Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-12-12 / 24-25. szám
Itíujywuurtúk Büszkélkedve mesélnek gyerekekről unokákról. Szinte kivirulnak. Ők is azon százak és százak közül valók, akik éltek a kedvező lehetőséggel, nyugdíjuk megtartásával hosszabb-rövidebb időt töltöttek külföldön, és családi környezetben foglalkoztak az unokák anyanyelvi nevelésével. Van, aki most repül el újra, van, aki most érkezett haza, vagy várja az unokáktól a szépen cirkalmazott helyesírási hibákkal is „ékes", de mindennél kedvesebb leveleket Az első nagymama: Ács Jánosné A leendő tanítvány, Margil-Margherita Két fia és két lánya van. És tizenkét unokája. Közöttük „pendlizik” évek óta. Mert ahhoz, hogy megcsókolhassa a 12 éves Esztert és a 16 éves Melindát, csak átmegy a budapesti Visegrádi utcai lakásából a pár percnyi távolságra levő Fürst Sándor utcába — ahol az egyik lánya lakik a családjával —, és el van intézve a dolog. De ha a másik tíz unokáját akarja látni, két országba, nevezetesen a Német Szövetségi Köztársaságnak két különböző vidékére és egy olaszországi falucskába kell utaznia. (Ez utóbbiból késő ősszel érkezett haza.) — Józsi fiam zeneszerzést és orgonaszakot végzett a Zeneakadémián. Jelenleg égy nyugatnémet kisváros, Eschweiler kántortanítója, és közben szerzett egy harmadik diplomát a zongoraszakon. öt kislányát, igen. jól hallotta, öt kislányát egyedül neveli, mert a feleségétől elvált. A legnagyobbik lány már gimnazista, a legkisebb most kezdte az iskolát. — Szerencsére mind az öt kislány egyformán jól beszél magyarul és németül. Otthon, egymás közt is magyarul folyik a szó, a fiam társasága is magyar, a nyarat is itthon töltik. Legfeljebb a kiejtésükön érezni egy kicsit az idegen hangsúlyt. Levelezni sajnos nem levelezünk rendszeresen, de az iskoláskönyveket mindig megkapják itthonról. Hogy az írással, olvasással is próbálkozzanak. Ami nem könnyű. — Minden évben két-három hónapot náluk töltök, de nem többet, mert a többi unokáknak is szükségük van rám. — A lányom férje orvos, Frankfurt közelében folytat magánpraxist. Ott két kislány van. Kriszti 12 éves, Mária kétéves Kriszti tud olvasni és írni magyarul, és ennek rettentően örül az egész család. Szorgalmas levelezést folytat a pesti unokáimmal. Személyesen győződtem meg a szorgalmáról, hiszen egy évet kint töltöttem náluk. Tehát a német nyelvterületen minden a legnagyobb rendben van. — Ellentétben az olasszal — sóhajt Ácsné. — János fiam Genovától nem messze, egy szép környezetű kis faluban Salascóban lakik, most ott született a harmadik A2 öt Ács kislány baba. Felesége olasz, már egy kicsit tud magyarul. Ez a fiam karmester, zenei kurzust vezet, ősszel a Trubadúrt és az Otellót vezényelte, és koncertezett. Egyik koncertjének szólistája a másik fiam, Józsi volt. Elkísértem őket a turnéjukra, mondanom sem kell, milyen boldogan. Először hallottam a fiamat zongorázni. Persze sietett haza, az öt kislányhoz. — Említettem, Jánosnak három gyereke van. Veronika második osztályos, Kristóf, az egyetlen fiú a sok lány közt, ő kétéves, és a legifjabb, Margit, azaz Margherita. Remélem még kiismeri magát a sok unoka közt? — Nos, köztudott, hogy az olaszok rettenetesen gyorsan beszélnek. Így az unokám is. Ha Veronika elkezd olaszul hadarni, jóformán levegőt se vesz. Magyarul mindent megéli, de csak olaszul válaszol. Apjának is, nekem is. Eddig, bevallom, csődöt mondott minden tudományunk. Viszont amikor nyáron hazalátogattak, itthoni, kisebbik unokámmal, Eszterrel, aranyosan társalgott. Ki érti ezt? A második nagymama: Ugray Vilmosné Ugray Vilmosné A budai, barátságtalan elnevezésű Jégverem utca egyik barátságos lakásában még derűsebbé válik a világ, amint a kanadai unokákról esik szó. — Tudja, mit mondott legutóbb a kisebbik unokám, a Gábor, amikor éppen a konyhában ügyködtünk? — Nagymama, nekem egy nagyon nagy problémám van. — Mi az? — kérdeztem. — Nem tudom, ha felnövök, orvos legyek vagy szakács? — Hát nem aranyos? Nagyon szeret főzni. Vasárnap reggel odamegy mindenki ágyához, papírt, ceruzát vesz elő és felírja, ki mit kér reggelire. És szépen megcsinálja. Mondjuk egy tükörtojást vagy hemendekszet. — András fiam a családjával Torontóban él, foglalkozása épületgépész. Menyemnek egy kis szalonja van. A kisfiúk, a 13 éves András és a tízéves Gábor katolikus iskolába járnak és vallásos nevelést kapnak. Ennek nagyon örülök. Amíg kicsinyek voltak, a menyem egész nap velük volt, csak az óvodában ismerkedtek az angollal. A fiamnak az az álláspontja, hogy amint a lakás küszöbét átlépik, csak magyarul szabad beszélniük. Előfordult, hogy a kicsi a nagyobbikhoz angolul szólt. Az először meghökkent, és megbökte az öccsét: „Tudod, Gábor, nem szabad!” — Sok magyar kimegy, egy év múlva már csak úgy jön haza, „hoty nhen thut magyahul beszelni”. Mi vigyázunk, ne így legyen. Igaz, magyarul csak gyengén olvasnak. Ezt kifogásoltam is, de a fiam leintett: „Ugyan, anyám, Karácsony Torontóban örülj, bogy így tudnak. Kevés gyerek beszél ilyen jól magyarul. És igaza van. Egyes családoknál apa, anya magyar, de még otthon is csak angolul társalognak a gyerekkel. — Egyszer két hónapig, egyszer hat hétig voltak itthon. De csak akkor hozták őket a fiamék, amikor már tudatosodott a gyerekekben, hogy ők most Magyarországra jönnek. Nagyon élvezték Szilvásváradon a szép tájat, a lovaglást. — Otthon is sokat sportolnak. Úsznak, korcsolyáznak, a kicsi hokizik. A sport lefoglalja minden szabadidejüket. Ha náluk vagyok gyakran elkísérem őket a karate edzésre, szeretem ezt a sportot, mert fegyelmezi a gyereket, a jellemük kialakulására is hat. — Hogy mikor megyek hozzájuk újra? Eddig négyszer voltam, kétszer sajnos már egyedül. Most ötödszörre is nekiindulok ... A harmadik nagymama: Varga Lászlóné Pei cek alatt nagy felfordulás keletkezett a budapesti Teréz-templommal szemben levő ház egyik szép lakásában. Kis-és nagyméretű fényképalbumok borították el az ebédlőasztalt, több oldalas, sűrűn gépelt és ákom-bákomos kézn
