Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-12-12 / 24-25. szám
GÖMÖRI GYÖRGY (Anglia) RÁCZ LÁSZLÓ (VENEZUELA) RAJZA FARKAS ÁRPÁD (Románia) Napló és vers A bakancs Lengőhídon Leginkább itt van mégiscsak honom ez: itthon bár másutt az otthonom és papíron is ott vagyok honos de itthon itthon minden otthonos s bár nehéz lenne visszaszokni i 11 az élet ólmos hétköznapjait azért még sokszor visszavágyom ott a holnapokkal teljes tegnapot és lenyűgöz a törékeny csoda hogy onnan-ide s hogy innen-oda hogy nem fekete az ami nem fehér s nem gyenge az ki inkább ésszel él átkelhetünk a szakadék felett? próbáljuk ki a föléje vetett lengőhidat - talán majd rajta járva eljutunk egyszer elképzelt hazánkba Kölykök voltunk, vásottak nagyon, s almatolvajok. Alma pedig a mi kertünkben is akadt volna, de olyan gyönyörű búzánérője, mint a szomszéd Czirják bácsinak, senkinek a környéken. Czirják bácsi nagyon öreg ember volt, szótalan, falábát még a galíciai hadtéren szerezte. Megállt időnként botjára támaszkodva, s fejcsóválva figyelte garázdálkodásunkat. S hagyta. Egy ízben ismét megjelent a nyikorgó csűrkapuban, vállán átvetve egy pár vadonatúj bakancs. Látványa oly félelmetesen groteszknek tűnt, hogy szótlanul hazasomfordáltunk, a bőtermő fa alól. Aztán egy szép napon ő is elment. Minap egyik kisvárosi utcavégen kaptam lencsevégre egy botra támaszkodva bandukoló öregembert. Lábán gumicsizma, vállán átvetve egy pár lábbeli. Mintha gyermekkorom Czirják bácsijának nőtt volna újra hadak-sodorta lába, s ballagna a végtelen hársak alatt. De hová viszik vállon átvetve lábbelijüket ezek az öregek? Vándor Bizony, majd egyszer én is elmegyek; vénen talán, ha szívinfarktus, rák, a kegyes májcirózis s egyéb nyavalyák nem jönnek értem, csak e lengeteg, léptem vigyázó hársfarengeteg. Mezítláb mennék - óvnak is nagyon: talpégető az út e századvégen át; nyűtt bakancsom vállamon átdobom, megmarhatják botom az útszéli kutyák, a könnyű félszeknek is ott a horgasin, s árnyékként elkísérnek ellenségeim. Voltam ki voltam: végekről való konok és büszke fajta, aki verebet s kőszáli sast tenyérből etetett, aki bátran gázolt a Semmibe, bár bakancsában dobogott szíve. A lábbelit, azt persze vinni kell; bár nem megyünk messzire, csak kikel belőle s hazaszál egy seregély csapat, míg kapcám szárítom a Hold alatt. És hitemet s háznépem sem hagyom: egy bakancs-szegnyi csóré csillagon tüzet rakok, s fölhunyorognak, ím, fényére az én ivadékaim -CASSAB JUDIT (AUSZTRÁLIA) ALKOTÁSA HORVÁTH ELEMÉR (USA) Az álom pólusai Sokáig visszatérő rémálmom volt nem tudtam kiszökni otthon vagyok Feleségem sírva simogatott amíg éjből csókból és bútorokból Amerika lett Nagyon összerombolt mire kitisztultak a csillagok Paranójás számkivetett vagyok Drágán szabadultam meg a pokolból Aztán észrevétlen az éjszaka sötétjébe visszalopakodott egy elveszített éden sugara s most újra hajnalig ébren vagyok S miért ne mondjam ki amit gondolok? Nem félek már Éngedjetek haza 13
