán emeljünk ki még egy változtatást. Annak érdekében, hogy a húsfeldolgozó üzemek pontosabban érzékeljék a külpiaci igényeket, követelményeket, a húsipar és a hús-külkereskedelem szervezetét kisebb egységekre tagolták. Pályázat útján Jegyezzük meg, hogy az említett támogatások jó részét pályázat útján lehet elnyerni. Akik nem teljesítik a követelményeket, azoknak két-három éven belül számolniuk kell a szanálással, sőt a csődeljárással. A kormány reméli, hogy a támogatások és a kényszerítő körülmények együttes hatásaként a piac követelményeit jobban tükröző folyamatok bontakoznak ki. Az elképzelések szerint a mezőgazdasági termelés már 1987-ben 4,5—5,5 százalékkal nő az előző évhez képest. Megkérdezhetnék, hogy vajon a kormány mire alapozza terveit akkor, amikor — az elmondottakból is kitűnik — annyi a nehézség, az ellentmondás, s kedvezőtlenek az élelmiszer-termelés és -értékesítés feltételei. Válaszként álljanak itt Berend T. Iván gazdaságtörténész sorai: „A mezőgazdasági termékek világpiacának összeszűkülése ellenére Hollandia az elmúlt évtized súlyos válságközegében is évi átlagban mintegy 15 százalékkal növelte élelmiszerexportját, amely teljes egészében a legmagasabb feldolgozottsági szintű termékek kiviteléből állt és a legigényesebb tengerentúli, amerikai és japán piacok meghódításával kapcsolódott össze. Az élelmiszergazdaság szűk keresztmetszetének megszüntetése, az élelmiszeripar korszerű, új ágainak gyors kiépítése tehát lehetővé teheti mind az ár-, mind a piaci viszonyok kedvező befolyásolását, s ezzel elháríthatja az élelmiszer-gazdaság fejlődési útjában álló súlyos akadályokat.” KÁBÁI DOMOKOS 5
