Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-02-21 / 4. szám
akartam halni, mert untam az életet és bevettem a tablettákat. — Milyen tabletták voltak? — Honnan tudjam? Két hete elmentem a körzeti orvoshoz és mondtam neki, hogy meg akarok halni. Erre felírt nekem tablettákat- Az egyik üvegben fehér tabletták voltak, a másikban feketék. Mind bevettem! — Hát ez elég hihetetlenül hangzik ... — mondja a pszichiáter. — Lehet, de ha még százszor kérdezi, okkor is ugyanezt mondom. — Mit ivott tegnap este? — Nem ittam én kérem semmit. Máskor szoktam inni, mert munka után mindig bemegyünk a munkatársakkal a közeli kocsmába, de tegnap nem ittam. Tegnap meg akartam halni. Tegnap nem volt kedvem velük menni. Siettem haza meghalni. Ezért jöttek utánam és így rám találtak a lakásomon- Ha nem jutok eszükbe, már halva hoznak ide, mert amúgy egyedül élek. Szüleim rég meghaltak, anyám rákos volt, apám fölakasztotta magát. Testvéreim vidéken élnek, hét éve nem is láttam őket. Én nem nősültem meg. nem akadt hozzámvaló. — Kérem álljon föl, nyújtsa előre a kezét, hunja be a szemét! Ez bizony túlságosan remeg. Amíg el nem múlik ez a remegés, addig nem engedjük haza! — Na hiszen, azt várhatják. Tíz éve remeg. Doktornő, hozasson be nekem egy kis üveg pálinkát, majd attól elmúlik ... Csongrád legmagasabb öngyilkossági arányszámú megyéink egyike. Nem véletlen tehát, hogy Szegeden szintén átfogó vizsgálat folyik az öngyilkossággal kapcsolatban, sőt, kísérletképpen új módszereket vezettek be a megelőzésben is. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Ideg- és Elme Klinikájának Pszichiátriai Osztályán dr. Temesváry Beáta adjunktust bárki felkeresheti, aki már megkísérelt öngyilkosságot; vagy még nem tette meg, de ilyen gondolatok foglalkoztatják. Ottjártamkor éppen egy szép barna lány kopogott be hozzá. — A Kati egy éve jár hozzám — mondja Temesváry Beáta, majd a bemutatkozás után magunkra hagyott bennünket. — Most nehogy azt kérdezze, miért lettem tavaly ilyenkor öngyilkos?! Nem mintha nem lett volna okom rá, de azt nem lehet csak úgy kimondani. Magányos voltam, barátolíra vágytam, ugyanakkor képtelen voltam arra, hogy kapcsolatot teremtsek. Pedig én mindennél fontosabbnak tartom az igazi barátságot. Nem, ez így nem jól hangzik, inkább úgy fogalmazom: a világ csodája az, ha valakinek barátja van. Lehet, hogy én is oka vagyok, amiért a perifériára kerültem. Huszonhárom éves koromban elvégeztem egy főiskolát, aztán új*, a diák lettem: most egyetemen tanulok, utolsó éves vagyok. A tanulás mellett dolgoznom kellett, hogy eltartsam magam. Sok szabadidőm nem volt. Meg aztán a munkahelyemen is furcsán néztek rám, az egyetemen is csodabogárnak tartottak. Zárkózott is vagyok. Szóval minden úgy összejött. . . Egyszer az utcán összefutottam egy ismerősömmel, aki azt mondta: „Kati, ezer éve rr~ láttalak és éppen most gondoltam rád. Tudod rrit gondoltam rólad: hogy otthon ülsz, lekapcsoltad a villanyt és vársz valakire, hogy becsöngessen hozzád.” Majdnem igaza volt. Hosszúhosszú ideig így éltem, csak éppen a villany égett. Pedig akikor már önálló lakásom is volt. A szüleim vették nekem. Eleinte borzasztóan örültem neki, azt hittem, megváltozik az életem. Azt hittem, örökös nyüzsgés lesz körülöttem, a fél egyetem nálam vendégeskedik. De nem jöttek. Ha hívtam őket, azzal tértek ki: „Csak ne laknál a világ végén.” Na most tudnia kell: busszal tizenöt percnyire van az egyetemtől a lakásom. Azt mondtam: nincs senkim. Ez azért nem egészen igaz. Van egy asszony barátnőm, de ő is el .eszett ember, tele problémákkal. Nekem kel! rá vigyázni: meg kell gondolni, mikor keressem fel. Rossz hangulatban nem mehetek hozzá, arcátlanság lenne a magam bajával is szomorítani őt. Hogy családom van-e? Hát persze, a szüleim egy kis faluban élnek, Pest megyében. Az egyik nővérem Szombathelyen lakik, a másik Miskolcon- Jó testvérek, évente egyszer találkozunk. Talán ha nekik is, nekem is lenne telefonunk ... Akkor hívhatnám őket, most például az idősebbet... Elmondhatnám: azt álmodtam, hogy farkasok üldözték őt és nagyon aggódom érte. De hogy mondjam el neki fél év múlva, amikor újra találkozunk a szüleimnél. Nevetséges lenne. Nem? Amióta idejárok kezelésre, sokat változtam. Először is, mélységesen meghat, hogy létezik valaki, létezik egy doktornő, aki kiváncsi a legtitkosabb gondolataimra, akinek van türelme lehetetlen vívódásaimmal törődni ... Az öngyilkosok között nem egy olyan is akad, akinél a tett, vagy a kísérlet közvetlen kiváltó oka a hiába várt levél. ^ János bácsi esete is példa erre. A hetvenöt esztendős, sovány kis emberke sírva mondja: — Hát ide jutottam én is, pedig tulajdonképpen olyan jó dolgom van öregségemre, hogy engem irigyel az egész utca. Négy gyereket neveltünk fel a feleségemmel. Szegény párom éppen két éve hagyott itt engem, elköltözött az árnyékvilágból. De a gyerekeim nem hagytak magamra. Havonta látogattak, hol az egyik, hol a másik jött családostól, a jeles ünnepekre pedig elvittek magukhoz. Azért is irigyeltek a szomszédok, mert az én gyerekeim nem üres kosarakkal érkeztek: mindig hoztak nekem déligyümölcsöt, tortát, süteményt, mert azt nagyon szeretem. Látom magam körül más öregek sorsát. Vagy évekig feléjük sem néznek a gyerekek, vagy ha jönnek, akkor fölpakolnak mindent, ami mozdítható. Azt hiszik, ami az öregek kertjében terem, az ingyen van, az vihető. Szóval az én gyerekeim nem ilyenek. Amikor meghalt az anyjuk, összeültek és úgy határoztak, most már én nem maradhatok tovább egyedül, hanem költözzek valamelyikőjükhöz. A legkisebb lányomat választottam, ő állt legközelebb a szívemhez. A testvérei pedig azt mondták: amennyiben vállalja az én gondozásomat, cserébe ők lemondanak javára az anyai örökségről. Ha pedig életemben eladom a házamat, akkor az egész pénzt a legkisebb lányra hagyjam, hogy vegyen nagyobb lakást, ahol elférünk. Kicsit féltem, hogyan tudok a városban megszokni, mivel töltöm majd a hosszú nyári napokat. Mert még azért magamat ellátom és a kertben is bírok dolgozgatni. De hát nem akadékoskodtam, meghirdettem a házat, a lányomék pedig belekezdi ek a nagyobb lakás építésébe- Az új lakás majd csak jövő ősszel készül el, de megígérték, erre a télre sem hagynak magamra, addig a gyerekszobában ellehetek. Csakhogy az idén korán jött a tél, vagy én lettem fázósabb, lényeg az, hogy hamar kezdtem fűteni. Egyik nap éppen fáért mentem a kamrába, amikor megcsúsztam, elestem az udvaron. Nem történt komoly bajom, csak az ijedtség. Még aznap este összepakoltam és attól kezdve vártam, hogy egyszer csak beállít értem a lányom. De mi történt! Máskor hetente két levél is jön a gyerekektől, most meg a harmadik hétbe is beléptünk, mégsem kaptam hírt felőlük. Azt hittem, megbánta a lányom, amit ígért és egyáltalán nem is akar értem jönni . . . Elkeseredtem ! A szakemberek az egész világon azt állítják, a telefonos lelki elsősegélyszolgálat az öngyilkosság megelőzésének •'gyik leghatékonyabb eszköze. Magyarországon — 15 évvel ezelőtt — elsőként Debrecenben vezették be ezt a szolgáltatást. A budapesti egy évvel később indult, majd ezt követte néhány vidéki nagyvárosunk. A hívó tulajdonképpen nem vár mást a vonal végén ülő pszichológustól, mint hogy hagyja őt problémájáról beszélni és figyeljen rá! A budapesti tapasztalatok szerint a hívások huszonöt százaléka tekinthető krízishívásnak, vagyis minden negyedik esetben fennáll az öngyilkosság veszélye. Az emberek leggyakrabban házassági válság, elhagyás és társtalanság miatt ragadnak telefont. Egy váratlan sorsforduló, egy sértő szó, egy komor hangulat, végtelen fáradtság, kudarcba fulladt társ- és barátkeresés, a környezet közömbössége, egy hiába várt telefonhívás, vagy elmaradt levél. .. Ki tudná szántba venni mindazt, ami — ha nem is oka az öngyilkosságnak — utolsó csepp lehet a pohárban. ÁROKSZÁLLÁSI ÉVA 11
