Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-12-12 / 24-25. szám
SZÉLPÁL ÁRPÁD (Franciaország) Leszámolás Vergődtem porban ragadtam sárba kígyó mart ahol megpihentem tövist arattam ahol reményt és tiszta búzát vetettem űztek határról határra félelmetes ebek rendszerek kifosztva és megtépázva most az öregség rongyában reszketek bujdosom idegen tájon hogy rám ne találjon sem a valóság sem a képzelet a világra úgy jöttem én is mint mindenki hogy megváltó legyen most hogy elhagyom sajnálom mégis hogy gödörben végzem és nem kereszten még a gyenge fű is amely kikel a termékenyítő eső után erőre kap hogy kiálljon akár Istennel is szembeszálljon ha a teremtést védeni kell a földrehullt dió védi belét hogy abból fa és újra dióbél legyen a távolság felméri önmagát hogy távolság többé ne legyen nem voltam mag nem lettem gyökér sem kürt melynek szavára feltámad a halott sem falat kenyér sem meleg lehelet csak magamat hallgatom ha hallgatok búsulásom tüze ha még fellángol nem világot magamat éget a szív elfáradt a lázadást befödték a pernyévé vált évek még mielőtt elindultam volna az út előlem elfutott most amikor már beértem én is mint ő csak kullogok talaj nincs már alattam fecskék fészkelnek a hajamban törött tükörből néz vissza rám nyolcvan év és egynéhány az időből is kiléptem késő bánat de végre megértem hogy a dicsőség is csak kárhozat gyilkolhat aranyért harcolhat hitért az ember mindig halálraítélt akár hóhér akár áldozat BÁLLÁ LÁSZLÓ KAMENYECZKY ISTVÁN (AUSZTRIA) RAJZA FODOR ANDRÁS A tárgyak horizontja Akár az ég csillagai, a tárgyak is változtatják helyük. Titkos törvényük tengelyén kerengve, de vissza-visszasütve ránk. Nem tudni hol, miért, és meddig vesztegeltek, hogyan bukkannak föl, miként mérik ki ránk a mozduló, új konstellációkat. GÁL SÁNDOR (Csehszlovákia) Magányunk előtt Tőzsér Árpádnak és Zsélyi Nagy Lajosnak az ötvenedik őszön küszködünk csak valahányon arcunk meggyűrődött elszűkült szemünk nyílása s ordítanak szemétdombra vetve kimetszett szerveink valahol negyven s ötven között a kérdések acélkampói bordáink közé akadtak mit végeztünk el az életünkből megszült anyánk építeni otthont országot nyelvünkből erős várat mi áll belőle néhány félig-faragott kőtömb suta faoszlop bálvány elnagyolt körvonala ha látható gonosz idő szakadt ránk jó erőink szétforgácsolódtak a hiábavalóságok erdejében mennyi terv szándék elhatározás bomlott megíratlanul semmivé kik úgy indultunk hogy a mindenséget ujjászövegezzük állunk a vénség küszöbén magányunk előtt kopog a megválaszolhatatlan CSORBA GYŐZŐ A magam színházában A magam színházában itt a legnehezebb (Szovjetunió) Ikebana Koponyám majd kiveti a föld (száz vagy ezer évek múlva? hisz minden koponyát kivet: ásatás, házalapozás, új sír vájása) - koponyám majd kiveti a föld, fehérük a napon, az egyik szemüregből kék katáng nő, a másikból mályva, az orrüregből pipacs, az állkapcsok közt pitypang; egy pár majd arra jár, s a lány megfogja a fiú karját: nézd, olyan mint valami különös ikebana. Nem tudjuk, milyen mániák erős kampói fogják, menekítik őket, hogy nem hullnak belé a napok szemétkosarába. Olykor, mikor másutt vagyok, amikor álomtalanul tiblábolok a hajnal bekúszó kígyófényei között, mindig eszembe jut a tárgyak távoli, nélkülem való, tőlem független univerzuma. Elképzelem, hogyan dermedne meg, miként züllene szét a dolgok szeszélyes hozzámtartozása, rendje, ha egyszer elvesznék belőle. Itt kellenek a legsokoldalúbb legszínesebb színészek itt ül a legértőbb közönség a legszigorúbb kritikusi gárda itt játszódnak le a legrejtélyesebb (legrejtjelesebb) jelenetek itt történnek olyasmik amiket szívesen titkolnék magam előtt is olyasmik is amikben akkora az öröm hogy nem fér már belém kiömlik (olykor látni is) A magam színházában egyetlen szó se hangzik el De napi huszonnégy órán át életre-halálra folyik a vértelen non-stop előadás 49
