Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-11-08 / 22. szám
Volt egy kis dalocska jó néhány évtizeddel ezelőtt, amelyet itthon csak úgy ismert a dalos kedvű publikum, hogy „Egy kis kíváncsi kacsa”. Nos, a dal szerint ez a kis kíváncsi kacsa „egy este nem ment haza, mert elvitte őt a nagy liba a Hangliba és abból lett a nagy tragédia!” Bűnügyi történeteken edzett mai képzeletünk mármár krimire gyanakszik, ezért kukkantsunk be a kulisszák mögé és derítsük ki, hogy oly veszedelmes hely volt-e valóban ama bizonyos Hangli, amelyet a dalszövegben emlegetnek? * A pesti Duna-soron, a Vigadó szépséges homlokzata előtti téren valaha kerek üveg épület állott, árnyas kerthelyiséggel körítve, és ebben az üvegpavilonban a város egyik kedvelt kávéháza működött. Hogyis ne lett volna közkedvelt, amikor a belváros kőrengetegéből kizöldellő oázis közepén úgy érezhette magát a vendég, mintha egy télikertből gyönyörködne a budai oldal panorámájában. Ezen a helyen már az 1850-es években állott a Redout-üvegszalon — mint Gundel Imre és Harmath Judit írják a magyar vendéglátás emlékeiről szóló kitűnő könyvükben. Miután a Redout épülete 1849 májusában áldozatul esett a budai várat védő Hentzi osztrák tábornok ágyúinak, feltehetően a pesti közönség igényelte, hogy ezen a helyen mihamarább új szórakozóhely működjék. Ez a kívánság hozhatta létre a Redout újjáépítéséig ideiglenes jellegűnek szánt vas és üveg csarnokot, amelyet a lakosság olyannyira megkedvelt, hogy még sok évig fogadta vendégeit a Vigadó új, pompás épületének szomszédságában is. Kezdeti éveiről nem sokat jegyzett fel az utókor, amiből arra következtethetünk, hogy csupán különös külleme és a már említett szerencsés elhelyezkedése emelte ki a többi pesti kávémérés sorából. * A „történet” ott kezdődött igazán, amikor a mai Deák Ferenc utca és Vigadó tér sarkán álló Angol királynőhöz címzett szálloda egyik ügyes és törekvő szobapincére önállósította magát és bérbe vette a Vigadót az üvegszalonnal együtt. Hangi, vagy Hangéi Márk, a hazai vendéglátás e kiválósága azonban nemcsak arról híres, hogy megalapította a főváros egyik nevezetessé vált kávéházát. A jeles férfiú „előélete” is feljegyeztetett a história lapjaira. Mégpedig azért, mert ő gondoskodott tapintatos szeretettel az Angol királynőben lakó Deák Ferencről. A dunántúli birtokát eladó Deák évekig lakott ebben a szállodában és saját személyzetet nem tartott, így a „haza bölcsét” mélységesen tisztelő Hangi afféle belső inasként szolgált körülötte. Az öregúr nem is maradt hálátlan, mert életében talán egy embert protezsált és az Hangi Márk volt, amikor a kávémérés bérletéért folyamodott. A pályázatot megnyerte és a pesti kávétársulat 1870-ben iktatta be a „Vigadó és Kioszkja” bérletébe. Ezzel a látszólag mindennapos eseménnyel kezdődött a kioszk, vagy most már hamarosan a „Hangli” példátlanul hosszú és fényes karrierje. Az ügyes üzletembernek egy szezon elegendő volt a felismeréshez, hogy a Vigadó sem télen, sem nyáron nem bizonyul jó üzletnek, mert hiába a sok fényes bál, hangverseny, egyéb társadalmi esemény, ezekre mégsem kerül naponta sor, tehát nem garantálják az üzletmenet folyamatosságát. Ezért fejlesztette — Café-Park néven —, télen-nyáron nyitva tartó, választékosán elegáns üzletté az üvegpavilont. Müve túlélte az alapítót, mert bármi volt is később a hivatalosan bejegyzett neve, a kávéházat mindenki csak Hangliként emlegette. A Hangli hírnevét elsősorban annak köszönhette, hogy válogatott személyzete egyedülállóan kellemes hangulatot varázsolt a legkülönbözőbb foglalkozású és társadalmi helyzetű vendégkör számára. Itt diszkréten elkülönülhetett az arisztokrata, a katonatiszt, a pénzember és a művészvilág, amellett, hogy kiszabadulhatott saját zárt körű klubjainak olykor nyomasztó belterjességéből. A mindenkit ismerő főpincérek úgy terelték, ültették a belépő vendégeket, hogy az egyes rétegek „magukban lehettek”, keveredés nem fordulhatott elő. A bejárattól balra az arisztokrácia, a szökőkút körül a miniszterek és a magasabb rangú katonatisztek foglaltak helyet, míg a félkör alakú dunai homlokzat jobb oldalán a tőzsdések és egyéb pénzemberek tanyáztak. Ennek a kávéháznak talán legfőbb különlegessége a kávé mellett a kellemes csevegés, vagy a csendes meditáció volt. Itt ugyanis nem volt kártya, teke, dominó, sakk, de még újságokat sem tartottak. Nem szolgáltak fel ételt, csak a szokásos kávéházi süteményeket, tejjel készült italokat és fagylaltot. És természetesen a remek dupla kávét, amelyet kétszer annyi kávéból főztek, mint másutt. Az ezüsttel és márkás porcelánnal felszolgált kávé ára negyven krajcár volt Hangi mester idejében. Állítólag ezerötszáz reggeli fogyott itt naponta és telt ház volt a nap úgyszólván minden órájában. Lóversenynapokon különösen magasra szökött a forgalom, amelyet az is jelzett, hogy száz-százötven magánfogat „parkolt” ilyenkor a pavilon előtt. * Hangi Márk 1888-ban visszavonult és az üzletet Rémi Róbert szerezte meg festőművész fia számára. A piktornak ugyan fogalma sem volt a vendéglátásról, de a papa bölcs tanácsára mindent hagyott a régiben és a jól „bevezetett” kávéház zavartalanul működött a jeles alapító hagyományai szerint. Nem így a következő bérlő, akinek újításai nem találkoztak a közönség rokonszenvével. Különleges fejezet volt a kávéház történetében Evva Lajos működése. Ez a sokoldalú ember, aki „civilben” a Népszínház rendezője, dramaturgja, továbbá író és műfordító volt, szerencsésen ötvözte a „hangliánus” hagyományokat az ő különleges, szinte láthatatlan vezetési módszereivel. Látszólag nem avatkozott az üzletmenetbe; előkelő idegenként üldögélt a kávéházban, kávézott, szivarozott, írt, egyszóval úgy tett, mint akit egyáltalán nem érdekel az egész, közben azonban mindent látott, mindenről tudott és újra fellendítette az elődje alatt hanyatlásnak indult intézményt. A Hangli újabb fénykora a harmincas évek elejétől számítható. Pontosan 1933-tól, amikor a Rónay testvérek, Miklós és Ödön szerezték- meg a bérletet a fővárosi Közmunkák Tanácsától. A két tapasztalt üzletember avatott kézzel formálta előkelő, télen-nyáron nyitva tartó kávéház-étteremmé a sokat látott üvegpavilont. A bérleményhez tartozó Vigadó Kávéházat, amely a palota Deák Ferenc utcai földszintjén működött, faburkolatú, galériás, magyaros sörözővé alakították át. Itt volt a konyha is, amely ellátta étellel a téren álló kioszkot és a sörözőt. Az ételt a pincérek által „filléresnek” nevezett faládában vitték át a kioszkba, ahol felszolgálás előtt azt csak felmelegítették. A reggel fél héttől éjjel két óráig nyitva tartó kávéház ekkor négyszáz személyes volt, mintegy ezerhatszáz vendéget befogadó kerthelyiséggel. A Vigadóval szemközti bejárattól balra játszott Alex Heinemann vagy Guttenberg Goga nyolctagú tánczenekara, illetve egy szezonban Fátyol Jancsi cigánybandája. A hely modern jellege, a megszokott ötórai teák iránti igény érezhetően kiszorította a cigányzenekart a kávéházból. Este tíz óra után műsor kezdődött, amelyben a kor ismert dízőze, Rácz Vali lépett fel és nem kisebb zongoristák kísérték, mint A Kioszk a Vigadó előtt Rémi Róhert tulajdonában A hangulatos kerthelyiség 12
