Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-12-12 / 24-25. szám
MIKES GYÖRGY r Uj fejezet az anekdotagyűjteményhez A londoni magyar nagykövetségen kedves és megható ünnepséget rendeztek Hatvány Lajos emlékére. Az ünnepségre az adott alkalmat, hogy megjelent Angliában Hatvány egy kötete (magyar címe: A tudatlanok tudománya). A könyvet Hatvány az akkori klaszszika filológia rendszere ellen írta a századfordulón, németül. Itt is németül adták ki, fakszimilében. Az ötlet Kürti Miklósé, a kiváló fizikusé volt, aki a Royal Society-nek — ami körülbelül, de csak körülbelül, a Tudományos Akadémia megfelelője — alelnöke és aranyos, lelkes ember is. Húsz évig tartott amíg a könyv végül is megszületett. Nem hiszem, hogy eme német verzióért sorba fognak állni az emberek és kikapkodják a példányokat egymás kezéből, viszont abban biztos vagyok, hogy a könyv ezt megérdemelné. Furcsa módon, még mielőtt a magyar követségi fogadásra megkaptam volna a meghívót, elolvastam Kellér Andornak Hatvány Lajosról szóló remek esszéjét. Erről eszembe jutott, hogy amikor 1948 januárjában a háború után először hazalátogattam Budapestre, Hatvány Laci (mindenki Lacinak hívta, aki jól ismerte, nem tudom miért) meghívott vacsorára és Kellér Bandi volt a vacsoravendégek egyike. így persze még nagyobb érdeklődéssel mentem el a fogadásra, amelynek egyik legvonzóbb pontja az is volt, hogy jelen volt Hatvány Loli, Laci bácsi okos, erélyes és szeretetreméltó özvegye. Jó dolog — gondoltam —, hogy Hatványt mint írót is elismerik végre. Ez nem volt mindig így. Szerencsétlensége ezen a téren az volt, hogy jó ember volt és segített minden írón, akin csak tudott. Gazdag volt, báró és mecénás, ezért hosszú időn keresztül csak mint Ady, József Attila és száz más író jótevőjére, barátjára és segítőjére gondoltak az emberek. Fiatal korában Németországban elismerték mint írót, és öregkorában Magyarországon is a Petőfiről és Adyról írt művei után — újra elismerték, amit nagyon is megérdemelt. Kürti Miklós beszédében elmondott egykét remek Hatvany-anekdotát és tulajdonképpen ezeket szeretném itt megismételni. Az első afféle komoly és megrázó anekdota. Hatvány az 1918-as Károlyi forradalomban játszott szerepe miatt külföldre menekült, és főleg Bécsben élt. És rettenetesen szenvedett. Kevés olyan magyar hazafit ismertem egész életemben, mint Hatvány Lajos. Ha nem magyarul beszéltek körülötte, boldogtalan volt; ha nem magyar újságot dobtak be a levelesládájába reggelenként, az az újság nem is számított újságnak; persze angoloknak, franciáknak, sőt még a németeknek is voltak költői és írói, de az igazi irodalom csak a magyar irodalom volt. A 20-as évek vége felé barátai előkészítették a talajt, és közölték vele: hazamehet, ígéretet kaptak, nem lesz bántódása, semmi. Hazament, és nyomban letartóztatták, majd a Töreky-tanács elé állították. Töreky a Horthy-rendszer lelkes és enyhén szadista (nem Mikes György író, újságíró 1912-ben született Siklóson. Jogi doktorátust szerzett a budapesti egyetemen 1933-ban. Az 1930-as években A Reggel munkatársa volt. majd A Reggel és a S órai újság londoni tudósítója. A háború alatt és után - 1950-ig - a BBC magyar osztályának munkatársa. Állandó munkatársa több lapnak, így az Observernek, az Encounternek, a Times Literary SÜpplemenínek. Számos világhírű könyv szerzője - művei több mint 20 nyelven láttak napvilágot. Itt közölt írása része annak a visszaemlékezés-sorozatnak, melyet a Magyar Hírek felkérésére készít. is tudom, miért mondom, hogy „enyhén”) kiszolgálója volt, közepes jogász, de goromba, vérszomjas és félelmetes bíró. Hatvány több fogházban üldögélt, tárgyalásra várván, amire végül is sor került és óriási szenzációt okozott. A tárgyalás során Töreky odavágta neki: „ön olyan sokáig élt külföldön, hogy elfelejtette, mi is a magyarság.” Ennél jobban Hatványt nem lehetett megsérteni. Amikor záróbeszédére került sor, visszavágott: „Az én számomra a magyarságot Ady Endre és Bartók Béla jelenti.” Fiatalabb magyarok erre vállukat vonják. Igaza volt — mondják. Persze, hogy igaza volt. De ezt a 20-as évek végén, Horthy virágkorában odavágni Töreky nek, -_hhez óriási bátorság kellett. Adyt érthetetlen hazaárulónak állították be, Bartókot pedig alig ismerték. Hatványt, ha jól emlékszem, hét évre ítélték, de vagy másfél évvel elítéltetése után kegyelmet kapott Horthytól. Kiszabadulása után fölkereste Bartók Béla, — akivel ezelőtt sohasem találkozott — és azt mondta neki: nem tudott ellenállni, hogy el ne jöjjön és meg ne szorítsa annak a bátor embernek a kezét, aki Horthy Magyarországának legfélelmetesebb tanácsa előtt ki merte mondani, hogy Ady és ő, Bartók, jelentik az igazi magyarságot. Néhány nappal kiszabadulása után — folytatta Kürti — Hatvány elment Budapest egyik legelőkelőbb éttermébe vacsorázni. A főpincér lelkesen fogadta: Isten hozta Báró úr, erre tessék Báró úr, ide parancsoljon Báró úr. Ez szöget ütött Hatvány fejébe. Honnan ismer ez engem, amikor senki sem ismer engem Budapesten? — kérdezte önmagától. Aztán hirtelen eszébe jutott a megoldás. Megkérdezte a főpincértől: „Markó?” A főpincér a fejét rázta és ezt felelte: „Nem. A Gyűjtő”. Kezdők, avagy fiatalok kedvéért talán ide kell írnom, hogy a régi idők két fogházáról, börtönéről volt szó. Hogy Hatvány hogy került a börtönbe, azt tudjuk; a főpincér cselekedeteiről nem szól a krónika. * Mindez eszembe juttatta, hogy a tavaly megkezdett anekdotagyűjteményemet folytatni kellene a Magyar Hírekben. Hát folytassuk. A háború alatt Hatvanyék és Károlyiék Oxfordban éltek, amíg aztán úgy 41-ben föl nem jöttek Londonba. Károlyi Mihály nagy figura volt, egyfelől az őszinte baloldali politikus, de másfelől — örökké — a hamisítatlan arisztokrata is. Erről szól ez a történet. Hatvány és Károlyiné nem szerettek moziba járni, viszont Hatvanyné és Károlyi lelkes mozirajongók voltak és mindig együtt mentek el a közeli moziba. Károlyi ragaszkodott hozzá, hogy ő vegye meg a jegyeket, de mivel nem volt sok pénze, mindig az első sorba váltott jegyet. Ezt azzal indokolta, hogy csak ott van elég hely ahhoz, hogy hosszú és merev lábát kinyújtsa. Valami közepes angol filmet játszottak Viktória korából. Udvari bál volt és Viktória meg férje, Albert fogadták a frakkos, díszruhás, estélyi ruhás vendégeket. Károlyi egyszerre előrehajolt, mint akit valami éles szerszámmal megböktek és izgatottan figyelt. „Nézze!” mondotta Lobnak. „Mit nézzek?” kérdezte Hatvanyné kicsit meglepetten. „Hát Albertet. Nem látja?” Hatvanyné megszemlélte Albertet, de semmi különöset nem észlelt. Károlyi magából kikelten megmagyarázta: „Albert protestáns. És mégis a Mária Terézáa-rendet viseli.” * Ha már külföldi magyar anekdotát mondtam el, hadd maradjunk ezeknél egy kicsit. Egyik leghíresebb mondás persze Molnár Ferenctől származik. 1940-ben jutott ki New Yorkba, ahol is a nyár — mint oly gyakran 14
