Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-12 / 3. szám
Kéziratok, amelyeket meg nem látott kutató A dolgozószoba KÖLTŐ A VÁRBAN „Szülőföldemmel úgy vagyok, mint a szegény király az országával. Magántulajdona nincs benne egy talpalatnyi sem, de gondra és tetszelgésre mindenestül az övé. A sors már születésem helyével arra figyelmeztet, hogy megosszam magamat, vagy_ha úgy tetszik: szeretetemet. A hivatalos okmányok szerint Sárszentlőrincen születtem. Ezt valamelyik iskolai év végén boldog meglepetéssel bizonyítványom adatai közt fedeztem fel. Nagyobb büszkeséggel töltött el, mint az a csont rózsafüzér, amit kitüntetésként kaptam. Sárszentlőrincen világéletemben akkor jártam először, mikor a két lábamon begyalogoltam; a valóságban Felsőrácegrespusztán születtem. A puszta a környező távoli falvak közül az évek során hol egyikhez, hol másikhoz húz, máig se tudta eldönteni, melyiket szeresse legjobban. Újszülöttjeit így hol az egyiknek, hol a másiknak ajándékozza. így történhetett meg, hogy például anyám, aki ugyanabban a házban pillantotta meg a napvilágot, ahol én, pálfai születésű. Az egyház rendje szerint simontornyai vagyok, mert keresztelni a gyermekeket oda viszik. Már mint a katolikusokat. A reformátusok, azok Dorogra kerülnek. A puszta utolsó postája Simontornya. A legközelebbi vasútállomás a »szigeten«: Vajta. Bevallom, örülök ennek a tarkaságnak s boldog volnék, ha egykor a falvak az évszázadok óta tartó kifürkészhetetlen okú bicskázások helyett, melyek ősindítéka tán még Ázsiában esett, egykor miattam kelnének versenyre, mint hajdan a hét görög város Homéroszért. Az előbbieken kívül még benevezhet Kajdacs, Bikács, Uzd-Borjád, Czecze, Ozora, továbbá Kis- és Nagyszékely . . .” (ILLYÉS GYULA) A valóságban nem tartunk ott, ahol és ahogy azt a költő kedves, szülőföldszerető humorral leírta. Ott azonban igen, hogy akadt Magyarországon a több ezer település között (ideértve a fővárost, annak irodalmi múzeumát és a szülőmegye székhelyét is) egy nagyközség, ahol mindenkit megelőzve, emlékszobát rendeztek be a nagy költő bútoraiból, használati tárgyaiból, könyveiből, kézirataiból. Nem akárhol, hanem az ország kevés számú épen maradt és gyönyörűen restaurált várainak egyikében: — Simontornyán. Bízzuk az irodalom ítészéire, hogy miként sorolják majd be Illyés Gyulát. Mint költőt? írót? Drámaírót? Szociográfust? Valamennyi volt és mindegyik területen a legjelesebbek közül való. Egy valami azonban sosem: kastélyban, várban lakók atyjafia, így talán van valami történelmi igazságszolgáltatás is abban, hogy kisebb kahajításnyira egykori iskoláinak egyikétől, egy égnek magasodó büszke vártorony első emeletén van az az emlékszoba, melyet neki szentelt a tisztelgő utókor, néhány lelkes szakember és legelsősorban a helyi múzeum fiatalasszony-vezetőnőjének szeretete. Illyés tán legmaradandóbb művében, a „Puszták népében” van egy passzus. Fiatal, surmó gyereke ként, kihasználva a kiöntések révén hét határt elborító jeget és a kabátjába kapaszkodó szelet, szédületes iramban elsuhant az akkoriban igencsak elhanyagolt simontornyai vár alatt is. Erről természetesen csak a saját írásos visszaemlékezése maradt fenn. Nem sokkal halála előtti ittjártát már fényképek, filmszalag és magnetofontekercsek is őrzik. A két időpont közt született az az életmű, mely a XX. századi magyar irodalomban az egyik legfontosabb és amelynek érzékeltetésére itt helyet és hangulatot teremtett a kegyelet. * A kiállítás látogatását a belső teremben kell kezdeni. Itt a dolgozószoba, I rusztikusán egyszerű asztal, kemény hátú szék, könyvespolc, könyvek. Valamennyi az özvegy, Flóra asszony ajándéka. A polcon nemcsak az általa forgatott, kedvelt kötetek, hanem egyre gyarapodó számban saját művei is, ki tudja, hány nyelvre lefordítva. Majdani irodalomtörténészek kecsegtető vadászterülete. Illyés ugyanis valamennyi művét új ráolvasta, amikor azok kikerültek a nyomdából. Az oldalakon egymást érik a javítások, változtatások. Az iratgyűjtőben még feldolgozatlan jegyzetlapok, verstöredékek, vázlatok. Külön 20 kazettányi magnófelvétel. El sorok írója ismerte a hangját, nem merte kérni, hogy újra megszólaltassák . .. I A külső, nagyobbik teremben 15 fali és 2 asztali tárló. Nagy alkotók és alkotások találkoznak a látogató szeme előtt. A könyvborítók tervének többségét a költővel egyenrangú művész, Borsos Miklós készítette. Itt az „Ozorai példa” kézirata, fényképek a családról, iskolákról és iskolai értesítődről. Rajzok, köztük a 15 éves Illyés (nagyon jó) rajzai is . .. A szülőháznak már csak az emléke él és a helye van meg. Ide a közeli jövőben szépen faragott kopjafa kerül, az erdélyi magyarok kegyeletes keze munkája. Illyés sosem feledkezett el a határainkon kívül élő honfitársainkról .. . * Aki a simontornyai Illyés-emlékkiállítást meglátogatni kívánja, a nagyközség vasútállomásánál térjen le a Dunaföldvár irányából a Balaton felé vezető útról. A vár a nagyközség természetes középpontja, a valamikori védelmét is szolgáló Sió partján áll. A megnyitás óta eltelt első esztendőben a kiállításnak csaknem 100 ezer látogatója volt. Annyi, mint egy nagyobb magyar város lakossága . . . ORDAS IVAN FOTÓ: KAPFINGER ANDRÁS A költő mellszobra, Juhos László munkája 18
