Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-12-12 / 24-25. szám
GION NÁNDOR (Jugoszlávia) Okos, fekete varjak Arról a télről mindig szívesen mesélek. Mert olyan fehér, tiszta és szép volt akkor a világ, és mert az emberek esténként az ablakokhoz húzódtak, kinéztek a hóra, és várták, hogy elhozzuk nekik az angyali vigasságot, és mi mentünk is minden este háztól házig, és énekeltük a karácsonyi dalokat. Sokat meséltem már erről máskor is, a varjakat viszont még sohasem említettem. Pedig ott voltak a varjak is, a nagy fehér világban csak ők maradtak meg feketének. Kezdetben egyenként szállingóztak be a mezőről a házak közé, de aztán egyre nagyobb csapatban jöttek, ellepték az akácfákat és az eperfákat, és időnként gúnyosan belekárogtak a karácsonyi dalokba. Megpróbáltuk elriasztani őket, de nem ijedtek meg tőlünk, és az angyali vigasságot sem vették komolyan. Nagy szél jön és hóvihar lesz hamarosan, mondogatta az öreg Velezné, a regeteg varjú azt jelenti, meg azt is, hogy valaki hirtelen meggazdagodik. A napok azonban csöndesen múltak, nem jött a szél, a hóvihar, és nem gazdagodott meg senki sem azon a környéken. Velezné pedig egyre szomorúbb lett, aggódva kémlelte az eget, és szemrehányóan nézte a fekete varjakat. Gömbölyű öregasszony volt, egyébként is leginkább szomorú, ami elég ritka a kövér öregasszonyoknál, Velezné azonban ilyen volt, talán azért, mert annyi mindent tudott az emberekről, varjakról és másról is, mindenfélét megjövendölt már életében, igaz, néha nem teljesedtek be jóslatai, ilyenkor nagyon elkeseredett, előfordult, hogy azzal fenyegetőzött, hogy kútba ugrik, sőt bele is ugrott a kútba. Nem is egyszer. De mindig kihúzták időben, sohasem történt komolyabb baja, és ő volt az egyetlen, aki azokon a téli estéken a háza előtt várt meg bennünket, ott hallgatta végig az angyali vigasságot, és miközben Velez János, a férje a sötét szobában az ablak mögött szívta a pipáját, újból és újból azt bizonygatta nekünk, hogy hóvihar közeleg. Egy este Oláh Jóska kocsmájából kijött Vécsey Tamás és Serfőző András, a rendőr, meghallották, mit jövendöl Velezné, megnézték maguknak az eget, és Vécsey Tamás azt mondta rendőr barátjának:- Nem hiszem, hogy hóvihar lesz. Lőj oda néhányat ezek közé az átok varjak közé, menjenek innen a pokolba, különben az a vén boszorkány megint a kútba ugrik.- Szolgálati fegyverrel nem lövöldözhetek varjakra - mondta önérzetesen Serfőző András, és bizonyára neki volt igaza. Visszamentem a kocsmába, és azt már nem hallották, hogy Velezné tovább jövendöl, mármint, hogy valaki hirtelen meg fog gazdagodni.-Ti fogtok meggazdagodni - mondta. Közelebb jött hozzánk, alaposan megnézett bennünket. Kissé elképedve álltunk ott, három facipős gyerek, Burai J., Szivei Sanyi és én, az öregasszony meg mélyen a szemünkbe nézett, és megint azt mondta: - Ti fogtok meggazdagodni. Nektek hoz szerencsét ez a rengeteg fekete varjú. A szemeteken látom. Nem hittünk neki, elmentünk onnan, halkan kuncogtunk, mert nem akartuk megbántani, aztán a következő háznál ismét rázendítettünk az angyali vigasságra. Elmúlt még két nap, nem jött a nagy szél, sem a hóvihar, és mi sem gazdagodtunk meg. Velezné pedig beleugrott a kútba. Méghozzá éppen akkor, amikor ismét a házuk elé értünk az angyali vigassággal. Velez János jött ki az utcára, szívta a pipáját, és elég nyugodtan közölte velünk.- Már megint beleugrott. Rohantunk be az udvarra, egyenesen a kúthoz. Belenéztünk, de nem láttunk semmit, sötét volt odalent.- Élek, nem fulladtam meg - hallatszott az asszony hangja.- Akkor meg mi a fenének ugrottál a kútba? - kérdezte fentről a férje.- Öngyilkos akartam lenni - vacogta az öregasszony.-Tudod jól, hogy nincs elég víz ebben a vacak kútban - dohogta a pipája mögül Velez János.- Húzzál ki - kérlelte az aszszony. - Megfagyok itt.- Nem bírlak egyedül kihúzni - mondta Velez János, aztán hozzánk fordult. - Hívjatok valakit a kocsmából. Burai J. és én átszaladtunk Oláh Jóska kocsmájába, és hírül adtuk, hogy Velezné a kútba ugrott. Az emberek egykedvűen tudomásul vették, csak Vécsei Tamás mondta szemrehányóan Serfőző Andrásnak:- Ez lett a vége. Nem akartál a varjak közé lőni.- Gyerünk - ugrott fel Serfőző András. Vécsey Tamással együtt átmentek Velezék udvarába, kerítettek egy ruhaszárító kötelet, leengedték az egyik végét, és mondták az öregasszonynak, hogy hurkolja a kötelet a derekára. De az annyira elgémberedett, hogy nem volt képes megkötni a kötelet. Vécsey Tamás akkor a padlásfeljárótól elhozta a létrát, óvatosan leengedte a kútba, ő maga is lemászott, az öregasszony derekára hurkolta a kötelet, aztán tolta az asszonyt maga előtt a létrán, Serfőző András meg húzta felülről a kötéllel. Csikorgó hideg volt, azonnal keményre fagyott a ruha Veleznén, aki már nem tudott a lábán állni, úgy kellett bevinni a házba. Szomszédasszonyok jöttek át, hogy levetkőztessék és forró vízbe mártsák. Mi egy ideig még ácsorogtunk az udvaron, mintha várnánk valamire, pedig már nem volt ott semmi keresnivalónk. Ugyanígy 36
