Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-11-08 / 22. szám
Jászi Oszkár és Polányi Károly 1986. október 28—29-én Polányi Károly születésének 100. évfordulóján Tudományos Emlékülést tartottak a Magyar Tudományos Akadémián. Október 29-én a Kerepesi temető tudóspantheonjában elhelyezték Polányi Károly és Duczynska Ilona hazatért hamvait. A Galilei-kör 1908. november 22-én alakult meg Budapesten. Elnöke: Polányi Károly ügyvédjelölt. A kör célja volt: megismerni az országot, segíteni modernizálását, széttörni az elavult kereteket, elérni a társadalmi felszabadulást. 1909-ben például pályázatot írtak ki „Egy magyarországi falu társadalmi és gazdasági leírása” címmel. Polányi így indokolta ezt: „Ha a falu beteg, beteg az egész ország. A falu megismerésére, adatgyűjtésre van tehát szükség. Ki a faluba! De nem izgatni és lázítani, hanem kutatni, tanulni, leírni.” Polányi bekerült a politikai életbe: kapcsolatot tartott Adyval, aki az ő kérésére rendszeresen küldött verset a Körnek. Felfigyelt rá Jászi Oszkár, a baloldali polgárság vezetője és számon tartották e korszak kiemelkedő gondolkodói is. Az első világháború kitörésének évében Polányi részt vett az Országos Polgári Radikális Párt munkájában. Ekkor — 28 évesen — már közeli munkatársa Jászinak. Egy levelében így ír erről, tegyük hozzá, kissé túlzó magabiztossággal: „Jászinak talán ma én vagyok a legmeghittebb embere. Minden az én számlámra megy, nemcsak a munkában, hanem erkölcsiekben ... vállalom mindenütt a senki által nem vállalható felelősséget.” Ettől kezdve hosszú időn át pályájuk együtt halad. A háború kitörése után tiszti iskolára ment, majd a frontra került. 1917 végén hadirokkantként, betegen érkezett vissza a fővárosba. Űjra Jászi mellett dolgozott. Szembefordultak az értelmetlen, pusztító háborúval. A polgári forradalom idején Jászi miniszter volt a Károlyi-kormányban. Később a proletárdiktatúrát mindketten elutasították. Jászi előbb hagyta el az országot és latbavetette minden befolyását a bécsi szociáldemokrata vezetőknél Polányi beutazása érdekében, aki súlyos betegen jutott ki az osztrák fővárosba. Kórházba került, nehéz műtéten esett át. Nemcsak a testi leromlásból kellett kilábolnia, de a bukás okozta lelki válságból is. A lábadozó Polányi a szanatóriumban ismerkedett meg az ugyancsak betegen odakerült Duczynska Ilonával, akit később feleségül vett. Felesége egy viszszaemlékezésében így írt férje e korszakáról: „Polányi 33 éves volt, hosszú betegségtől elgyötört és igen magányos. Olyan, mint aki visszanéz az életre, nem elébe. Elgondolásaiban, világnézetében Tolsztojhoz állt közel. Lelki tompultsága fölengedett, az élőket megértő, jóságos szemléletnek adott helyet, mintha ezek közé az élők közé önmaga alig-alig tartoznék.” 1921-ben Jászi Oszkár elvállalta a Bécsi Magyar Űjság szerkesztésének vezetését. A felgyógyult Polányi Jászi titkára lett és két éven át munkatársa is volt a lapnál. Jászi naplójából még közös terveiket, Polányi olvasmányait is megismerjük, hiszen ebben az időszakban minden gondolatát, kétségeit és új felismeréseit megbeszélte mesterével. A napló tartalmazza vitáikat is, például Ady jelentőségéről, a forradalmak tanulságairól, a szocia- ' lizmushoz való viszonyukról, az emigráció jövőjéről, Magyarország lehetőségeiről az új helyzetben. Nem volt a korszaknak olyan jelentős politikai vagy tudományos eseménye, amelyről ne folyt volna köztük szenvedélyes eszmecsere. A bécsi légkörben nehéz volt élni. Nélkülözések, marakodás, kölcsönös vádaskodás közeve: te, irányzatokra, csoportokra bomlott szét magyar politikai emigráció. Polányinak egy Jászihoz írt 1921-es leveléből már érezhető a távolodásuk is: „A sóvár ragaszkodás türelmetlenségével várom, hogy megmérjem az űrt, amely még bennünket is elválaszt. Idáig reméltem: közelebb állunk egymáshoz (hisz annyit tanultam Tőled, hogy már ez is biztosítéknak látszott). Most azonban tudni akarom, hányadán vagyunk, mert tudom, hogy mit akarok és tudni szeretném, hogy Te mit akarsz. Nem általánosságban, hanem — annyira, amennyire megérteni képes vagyok — világosan, részletesen, kézelfoghatóan. A friss házasoknak, Polányinak és feleségének sürgősen polgári megélhetésről kellett gondoskodniok, hiszen 1923-ban megszületett lányuk is. Polányi kifelé tartott az emigrációs politizálásból, a tudományos munkálkodás irányába akart kitörni. A Bécsi Magyar Űjság megszűnése után az Európa-szerte becsült bécsi közgazdasági hetilap, az österreichischer Volkswirt rovatvezetője és kommentátora lett, felesége is külső munkatársként dolgozott az újságnál. Nem nagyon bőséges, de biztos megélhetésük volt, a magyar emigránsoknak ez ritkán sikerült. Lakásuk szellemi központ lett, amelyben állandó viták folytak a szocializmus gondolatvilágáról. Otthonuk légköréről így írt egy barátjuk: „Sok mindenki összegyűlt, baloldaliak és tudósok. Abban a házban rengeteg dolog történt, minden lehetséges politikai irányzat megfordult. Polányi sokoldalúsága és Ilona asszony politikai érdeklődése tette lakásukat tudományos és politikai centrummá. Polányi elsősorban világpolitikai és közgazdasági témákról írt, újra átgondolta régi eszmerendszerét. Egy 1927-es cikkében ezt olvashatjuk: „A demokrácia olyan elvont eszméje, amely az osztálytagozódás, a vallás, a háború, az erőszak valósága mellett fölényesen elment, megérdemelte, hogy a valóság napirendre térjen felette. A fasizmus nem elvont képlet, hanem konkrét valóság, amelyet csak egy életközeli, a tényeket értelmező, várni, de dönteni is kész demokrácia gyűrhet le.” 1933-ban Polányi elvesztette állását a lapnál, amely jobbra tolódott, hogy felszínen maradhasson. A házaspár kénytelen volt kivándorolni. Angliába mentek, ahol a tudós Oxfordban és a londoni egyetemen lett megbízott előadó. Munkáselőadásokat tartott, gazdaságtörténeti kutatásokat folytatott. Már érlelődtek megalapozó, a későbbi világhirt számára megszerző nagy műnek, a „Great Transformation”-nak gondolatai. Jászi tói eltávolodott — nemcsak földrajzilag — de levelezésük folytatódott. Polányi egy Jászihoz írt későbbi levelében így számol be az angliai évek-Jószi Oszkár Polányi Károly ről. „ötvenéves voltam, amikor Angliában a körülmények gazdaságtörténelmi tanulmányok felé vezettek. Kenyeremet kerestem meg vele, mint tanító. Mert erre a hivatásra születtem. Nem is sejtettem akkor még, hogy egy másik hivatásom js lehetne, és hogy arra készülök elő. Vagy három esztendővel később, látszólag ismét a körülmények kényszere alatt, egy könyvet írtam, ismét kortörténelmi értelmezést kísérelve meg, lényegében az 1909-es alapon. De ezúttal gazdaságtörténelmi perspektívát is adtam eszmefutatásomnak” — írja Jászinak 1950-ben. A könyvben, amely The Great Transformation címmel 1944-ben jelent meg New Yorkban, Polányi egy összehasonlító gazdaságtörténelem alapjait kívánja lefektetni. Polányi kutatási eredményeire felfigyeltek az USA-ban is, előadásokra hívták. Jászi örömmel fogadta barátja tudományos sikereit, de a maga szokott őszinte és éles szavaival óvta is az elkalandozó gondolatoktól. Egy levelében így ír: „Nekem sikereid annál inkább elégtételt okoznak, mivel élénken emlékszem azokra az órákra a bécsi kávéházban, amikor igyekeztem a felhőkből a földre hozni gondolataid szárnyalását.” A harmincas évek elején tomboló gazdasági világválság, annak társadalmi és politikai követelményei, a fasizmus előretörése Polányit az elméleti alapok újraértékelésére ösztönözte. A fenyegetően polarizálódó világban — ahogy Jászinak írta — „az emberiség előtt sorra bezárulnak a lehetséges kivezető utak.” A háború nagyon megviselte Polányiékat. Ez a megrázkódtatás váltatta ki, hogy újra a politika felé fordultak. A követendő útról izgalmas leveleket váltott Jászi és Polányi. A háború vége felé — politikai függetlenségét megőrizve, de egyértelműen — a Károlyi Mihály vezette Angliai Magyar Tanácsot támogatva, bekapcsolódott a magyar antifasiszta emigráció tevékenységébe is. Polányit ekkor nagyon foglalkoztatták a dunai térség háború utáni rendeződésének kilátásai. Egy Jászihoz írt 1944-es levelében többek közt ezeket olvashatjuk: „Magyarország és Európa érdeke a legszorosabb magyar—cseh orientációt kívánja... Az a helyes, ha ezek az országok katonai és külügyi tekintetben orosz orientációt követnek, ami azután teljesen összeegyeztethető a Nyugat felé nyitvatartandó ablakkal” Jászi nem értett egyet barátjával. Sokkal borúlátóbban ítélte meg a térség jövőjét, eleve bizalmatlan volt a Szovjetunióval szemben. Polányinak a koalíciós időben jó véleménye volt az akkori Magyarországról: „Ez a lehető legnehezebb viszonyok között egy világosan látó, önfeláldozó és szívós népi demokrácia.” De aztán a Rókosi-korszak jött, majd 1956. Múltak az évek. A Polányi házaspár — az újrakezdéshez reménytelenül későn — visszalátogatott Magyarországra. „Ami lettem, magyar földön lettem. Magyar életek adtak értelmet életemnek. Ami hibát netán elkövettem, mások fizettek itt érte. Ami jót akartam, itt teljesedjék. Ami keveset a nagyvilágnak adtam, ide térjen vissza.” — írta Polányi egyik visszaemlékezésében. Jászi és Polányi műveikben élnek tovább, így hatnak a mai magyar társadalomra. Polányi jól látta életük tragikumát. Egy levelében így írt Jászinak: „Te meg én a nagy változás előtt nőttünk férfikorba. Az ilyenekből kevés van már: ők testesítik meg a Nyugat mértékét, afféle platiniumegységei a történelmi értékvilágnak.” ' ' ' SZÁNTÓ MIKLÓS 10
